Új év - régi gondolatok ...

Továbbra sem fogadkozom. Legyen szó fogyásról, nyelvtanulásról, józan eszem és mentális egyensúlyom megőrzéséről. Ismerem magam. Lusta vagyok és gyenge, nem nehezítem az életem azzal, hogy be nem tartott ígéretek miatt állandó lelkiismeretfurdalással terheljem magam. Nem ígérem, hogy takarékosabb leszek, mert ha a pillanatnyi elmezavarom a turkálóba, könyvesboltba hajt, akkor legyen, aminek lennie kell. Ami talán a legfontosabb, nem ígérem, hogy mostantól jobb barátnő leszek. Ilyen vagyok, amilyen. Aki vette a fáradtságot, hogy megismerjen, az tudja, mit kap, mi az, amit nyújtani tudok. Képtelen vagyok az alakoskodásra, s bár időnként nehezen mozdulok, de a szívemben őszintén őrzök barátságokat. Az Írás ... a betűvetés, ahogy nevezni szeretem... egy ideje nehézkes és fájó hiányt jelent. De reménykedem, hogy eljön még az idő, amikor ez az örömforrás újra megtalál engem a túlságosan hosszúra nyúlt „kényszerpihenő” után. Tervek persze vannak. Ha szeretett Colinunk itt hagy minket, Jamiet nem hagyom unatkozni, s a vele töltött többlet foglalkozás talán jótékonyan hat majd rám is. Észnél leszek és nem engedem, hogy újabb szőrös családtaggal bővüljön a család. Önzésből. És józan megfontolásból. Újra és újra nekiveselkedem, hogy a szűkebb környezetünket szellősebbé tegyem, magyarul az utóbbi évek lomtalanításait folytatva, próbáljam megújítani. Úgy tervezem, hogy nem kezdek időrabló és felesleges dolgokba csak azért, mert régebben megtettem, vagy mert bárki elvárja tőlem. Elég idős vagyok már hozzá, hogy a magam örömére cselekedjek, ha azzal nem ártok másoknak. Nem várok semmit. Ez egyenes út a csalódás elkerüléséhez és talán a legjobb módja annak, hogy örülni tudjak annak, ami megadatik. Ezeket az adományokat viszont igyekszem meglátni és valóban értékelni. Nem fogok állandóan a múltban élni és nem fogok félni a jövőtől, hanem sokkal inkább megélem a jelen pillanatait. Carpe diem! Próbálok kevesebbet foglalkozni a korom hozta kezelhetőbb nehézségekkel, persze nem elhanyagolva azt, amivel valóban foglalkozni kell. Fogadkozásnak tűnhet, de inkább csak terv az is, hogy ha szembejön egy „élmény”, amit szeretnék begyűjteni, mint pl. Román Sándor Esszenciája, akkor a sarkamra állok és nem mondok le róla. Legyen ez igaz egy könyvre, színházra vagy egy filmre is akár. Türelem? Hát, ez nehéz dió! Nem vagyok türelmes. Mostanában különösen nem. Így hatvan felett már azt várom, velem legyenek türelmesek, de ennek ellenére, engem állít egyelőre próbatételek elé az élet. De igyekszem. Legyen szó a legközelebbi családtagjaimról vagy idegenekről. Azért mégis csak elsősorban az előbbiekről 😊 Ennek legnagyobb próbatétele a nagymamaságom lesz. Ahol van fejlődni valóm. Nem ígérem, hogy sikerülni fog, de próbálom a legjobb formámat hozni, ha már amúgy is csak olyan ritkán van módom a bizonyításra. Hát, valahogy így képzelem az idei évet. Kevesebb önfeladással, mégis több empátiával, és egy picivel több akaraterővel. Feladat – gondolom – lesz. Még sosem úsztam meg könnyen a gyorsan múló heteket, hónapokat. Ha akár itt a blogban visszaolvasom az elmúlt éveket, mindig volt valami, amiben fejlődni akartam. Néha sikerült, sokszor nem. Nem fogadkozom. De próbálkozom.