A legutóbbi posztok alapján kicsit olyan, mintha komolyan depis lennék. Pedig nem. Vagy csak úgy gondolom, hogy nem. Nem vagyok pszichomókus, hogy megállapíthassam. Bár, őszintén, van bennem egy adag előítélet velük kapcsolatban is. Néhányuk igazán úgy viselkedik, mintha nem ő adna tanácsot, hanem ő szorulna tanácsra. De ez szubjektív vélemény, mert még egyikükkel sem töltöttem el hivatalosan egy fél órát sem. Szóval, szerintem nem vagyok depis. Talán a téli szürkeségtől kissé befordult vagyok, talán csak lusta és sokkal jobban oda kéne tennem magam a mindennapok taposómalmában is, nem a tényleges vagy képzelt sérelmeimen rágódni. Lusta? Ezzel nem nagyon tudnék vitába szállni, amikor a poros könyvespolcon végignézek.
Depis már csak azért sem lehetek, mert van két kutyánk. Egy édes meg egy még édesebb. Akikkel egyébként marhára nem egyszerű az élet. Azt mondják minden kutya édes, főleg a gazdájának (és itt gazdára gondolok, nem azokra az ember formájú vadbarmokra, akik képesek kitenni az autópálya mellett egy doboz kutyakölyköt), de hát lássuk be édes és édes közt is van különbség. Az idősebb kutya extra cuki. Milyen is lehetne egy golden retriever. Már a neve is aranyos. J De komolyan… tuti elrontottuk, de ez az a kutya, amelyik nem él vele vissza. A gyerekeink nincsenek már velünk, unokáink messze vannak, valaki pedig kellett, akit tutujgathatunk. Hát, ő hagyja. Amióta velünk van, nagyjából róla szól az életünk. Meg egy ideje a kis társáról. Aki szintén tud cuki lenni, máskor meg az ördög öregapja se rosszabb, ami nem is csoda, hiszen egy tacskó. Egy szakállas, szálkás bonyolultság.
Szeretjük azt gondolni, hogy miattuk nem utazunk el nyaralni, mert nem lenne kire hagyni őket, de közben pontosan tudjuk, hogy a pénztárcánk nem enged el nyaralni, de mivel ők remekül érzik magukat a balatoni telken is, mi meg velük, így tulajdonképpen senkinek nem hiányzik (nagyon) egy idegörlő utazás, idegen nyelven karattyoló külföldiekkel, akik hülyének néznek, csak mert idegenek vagyunk. (Oké, ez most itt enyhén szólva is igazságtalanul hangzott, mert minden rossz tapasztalatra jutott régebben vagy egy tucat jó is, nem szabadna a kivételeket felemlegetnem. A francba! Mégiscsak lehet valami abban a depiben?) Szóval a kutya erre is jó, kifogásnak. De miattuk fel kell kelni minden reggel, amikor legszívesebben a fejedre húznád a takarót és akár napokig elő se bukkannál alóla. Depi? Miattuk sietni kell haza, miattuk újra és újra ki kell bújnod a csigaházból. Ha meg tudod tenni, nem depi! Egy kutyás egyszerűen nem engedheti meg magának a luxust, hogy depressziós legyen. Mert depressziós kutya nincs, így aztán ilyen gazda sincs. Már látom, ahogy legalább három etológus szállna velem vitába, plusz egy dilidoki, de ehhez az állításomhoz ragaszkodom. Punktum.
Persze, nem vagyok én teljesen dilinyós, pontosan látom, hogy a kutya egy önző dög, akit ennek ellenére is imádok. Mert ha ő le akar menni, akkor addig piszkál, amíg lemegyünk. Ha enni akar, addig piszkál, amíg felállok és enni adok neki. Ha aludni akar, akkor alszik és nem igazán érdekli, hogy én közben a lelkemet borítanám rá. De ugyanakkor a legnagyszerűbb társ. Aki nem huzogatja a száját, ha én akarok menni ki a világból. Akkor mellém szegődik és jön velem, a világvégén túlra is akár. Mert igazán csak akkor érzi jól magát, ha velem lehet. Akkor most mégiscsak önző? Lehet, de az ő önzése az én kapaszkodóm, szóval csűrhetem, csavarhatom, de a kutya egy nagyszerű lélek.
Ez a kedvenc témám, biztosan még sokszor itt fogok kikötni. Amúgy meg nyilván csapongani fogok össze-vissza. Ez a fajta blogírás nem egy regény, ahol el kell juttatnom a hősöket A-ból B-be, némi konfliktuson át a boldog végkifejletig. Speciel a végkifejletig a magam kis életében még nagyon nem szándékozom eljutni. Szóval a posztjaimban nyilván továbbra is csapongani fogok. Mert olvasok itt-ott valamit, látok valamit, hallok valamit, amivel kapcsolatban nem tudom elmondani a véleményem senkinek, így elmondom hát mindenkinek. Lehet velem vitába szállni, s mivel Kedves Olvasó itt a blogban vendég vagy, kérlek ne oltsd le a fejem, ha úgy érzed, nincs igazam. Csak jelezd, hogy más a véleményed, mert engem őszintén érdekel, ha van ilyen. Szerintem amíg ilyen barátságos és kompromisszumkész vagyok, mégsem vagyok depis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése