Ezt szokás mondani, ha valami sorsfordító történik: innentől új időszámítás kezdődik. Nekünk a friss veszteség "sorsfordító". Már csak az a kérdés, hogy élünk-e ezzel a fordulattal, vagy benne ragadunk a mostanában megszokottban? Persze, lehetne ígérgetni, mint ahogy sokan meg is teszik az óév végén, újév elején. Aztán szembesülni vele, hogy mi magunk nem változtunk, így a dolgaink sem fognak. Ehhez ugyanis nem elég egy fordulat, ehhez olyan belső erő kell, ami nem biztos, hogy ott lappang benned.
Mostanában sokan kérdezgetik, Jamie hogyan viseli a változást. Nos, ő nagyon szerette Colint, ki ne szeretne egy barátságos nagy óriást, akinek a puszta jelenléte védelmet sugároz, akihez hűvös napokon bújni lehet és ha gazdiék letolnak valamiért, nála lehet védelmet találni. De az az igazság, hogy a köztük levő kilenc év egy idő után kifejezetten soknak bizonyult. Colin az első egy-két évben még partner volt a bolondozásban, a játékban, de aztán egyre lassult, egyre több nyugalomra vágyott és egyre kevésbé bírta az iramot a kölyökkel. Mi pedig elsősorban őrá voltunk tekintettel. Ettől pedig az történt, hogy Jamiet hozzálassítottuk öreg barátjához. Utólag úgy érzem, ez nem volt jó megoldás. De hát a kutyázás családi biznisz, ha kettejükkel külön utakon jártunk volna, hova lett volna az egészből a család? Szóval, Jamie - ahogy már a búcsúban is írtam erről - szerintem az utolsó napon pontosan megérezte, hogy egy fejezet itt lezárul. Szuperérzékeny kis receptorai egészen biztosan tájékoztatták róla, hogy a kocsiban mögötte az már csak egy test, nem az ő öreg barátja. Egészen biztosan érezte az elmúlás szagát. Viszont szerencsésen kiegyensúlyozott kutya, aki ettől nem zavarodott meg. Tudomásul vette.
Hogy a kérdésekre válaszoljak... nem, nem keresi Colint. Nem zavarja a még mindenütt ott lévő szag sem. Úgy alakult, hogy a porszívónk aznap adta meg magát végleg, amikor Colin elment. Nagy porszívó-nyűvő volt. Morgan után itt volt a remek Hoover-gépünk, amit az ő göndör, hosszú szőre néhány hónap alatt taccsra vágott. Vettünk egy másik Hoovert, éppen csak megélte a garanciaidő lejártát. Érkezett az első Elektrolux és ahogy a garancia, úgy múlt el ő is. Most pedig a következő Elektrolux múlt ki. Nos, ez itt nem a reklám helye volt. Egyértelműen 😅 Úgyhogy a takarítás most várat magára egészen addig, amíg az új műszaki-családtag meg nem érkezik. Talán holnap ideér. A takarítás várakozásával pedig maradnak a szagok is.
Ha egészen őszinte akarok lenni, talán nem is baj, hogy nem lett azonnal steril az otthon, talán Jamienek is szüksége van ezekre a szagokra. Amúgy az életünk ugyebár félévvel ezelőtt úgy alakult, hogy az édesanyámat magunkhoz kellett venni és ez azt hiszem már így is marad. Nem egyszerű helyzet, de pillanatnyilag Jamie egyértelműen nyertese ennek a változásnak. Napközben itt vannak egymásnak, még ha nem is játszanak együtt, de azért mindkettőjüknek biztonságérzetet ad, hogy nem magányosak.
Ha innen nézzük, számunkra az új időszámítás már akkor megérkezett, amikor anyu elesett. Azóta mást sem teszünk, mint igyekszünk követni és megoldani a változással járó kihívásokat. Drága Colinom ebben az egyenletben csak egy plusz ismeretlen volt az utóbbi időben. Szóval, Jamie egyelőre ugyanúgy éli a napjait, mint eddig. Azzal a különbséggel, hogy most próbálom egy kicsit többet mozgatni, hétvégén elvinni újra a Hajógyári szigetre és nem nekiadni a valaha Colinnak szánt jutalomfalatokat. Mert akkor hiába a plusz mozgás, gurulni fog ő is, ezt pedig semmiképpen nem akarjuk, így is elég súlyos egyéniség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése