2021. jan. 3.

Első kulturális élmények 2021-ben

Szerencsére az új év hosszú hétvégével kezdődött, úgyhogy végre egy kicsit hódolhattam a lustálkodásnak is. Ehhez mi más lett volna kézenfekvőbb, mint rákeresni a Bridgerton családról készült új sorozatra. Előre bocsátom, hogy reménytelenül romantikus énem már évekkel ezelőtt ledarálta az addig nyolc kötetből álló könyvsorozatot (azóta újabbak bukkantak fel és nem biztos, hogy ellen fogok állni nekik, pedig ...).

Az elsőben Daphne és a Herceg szerelme bontakozik ki, amely barátságra épült, s mint ilyen, hosszú távon is jó esélyekkel indult. Persze, így önmagában túl egyszerű történet lett volna, ezért különféle csavarok kellettek a forgatókönyvbe. Hát, a filmsorozatban bőven kaptunk ezekből. Ami meglepett, hogy sokkal bővebben, mint az a könyvben szerepelt. 380 oldal vastag papíron és viszonylag nagy betűkkel szedve nem tűnt annyira hosszú lére eresztett történetnek, hogy abból 8 egyórás filmet lehessen forgatni. És mégis lehetett. De az igazi meglepetést nem ez okozta, hanem egy olyan dolog, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Számon kérik a történelmi hűséget, ami egy fiktív regény esetében szerintem olyan felesleges, mint megkérdőjelezni a hétfejű sárkány létezését. Hogy mi ez a furcsaság? Történetesen az, hogy a filmben seregével bukkannak fel a 18-19. századi Londonban - hogy is fejezzem ki magam, hogy ki ne húzzam a gyufát a napjainkban túlpörgetett píszí kapcsán - színesbőrű arisztokraták.

III. György felesége, Sarolta királynő kapott elég jelentős szerepet - a könyvhöz képest mindenképpen - a filmben. És igen, színesbőrű királynéként. A történészek szerint Sarolta ősei között található Margarita de Castro e Souza, egy, a 15. században élt nemesasszony, aki a portugál királyi család fekete ágához tartozott. Innentől akár hihetjük is, hogy a  mulatt vonásokat hordozó asszony igenis történelmi hűséggel ábrázolja a királynét.

Minden más szerintem is túlzó átesés a politikai korrektségnek nevezett határvonalon, melynek jegyében manapság tilos észrevenni, ha valaki MÁS, jelentsen ez bőrszínt, vallást, bármit. III. György uralkodása 1760-1820 közé tehető. Ebben a korszakban már benne van az amerikai függetlenségi háború, de még előtte járunk az amerikai polgárháborúnak, amely a rabszolgafelszabadítások ideje. A merev és máig ható angol felsőbbrendűség keretei között a hagyományokhoz és a "tiszta vérhez" való mindenekfeletti ragaszkodás az akkori angol arisztokrácia sajátja. Ahol még egy balkézről született gyermek is teljes kitaszítottságban élte az életét, ott aligha hihető, hogy egy színesbőrű nemes előtt hajbókoljon az angol arisztokrácia.

Persze, mint minden kitalációban, itt is fellellhetjük az igazság apró morzsáját. Élt ugyanis a 18. században egy Dido Elisabeth Belle nevű leányka, aki úgy került a brit arisztokrácia legmagasabb köreibe, hogy édesapja, Sir John Lindsay (akinek családja a skót Lindsay-klánba tartozott), magas rangot töltött be a brit tengerészetné, és egyik küldetésén beleszeretett egy fekete rabszolganőbe, Maria Belle-be. A pár az úgynevezett brit Nyugat-Indiákon, a Karib-térségben találkozott. Románcukból itt született Dido 1761-ben, természetesen rabszolgaként. Miután a kislány édesanyja meghalt, édesapja négy éves korában magával vitte őt Angliába, és nagybátyja, William Murray, Mansfield első grófjénak gondjaira bízta, mivel őt újabb kiküldetés várta távoli tengereken. Belle-ről édesapja, Sir John Lindsay gyászjelentésében is megemlékeznek: ebben azt írják, hogy Lindsay "törvényes örökösök nélkül halt meg", de "maga mögött hagyott egy természetes gyermeket, egy mulatt lányt." (köszönet az információkért: everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu) No, de a film ettől alaposan elrugaszkodott. Itt már generációk szerepelnek, Hastings hercege és Lady Danbury, hogy a sok névtelen szereplőről már szó sem essék.

A 8 részre kiterjeszkedő történetben rengeteg mellékszál kapott helyet, amelyek a könyvben egyáltalán nem, vagy alig szerepeltek. Ilyen a királyné szerepének kihangsúlyozása (talán ezzel akarnak magyarázatot adni a sok színesbőrű nemes jelenlétére), Anthony Bridgerton operaénekes szerelmének már-már önálló fejezetére, a Featherington rokonlány felbukkanása, amellyel eleinte alaposan felkeveri az állóvizet, és nem utolsó sorban Fülöp (vagy Frigyes?) herceg szerepe, amely miatt sokáig kerersztbe rakott ujjakkal várjuk, hogy dönt a szerelmes Daphne a két herceg között.

Van még egy jelenete a sorozatnak, ami sokakban felzúdulást keltett. Aki nem akarja, hogy most spoilerezzek, ne is olvasson tovább. Simon már a történet elején világossá teszi, hogy sanyarú, szeretet nélküli gyerekkora miatt úgy kíván bosszút állni az apján, hogy nem hajlandó utódokat nemzeni és ezzel kihalásra ítéli a hercegséget. Ennek ellenére belemegy, hogy feleségül vegye Daphnét, akit magáról a döntésről persze nem világosít fel, csak amolyan ködbe vesző "nekem nem lehet gyermekem" dumával próbálja elvenni a kedvét a vele kötendő házasságtól. De Daphne szerelmes annyira, hogy még ezt is vállalja. Az idő telik, a szerelmesek jól érzik magukat a hitvesi ágyban, és a tapasztalatlan csitri egy idő után rájön, hogy egy orbitális átverés áldozata. Simon csak nem akarja, hogy gyerekük legyen, az okról viszont nem hajlandó felvilágosítani. Ezért a maga kezébe veszi sorsa irányítását, és nem hagyja, hogy a férje az adott pillanatban megvonja tőle a teherbeesés lehetőségét. Na, ezt sikerült sokaknak "megerőszakolási jelenet"-ként értelmezni. Mármint az ifjú ara követ el erőszakot a férjén. Hát, erről nekem - természetesen - egész más a véleményem. Ez egy pontosan olyan reakció, mint amilyen a férj viselkedéséből törvényszerűen adódhat, miután lelepleződött az álnoksága. Ahogyan erről a családjukban senki sem tud, nekünk sem kellene ítélkeznünk, ez kettőjük magánügye. Fikció amúgy, tehát még akkor sem érdemes elítélően véleményezni, ha mi olvasóként abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy velük együtt élhetjük meg ezeket az intim perceket. Ki tudja, mit meg nem tenne egy bizalmában megalázott, sértett nő ebben a helyzetben. Úgyhogy ne húzzuk fel az orrunkat, hogy mi helyes és mi nem egy ilyen szituációban!

A 8 rész megtekintése után újra elolvastam a könyvet, mert már rég volt, hogy álmodozva letettem és alig vártam a folytatást. Most szinte unalmasnak hatott. Hát, így van ez. Én is érettebb lettem (kac-kac) és nyilván a színes képi világ is sokat hozzátett, bármennyire is képesnek érzem magam a leírt szavak utáni belső mozizásra, és valószínűleg a hozzáadott szálak is javítottak rajta. Mindenesetre kíváncsian várom a további 7 kötet vajon megéri-e a megfilmesendő évadokat ilyen megosztó kezdés után.

https://www.netflix.com/hu/title/80232398




2021. jan. 1.

2020.

 Most már elmondhatjuk: Volt egy ilyen évünk is

 

Január 2-án elmentek a gyerekek, vitték a pici unokánkat, akivel majd három hétig babázhattunk. Akkor még azt hittük, három hónap és röppenünk a keresztelőjére. De nem lehetett, mert jött a Covid. Na, talán csillapodik, mire eljön az augusztus és akkor jönnek ők a Balatonhoz, mert az mégse az óceán és eddig minden gyereknek a családban kijárt a balatoni kényeztetés. De nem jöttek, mert a Covid még mindig nem tágított. Talán majd karácsonykor. De nem, mert a Covid minden korábbinál erőteljesebben ragaszkodott Európához, Ázsiához, az egész világhoz. Az unokánk azóta elmúlt egy éves,  jár, beszél, komoly nagyfiú, sőt már azt is tudja, hugija érkezik májusban.

Január végén az édesanyám strokeot kapott. Időben észrevettük, kórházba került, és gyógyultan hazatért.

Februárban engem műtöttek orrpolippal. Mire a kellemetlen utókezeléseken és kontrollokon túl lettem, beütött a Covid és még hálás is lehettem, hogy megvárta, mire a kínlódás végére értem.

Áprilisban az utolsó előtti pillanatban sikerült tető alá hozni egy lakáseladást. Akkor már sejtettük, hogy ez lehet a mentőövünk, bár nem annak terveztük. A nagyfiamnak márciustól megszűnt a szakmai élete. B verzión kezdett gondolkozni, de nyilván rajta kívül még a fél ország, úgyhogy nem sok eséllyel. Diplomával a kezében és 15 éves szakmai háttérrel biciklis futár lett a nyári hónapokban, szüneteltette a vállalkozását, aztán visszaváltott, hogy auztós ételfutár lehessen. Nyilván nem álmai állása, de dolgozni kell, ha élni akar az ember.

Háztartási alkalmazottaink sorra adták be a kulcsot, köztük mosógép-Rozália. Az utódja egy csinos jószág. A gyerek 14 éves kocsiját lecseréltük, mondván, mégiscsak munkaeszköz. A mieink nem azok, így a 17 éves és a 28 éves vígan gurul alattunk tovább.

A nyaralóban közel negyven éves álmokat váltottam valóra, lekapartunk egy teljes falat betakaró erdőtapétát és végre kényelmes ágyakat vettünk. A nyár végére még álmaim kis kandallója is beköltözött, bár áprilisban nyilván sokkal jobban örültem volna neki.

A lakásfelújítás alatt tönkrevágott vonalas telefon helyett muszáj volt anyunak újra vonalat rendelni, mert hallókészülék ide vagy oda, a mobillal nem tudtunk kommunikálni. Később kiderült, a vonalassal se sokkal jobban.

Maszkban járunk mindenhol és bár nyugtatgatnak, hogy ez jó nekünk, közben érzem, hogy nem. Lesz oltás is. Egyszer.

Temettünk... ötször is.

Itthon a kertben teljes csatornacserére kényszerültünk. Kellett, mint egy falat kenyér.

Az unokahúgom majd 15 év házasság után templomi esküvőt is kötött. Aznap a 17 éves megviccelt, busszal kavarogtunk, bőrog áztunk. Otthon kiderült, nyugodtan autózhattunk volna. Jó vicc volt!

Kutyaiskolába vittem Jamiet, amit ő imádott, én kivoltam, az eredményt meg ne firtassuk.

Tiboromnak megműtötték az egyik szemét szürkehályoggal Debrecenben. Mire a második műtétre mentüönk volna, a Covid beelőzött, bizonytalan időre elhalasztva. Nyáron elhagyott egy szemüveget a Balatonban, most ideiglenest kellett csináltatni, aztán majd ha egyszer kész lesz, akkor megint.

A galambok megszállták a padlásunkat, mire kipucolták, megrepedt a hálószobánk mennyezete, ami ez alatt a rész alatt van. Mivel egyszer régen már esett le a plafon egy darabja, megcsináltattuk. 150 ezer forint. A biztosító pedig nem fizeti ki még a 38 ezret sem, amit a kárfelmérő jogosnak érzett. Meg sem lepődök, nem szoktak segíteni sosem, ha baj van.

Egy év múltán lezajlott a hagyatéki eljárás, meglehetős summát számláztak ki, de legalább az is kiderült, hogy elrontották anyósom halotti anyakönyvi kivonatát. Egy élmény covidos szigorítások közepette ügyintézni!

Anyám a rokonságával durcáskodik, mert nem érdekli, hogy amennyi hátra van, azt szeretetben, megbocsátásban kellene tölteniük. És nem hallgat a józan szóra.

A rosszul gyökérkezelt fogamat végül ki kellett húzni. Egy vagyonba került, de legalább megszenvedtem érte. És már kérhetem is az időpontot a következőre, mert az ünnepek

A Telekomnál szeptemberben megrendelt szolgáltatást még december végére sem tudták biztosítani, de legalább a szolgáltatás folyamatosan bizonytalan. Szép az élet!

Karácsony előtt menetrendszerűen bekaptam egy orbitális náthát (jó is, ha hajnalonként hálóingben viszi le az ember a kutyákat a kertbe), ipari mennyiségű zsebkendővel és herpesszel gazdagodtam újfent. Csak tudnám, hogy minek eszem nagykanállal a vitaminokat már hónapok óta.

De...

A kicsi és a családja odakint jól van. A nagy idehaza sokat van velünk. Az édesanyám még velünk van. A barátaink kitartanak mellettünk. Mi pedig már a 41. évet húzzuk (hivatalosan csak a 38.at). Colin még velünk van. Jamie pedig cuki pofa még akkor is, ha időnként a hajam hullik tőle. Eddig még megúsztuk a Covidot. Elvagyunk, mint a befőtt a polcon, és már ennek is örülünk. Ha jön a tavasz, megyünk a nyaralóba, mert bármennyire is van ott is gond, azért mégis csak jobb, mint itthon. Kutyákkal. Mindig és mindenütt. Mert ezt választottuk sok-sok évvel ezelőtt. Szóval, BÚÉK! Az ideinél most már tényleg csak jobb jöhet.