Örömünnep...

Nos, az élet azóta is zajlik rendesen. Apa még fekvőgipszben, de már rendületlenül talpon, igaz járókerettel és meglehetős mozgáskorlátozottsággal. Erre nem is érdemes több szót vesztegetni. Annál is inkább, mert tuti panaszkodásnak hangzana. És részben az is lenne.

De ma pozitív vagyok, ha beledöglök is. Mert... Mosógépem közel egy éves évfordulója alkalmából rájöttem, hogy lehet a mosószeradagolót kiimádkozni a készülékből. Meglehetős műszaki érzékkel, és néha férfiakat is meglepő találékonysággal rendelkezem, éppen ezért már nagyon bosszantott, hogy a masina kifogott rajtam. És amikor elérkezik az a pont, ahol a szép szóval is csak mocskosnak titulálható alkatrészt nemcsak a legjobb barátnőd, hanem saját magad előtt is szégyelled, nos akkor lépni kell. Ha kell, tettlegesen is. Én ma hirtelen felindulásból úgy döntöttem, ez így nem mehet tovább. Lassan a felrakódásoktól (és a mibenlétük részletezésétől itt most inkább megkímélnék mindenkit) a mosópor és öblítő nem fért bele, meg hát a látvány is... nos, cselekvést kívánt. Elhatároztam, hogy ha kell, erővel tépem ki a helyéről és a jöjjön aminek jönnie kell. Ezt a gép nem akarta kivárni, így inkább elengedte a kérdéses alkatrészt és megmutatta a megoldást. Itt halkan jelzem, erre a használati utasítás nem volt képes. Alig negyed órás aktív és erőteljes sikamika után végre így nézett vissza a reggel még gusztustalanul koszos adagoló. Reszkess technika, újult erővel vetem magam további területek felfedezésébe, immár a fürdőszobán kívül...
ps. a megoldáshoz alighanem hozzásegített kis kedvencem tegnap esti régen várt felbukkanása a Berlini FilmFesztiválon. Nos, Robert, ha arra gondoltál, majd a hajaddal Edwardtól és a rajongóid sikítós táborától is megszabadultál, akkor most rájöhettél, hogy nem sikerült. Az első sokkon átesve úgy döntöttem, bírom ezt a kiskopasz elegáns úriembert a grimaszaival, a mosolyával és még sok mindennel együtt. És csókoltatom újfent elvetélt filmügyi szakembereinket, akik úgy döntöttek, a magyar nézőket aligha érdekli Guy de Maupassant Bel Ami című regényének megfilmesítése (amit ráadásul részben nálunk forgattak).

Zajlik...

... nem a Duna, nem... bár, lehet, az is, csak mostanában nem nagyon figyelem a híreket. Az időjárásjelentést meg még annyira sem. Mert korán reggel kimegyek a kutyával több réteg meleg ruhában és így is kockára fagyok, míg az ebgyerek vidáman rohangászik. Aztán napközben egyfolytában jövök-megyek és végül este megint irány a park a kuttyal. Többet vagyok a friss levegőn, mint a hómunkások, tuti.
A nagy jövés-menésnek az az apropója, hogy életem párja a vasárnapi foci alkalmával sikeresen leamortizálta magát. A meccs utolsó pár percében, megannyi szépséges sarokkal pöccintett gólocska után kifordult a bokája. Aztán nagyon furcsán állt, amire a mindenre elszánt sporttársak is leizzadva emlékeznek vissza. Végül az egyik edzettebb egyenesbe rakta, majd hazafuvarozta. Én meg tovább a kórház irányába. Ottan aztán megállapították, hogy igazán alapos munkát végzett. Két oldali szalagszakadás és a szárkapocscsontnak az ő törése szerepelt a listán, valamint egy azonnali kilátásba helyezett műtét. Az azonnal azért csúszott pár órácskát, de ez csak azért történt, mert a honfitársak aznap igazán akciódúsak voltak és a koponya-műtét elsőbbséget élvezett.
Apa estére megműtve, felpolcolva, mindenfélével megbökve hevert az ágyon. Család és barátok aggódtak, én meg csendben vizualizáltam a közeljövőt. Meg a távolabbit is.
Azóta megtudtuk, hogy némi nemesfémet is beépítettek a családfőbe, ezzel is tovább emelve értékét a mindennapi megélhetésért vívott harcban. Ami momentán kicsinyt veszélybe került, de találékonyságunk kiapadhatatlan, küzdünk és hiszem, hogy győzedelmeskedünk a feltartóztathatatlanul érkező számlák felett. A zárójelentésen mindenesetre az áll, hogy járógipszet március 28-án kap majd. Ezt pillanatnyilag nem tudjuk komolyan venni, keddig él bennünk a remény, hogy csak elgépelték az időpontot.
Most pedig lépek az ebgyerekkel, aki ugyan roppantul élvezi, hogy mostanában a család teljes létszámban az ő magányossága ellen tesz, de azért a parkbeli futkorászásokat ki nem hagyná. Még akkor sem, ha lassan a hőmérő higanyszála is befagyni készül.

Szóval, zajlik... az élet.

Eltűnős eltünődős...

Mostanában megint nem megy. De nem aggódom, jön majd az ihlet, amikor nem is várom. Addig is olvasgatok, és milyen jókat. Aztán rájövök, hogy nem is olyan jókat. De ahol rájövök, ott mindig jókat. Szóval, értitek ;)

Esti csapongás

Valószínűleg ismétlem magam, de azért újra elmondom, hogy kutyát sétáltatni jó. Jó, mert közben a friss levegőn szabadon szárnyal a gondolat, megszabadulva az éppen aktuális adóbevallás nyomtatványának rémképétől.

És ha szárnyal, akkor sok minden előkerül… például az, hogy megfejtettem az idei tél okozta nyomottság okát. Azt mondják, a téli fényhiány az okozója minden pszichikai nyomornak, ami így a tél derekán keveri bajba az embert. Nos, télen nem kéne mindig ilyen baljósan sötétnek lennie a délutánoknak és estéknek. Hiszen ha lenne hó, akkor máris a fény, a tisztaság érzése kerülhetne előtérbe. Ha lenne hó, reggelente aranyszőrű kutyám nem lucskosan térne haza a parkbeli hancúrból, nem kéne embernyi vizet elhasználni a fürdetéséhez, női hajszálakat megszégyenítő gombócokat a fürdőkád lefolyójából kibányászni, valaha szebb napokat látott törölközők sokaságát a szárításához használni, azokat időnként mosni… a sor végeláthatatlan.

Ha lenne hó, akkor odakint hancúroznánk óraszám és utána fáradtan, de örömmel bújnánk meg a jó meleg szobában. A lámpa fényénél az összegyűlt könyvekből mazsoláznánk. De most… irány a tv agyzsibbasztó műsorválasztéka, az internet beszippantó világa, aztán a vadabbnál vadabb álmokkal teleszórt éjszakai „nyugalom”.

De mindettől függetlenül kutyát sétáltatni jó!

PS. és lőn... ma reggelre lett hó (bárcsak más óhajom-sóhajom is így teljesülne!), és ettől nekem máris jobb a hangulatom, bár most a hólapát rémképével viaskodom... de akkora hó még nincs. Kutya viszont így is koszos lett. De... kutyázni még mindig jó! :)

Boldog Új Évet!

Na, ilyen kajahegyek bizti nem lesznek itthon! :) Pékné csülke esetleg meg egy kis virsli, pezsgő. De a legvalószínűbb, hogy átalusszuk magunkat az új évbe :) Főleg, ha ebgyerek még mindig nem fél a durrogtatástól... merthogy szegény Morgan is bírta eleinte az égi háborút... az igazit meg a műt is. Aztán egyszer csak úgy döntött, hogy már nem bírja. Colin augusztus 20-án még bírta. Reménykedjünk!
Mindenesetre kívánok mindenkinek boldog új esztendőt! Vigyázzatok az egészségetekre, mert ez a legfontosabb, minden mást (elvileg) meg lehet oldani. Én csak annyit kérek az illetékestől, hogy az ideinél rosszabb (sokkal rosszabb) NE legyen, akkor én már elégedett leszek. Pedig hát az idei év röviden összefoglalva már a túlélésről szólt, de mivel túléltük, én már sikeresnek könyveltem el. Kicsit félek, mit hoz az új év, de most még nagyon igyekszem optimistán várni. Hát, akkor ... Boldogot Mindenkinek!

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket!

Bizsergés

Próbálom kikerülni a dugót, mellékutcákon kanyargok, már csak sejtem, hogy jó irányba tartok, de legalább megyek, nem állva pufogok.
Aztán vigyorogva tekergetem tovább a kormányt. Az út szélén reklámtábla:
Bizsergés - regeneráló stúdió
Ez tetszik és gondolatokat indít el, amiknek ugyan közük sincs a reggeli dugóhoz, de mosolyt csalnak az arcomra. És már az sem zavar, hogy az utca végén igazán nem sokat nyerve újra csatlakozom a dugulók táborához. Már megérte :)