Egy idő után nagyra vlxságyóan még könyvkiadáson is gondolkoztam, de hiába érdeklődtek az írásom iránt, elég gyorsan jött a hidegzuhany. Hogy újabb közhellyel jellemezzem a helyzetet: Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Olyan összegű "hozzájárulást" kértek egy kötet megjelenéséért, amit nem tudtam, de nem is igazán akartam kifizetni. Persze, én még azokon a rózsaszín ködös könyveken és filmeken nőttem fel, ahol a kezdő írónőt felkarolja egy kiadó, szerkesztőre bízzák és búsás előleg mellett elárasztják az ország könyvesboltjait a könyveivel. Nos, ez a hazai valóságban nem így működött.
Végül találtam egy kiadót, akik viszonylag jelképes összegért bizalmat szavaznak a munkádnak, kiadják papíron és e-bookként is. Éltem a lehetőséggel. Persze a jutalék elenyésző, de igazából nem is az volt a lényeg (oh, dehogynem ;) ), hanem hogy eljussak az Olvasókhoz. Igaz, ez sem volt olyan kézenfekvő, mint az álmaimban, hiszen kizárólag online megrendeléseken keresztül férhettek hozzá a könyvekhez, bár, a legnagyobb könyvesboltok hálózatain keresztül is, de azért csak nem voltak ott a polcokon, ahol a vásárló kézbe foghatja, beleolvashat, összehasonlíthatja a "vetélytársakkal", végül a pénztárhoz fáradhat vele. S persze valaki reklámozza is, ott virít az utcai kirakatban. Ez az esetemben kizárólag az én dolgom lett volna. De azt vallom, hogy egy fenékkel egy lovat lehet jól megülni. Az ember vagy szerző vagy marketinges. Nekem legalábbis a kettő csak nehézkesen ment, kedvem sem volt hozzá. Ez persze meglátszott az eladásokon is, mert amiről nem tudnak, azt nem keresik. Nem mintha nem próbáltam volna írós blogot csinálni, új Facebook profilt, honlapot (több felületen is) kifejezetten az írásaimnak. De már nem finanszíroztam a bizonytalan kimenetelű online reklámokat és így a próbálkozásaim elég hamvába holtnak bizonyultak.
Évek teltek el azóta, hogy ez a tíz könyv megjelent. Akik találkoztak velük, szerették őket. De kevesen voltak és ez bizony kedvemet szegte. Jó, nemcsak ez, hanem néhány olyan történés a magánéletemben, s körülöttem, amelyek megviseltek. De igazság szerint folytathattam volna, csak éppen elveszett az írás varázsa. Nem értek el azok az ingerek és hatások, amikből ihletet meríthettem volna, csak csupa negatív élmény, (részemről) rossz reakció, ezeket pedig nem is akartam belefűzni a történetekbe, hiszen éppen elég volt megélni, nem még vissza is olvasni a papírlapokról.
Oly sok év után most újra elő mertem állni az írós blog létével, elérhetőségével. Azt hittem, a célközönség értékelni fogja, de nem tudom, mi a visszhangja, mert az emberek köszönik a linket, de már (megint) nem fordítanak figyelmet a szerző lelkivilágára. Nem érzik, hogy a visszajelzés hiánya elbizonytalanít, elkedvetlenít. Olyan nagyon telhetetlen vágy, hogy egy betűvetőnek szüksége van a kapcsolatra szerző és olvasó között? Márpedig kuncsorogni nem fogok :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése