A művészettörténet oktatásának "felesleges" kategóriába sorolása kapcsán...

Néhány napja Alessia, akivel amúgy félelmetesen azonos húrokon rezonálunk az élet dolgaira, egy remek posztot írt a témában, aminek szinte minden sorával tökéletesen azonosulni tudok. Talán csak az elsővel szállnék vitába, bár, itt sem mondom, hogy teljesen más véleményen vagyok. Csak én nem voltam olyan nyitott 17 évesen a modern művészetekre, amit ő oly nagyon preferált, s ezt Mária néni szóvá is tette fejét csóválva, amiért leragadtam Munkácsynál. Ki szereti ezt hallani abban a korban, amikor úgy érzed, nálad a Bölcsek Köve? Idézet: "A középiskola negyedik osztályában elment szülni az a magyartanárnő, aki csak átadta a legszükségesebb anyagot, és ezzel letudta a tanítást. Kaptunk helyettest egy évre, aki az irodalmat és a művészetek különböző ágait egymással szoros összefüggésben tanította, egy év alatt csodát tett, kinyílt számunkra egy világ, aminek addig legfeljebb csak apró részleteit ismertük." Nos, hát igazából hála és köszönet azért az összetett információhalmazért, amivel oly sok év hiányát igyekezett pótolni. Talán ezért is nyúltam akkoriban a könyvesboltban Benedek István: ... - mondta Krisztina c. könyvéért. Alcíme: Párbeszéd az impresszionizmusról. Az első oldalakból idéznék: "... bele kell törődnünk abba, hogy a művészet nem az értelem számára alkot? Semmi esetre sem. ... A szubjektivitás elemét teljesen kikapcsolni sohasem lehet. Bármily precíz kritériumokkal határoljunk körül egy művet, az egyértelmű meghatározás - talán - eldönthetgi azt, hogy valódi műalkotás-e vagy sem, de semmiképpen sem azt, hogy nekem tetszik-e vagy nem. Ezt nem is kérném tőle. Sőt: tiltakoznék az ellen, hogy iskolás meghatározás döntse el, mi tessék nekem, mi nem. Ez az én jogom, a néző - a hallgató, az olvasó - szuverén joga. Sznobok dolga, hogy előre gyártott osztályzat alapján ítélkezzenek. ... A művészi hatás szubjektív elemét nem lehet objektívan körülhatárolni. ... A műélvezés nem az alkotó magánügye. A kép önmagában se szép, se csúnya, néző is kell hozzá, akinek tetszik, vagy nem tetszik. A tetszésben közrejátszik a művész ízlése mellett a kor ízlése és a néző ízlése is. A kor, a megszokás, az előítélet, az iskolázottság... az illem, a tekintély, a tájékozottság vagy tájékozatlanság ... még a félelem is: hogy mit szól a világ, ha őszintén elárulja tetszését vagy nemtetszését...." Vég nélkül lehetne idézni a kedvem szerinti mondatokat, mintha csak én lennék a Kedves, akivel karöltve fedezi fel a szerző a Louvre műkincseit. Amiről pedig eszembe jutott a polcon porosodó kötet után nyúlni, kivételesen nem a lomtalanítás kényszere, hanem a minap látott reklám, a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítása, melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottak január 21-ig. (Benedek István könyvének borítóján is Renoir kép szerepel). A kötet, melyet őszintén ajánlok minden művészet iránt érdeklődőnek, közérthetően, minden sznobos fensőbbségtől mentesen tárgyalja az impresszionista művek történetét, a képek mögötti érdekességeket, egy korszak ízét, illatát, művészvilágát felidézve. Remek kikapcsolódás. Aki pedig teheti, még jusson el a Szépművészetibe! https://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/renoir-a-festo-es-modelljei/