Talán beugrik a Kedves Olvasónak, mire gondolhattam a második szó kapcsán, de ha leírom, lehet, hogy letiltják a posztot.
Amióta Colin elment, a két kezem is kevés lenne hozzá, hogy összeszámoljam, hányan kérdeztek rá: Mikor lesz új kutyus? Holott már a búcsúban is írtam róla, számunkra itt a vége. Jó, én is tudom, soha ne mondd, hogy soha, de ez most tényleg nagyon komolyan írtam. Amúgy is itt van Jamie, és ugyan sokan próbáltak azzal érvelni, hogy magányos kutyusnak nem jó lenni, de volt olyan kutyánk, aki egy ideig egyedül volt és bátran állíthatom, boldog volt ő úgy is.
Voltak, akik még cukimuki kölykökről, elesett, kivert menhelyesekről küldtek képet. Emberek! Ez nagyon nem fair és igen, tulajdonképpen qvára fáj is. Nem arról van szó, hogy ne akarnék újra gazdi lenni. Bááár, most hogy ezt így leírtam, ebben is elbizonytalanodtam. Ugyanis 1987 óta folyamatosan gazda vagyok, hol egy, hol kettő, hol plusz vendégkutyával. Ezekben az években rengeteg dologról lemondtunk, mert az első tacskónk kivételével egyik sem volt panzióban. Éppen azért, mert ő volt egyszer egy hétre. És többet nem kockáztattunk.
Ivaros kutyáink voltak, vannak, és bár ezen lehetne vitatkozni, de egyrészt tiszteljük egymás döntését, másrészt ha én nem tudtam a férjemet meggyőzni az ivartalanításról, akkor nyilván senki más se fogja. Ha baj lesz, egészségügyi probléma, akkor persze más a helyzet, de ez azért nem törvényszerűen bekövetkező dolog. Szóval, az ivaros kutyát a panzió is külön kennelbe teszi, ennek sem tenném ki soha a kutyámat. Másrészt, ugyan nem látok bele a szőrös kis buksijukba, de ha nem egy megszokott helyre mennének, vagy egy ismeretlen személyhez, még azt a végtelenül téves következtetést is levonhatnák, hogy elhagytuk őket, amire soha nem lennék képes.
Szóval, nem lesz több kutyánk! Jamie idén májusban 5 éves lesz. Vele még remélhetőleg hosszú, boldog évek állnak előttünk (és most direkt nem gondolok a Jackkel történtekre), és igyekezni fogunk, hogy a lehetőségeinkhez (és az ő hozzáállásához) képest a lehető legtöbbet meg tudjuk neki adni időben, törődésben, szeretetben.
Az elmúlt napokban sokszor magyarázkodtam, bár ezt igazán nem várhatta el tőlem senki, de azért igyekeztem a döntésünk hátterét megvilágítani. A kisebbik fiam a világ másik felén él a családjával. Ha az unokáimat látni akarom, utaznom kell. Nagyon sokat! És ez az utazás legalább 2-3 hét. Az unokákkal tölteni vágyott időhöz képest egy pillanat, a négylábú családtagnak maga az örökkévalóság. Az elmúlt időszakban ilyenkor a kutyákkal a nagyobbik fiamék voltak, de most úgy fest, ők is nyakukba veszik a világot. Egész egyszerűen nem lesz senki, akire ilyen hosszú időre rábízhatnám a kutyát. Klassz dolog a felajánlás, de Jamie nem egy egyszerű eset, nem igazán barátkozik, az a néhány kivételezett személy pedig örül, ha a maga gondjait megoldja, egy ekkora felelősséget nem tud a nyakába venni. Úgyhogy momentán még ez az egy kutya is gondot jelent. Igen! Merjük már kimondani, hogy bármennyire a szívünk csücskei, de sokszor igenis gondot jelentenek. Mint például ebben az esetben is. Ennek ellenére soha nem válnék meg tőle, biztosan születik majd megoldás erre a lehetetlen helyzetre, bár, pillanatnyilag fogalmam sincs még, mi lesz az.
Ma hazatért Colin, hófehér urnája felsorakozott Morgan és Jack mellé. Nyáron eltemetjük őket, mert lassan a könyvespolc ezekkel a fájdalmas emlékekkel lesz teli. Jamie pedig megtanul egykeként élni. Most még szerencsés, mert az édesanyámat magunkhoz vettük, kettesben töltik azt a két-három órát, amennyire anyut magára lehet hagyni, Ebben is lesz még változás, biztos vagyok benne, eljön majd az az idő, amikor Jamie választhat, egyedül pihenve vár rám itthon vagy jön velem a városba, ami aztán tényleg nagy változás lenne mostani nyugodt életéhez képest. De.Nem.Lesz.Több.Kutyánk! Az élet amúgy is alaposan átírta a lányszobám mélyén elképzelt idős éveimet, az adottságokhoz idomulva viszont most már úgy érzem, a mienk, az enyém a döntés joga. Béke és Szeretet, de nem lesz több kutyánk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése