- énekelné Jamie, ha énekes kedvében lenne, de momentán fáradtan alszik. Tíz hónappal ezelőtt voltunk a Hajógyári Szigeten, akkor még Colinnal. Tavaly márciusban volt, hogy utoljára még végig cammogta a távot egészen fel a szigetcsúcsig, megmártotta a mancsát a Dunában és még volt ereje visszagyalogolni a kocsihoz is. Én aggódtam egy kicsit, mert ha feladja, csak komoly büntetést kockáztatva mehettünk volna be érte kocsival, de nem volt rá szükség, mert akart. Utána már csak a Balatonon sétálgatott, fürdött, de most nem is erről akarok beszélni.
Mivel Colinnak érezhetően már sok volt ez a táv, Jamievel pedig apa külön nem akart szigetezni, nem mentünk többet. De mert Colin már az égi vadászmezőkön sétál, mit is mondok, rohangál, így újra nekiindultunk. Jamie már a kocsiban meg volt őrülve. Egész egyszerűen TUDJA, hogy ha az utca végén balra kanyarodunk, az a Dunapartot jelenti, ha meg jobbra, az a telket. A Sziget felé állandó a türelmetlen hiszti, a Balaton felé nagy a csönd, tudja, hogy hosszú az út, majd csak akkor kell nyüzsögni, ha az M7-esről letérve lelassul az autó.
Ma a hisztis útirány volt napirenden. Ahogy sikerült a dugig telt parkolóban megállnunk, épp csak sikerült fülöncsípni, mielőtt önállósítja magát. De ahogy lekerült a pórázról, boldogan fedezte fel újra az annyira kedvelt kirándulóhelyet. Én is szeretem a Szigetet, mert mindig van alkalom idegen kutyákkal az ismerkedésre, ami biztosítja, hogy ne legyen belőle egy mufurc, odaszólogatós magánzó. Ma sem volt ez másként. Békés összeszagolás, szaglászás friss és kihűlt nyomokon, vagy csak egyszerűen a tavaszias melegben oldódó földszagban. Oh, ez volt ma a másik, amitől még a gazdáknak is sokkal jobb napjuk lett. Szinte melengető napfény, szikrázó égbolt, frissülő tavaszi színek. Nem tudom, mit hoz a február, de ez egy csodás délelőtt volt. Amikor pedig elértük a szigetcsúcsot, ki mással is találkozhattunk, mint egy vízimádó golden retrieverrel, aki a labdája után úszott be a kissé magas folyóba. Kíváncsi voltam, Jamiere mindez milyen hatással lesz. Régen Colint megelőzve futott le mindig a partra, begázolt a vízbe, ott várta, hogy öreg barátja beljebb merészkedik-e, mert akkor ő is beúszott vele. Most megnézte ugyan a goldit, meg is szaglászta diszkréten, de láthatóan nem látta benne Colin pótlását, így aztán az sem érdekelte különösebben, hogy a másik rendületlenül csobban be a nyilvánvalóan jéghideg vízbe. Eltéblábolt a parton, ivott egy-két kortyot, de ennyi elég is volt. Nem volt ott a mester, akit minden körülmények között követett annak idején.
Hazafelé vidáman kocogott, újabb szimatolással felderítve az elmúlt hónapok megannyi hírét, aztán a kocsiban elaludt, mert kimerítő dolog a kirándulás, még ha nem is több kilométeres távről van szó. A Sziget Colin nélkül nem volt ugyanaz, de volt kedve a felfedezéshez egyedül is. Itthon a parkban reggelente a régi labdázós énjét próbálom visszacsalogatni. Azt hiszem, neki ez lesz a gyógyszer, a sok közös program, mozgás. Lesz még belőle újra fiatal kutya!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése