Tényleg nem akarom, hogy ez amolyan rinya-blog legyen, de hát mostanában több a nyavalyogni valóm. Éppen ezért kemény eltökéltséggel igyekszem megtalálni a mindennapok apró örömeit. Ilyen volt, amikor a nagyfiam egy random vacsora alkalmával azt találta mondani a sertéspörköltömre, hogy: "Anyu, ez nagyon jól sikerült!" . Helyén kell kezelnem a dolgot, mert egyrészt a nagypapa pörköltjét nála ritkán tudja bárki überelni vagy legalább megközelíteni, ráadásul jó ideje a neje vega kosztját eszi ő is, így aztán egy ilyen gasztro kilengés talán a nem olyan jót is felmagasztosítja. De nem! Tanuljam meg elfogadni a dicséretet is. A pörkölt igenis finom volt, a fiam jó étvággyal lapátolta befelé, tehát jár a jópont.
A másik jól eső érzés akkor öntött el, amikor Al előzetes beijesztése után kifejezetten pozitív élményként éltem meg életem első pedikűrös ülését. Egyrészt kényelmetlenül éreztem magam, amíg meg nem tudtam, hogy a nagy körmökön levő foltok "véraláfutások", és nyoma sincs gombának. Ez már önmagában megérte azt a kissé húzós összeget, amibe ez az órácska került. De az összes többi köröm, a sarok és talp bőre is olyan ápolt, puha és bársonyos lett, mint a babapopsi, még véletlenül se szúrt meg a szerszámaival, úgyhogy - ha nem lett volna röhejes - tánclépésben távoztam volna az apró kis "műhelyből". És persze mosolyogva írtam be a következő alkalmat a naptáramba, pedig korábban kétszer is meggondoltam volna, hogy ilyen úri huncutságra ennyi pénzt kiadjak. De hát változnak az idők, vagy a lábam lett hosszabb, vagy a karom rövidebb, vagy a derekam meszesebb, de komoly problémát jelentett mostanában a bűvészkedés, ráadásul a házi szerszámok sincsenek már a helyzet magaslatán. Az eredményt pedig napról napra elkeseredettebben néztem, ideje volt, hogy lépjek, képletesen és ténylegesen is. Most pedig piros pont, amiért nem hanyagoltam el.
A nőgyógyásznál tett decemberi látogatás nem sok jóval kecsegtetett. Felmerültek itt mindenféle kifejezések hormonhiányról és onkológiai ellenőrzésről. Nem mondom, a zabszem a fenekemben műanyag dugónak hatott. De elteltek a hetek, a kezelés hatásosnak látszik, holnapután igenis visszamegyek kontrollra, hogy megnyugtassanak. És mert a dokim, akinél egyébként a kisebbik fiam született harmincnyolc évvel ezelőtt, hát, hogy is fogalmazzak... nem mai srác. Nyolc évvel ezelőtt voltam nála utoljára, de nem tolt le, nem vont kérdőre, csak meghallgatta a problémámat és segített. A végén pedig olyan összeget mondott, hogy azt hittem, viccel. Húsz, azaz húszezer forintott hagytam ott ami szerintem más helyeken kb. a kapusnál a jó napot kívánokra jogosítana fel. Emlékeim szerint nyolc évvel ezelőtt is ennyit kért egy vizitért. Hosszú ideig halogattam, hogy felkeressem, de végül megtettem, időben mentem és szót fogadtam. Ő pedig orvosi esküjéhez híven segített. Jár a piros pont mindkettőnknek!
Egyelőre nem írok több sikerélményről, bár, ha még sokáig görnyednék a gép felett, biztosan eszembe jutna néhány a közelmúltból. Van valaki, akinek egyik kezemmel adnám a pontot, a másikkal elvenném, ő még kissé fekete ló ebben a mesenyomdás értékelésben.
.jpeg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése