Csendes Juditos mérgelődés...

 Tegnap olvastam Demény, a kötsög bejegyzését Judit tollából, amint azon lamentál, hogy a fáradtságtól már se lát, se hall. Ott az iskola, ott a négy kutya a speciális etetésükkel, köztük elsőként is Demény, aki már 15 éves az ezzel járó összes problémával. Mert az kemény, hogy az ágyukba kakál, a kocsiba kakál, hogy a kocsival, ami a járását "segíti" felborul. Már komolyan semmire sincs idő, például pléjsztésönözni se. Mindehhez most 44 éves lesz és hát szar az élet, de ha támogatni akarjuk őket ezen az úton, akkor irány a patreon (legyen is az bármi). Félreértés ne essék, Juditra felnézek. Egyrészt amiért sorra vesz magához ideiglenesbe kutyákat, némelyik ugyan "besül", azaz marad állandóra, némelyik tovább áll, de nagy dolog ez. Oké. Másrészt Deményről vagy tíz éve írt egy könyvet, majd egy másikat, sorra jelennek meg a naptárak, a társasjáték. És ezek biza nem maradnak az ismeretlenség homályában, mert hívják a különböző médiák, népszerűsítik az állatvédelmet, amit Judit tényleg komolyan vesz és csinál. Hatalmas rajongó tábor issza a szavait, elsősorban Demény káromkodásait, amik néha tagadhatatlanul viccesek, máskor talán kissé öncélúak. De ez a tegnapi siránkozás nemkicsit kiverte nálam a biztosítékot. Adott egy lassan középkorú nő, aki a kutyázást választotta a hivatása mellett életcéljának. Szerintem kicsit túl is tolja, de láthatóan bejön a dolog, mert a panelból kertes ház lett és kocsicsere. A kutyák barfoznak, ami sokak szerint az egyetlen és megváltó etetési mód. Amikor viszont valamiről így nyilatkoznak, az nálam már eleve gyanús. És a barfozás nem egyszerű. Különböző húsok és zöldségek, vitaminok, táplálékkiegészítők, bele sem megyek, mert első olvasatra a lusta, nemtörődöm gazda-énem csak legyintett és maradt a minőségi tápnál. És juszt sem érzem ettől vacak gazdának magam. De kövessük őket a patreonon, hogy támogatásunkkal egyszerűbb legyen az élet. Hát, kedves Judit! Ez most elég gáz felhívás volt így a szülinapod alkalmából. Mert az, hogy a Deménynek szánt töpörtyű árát X vagy Y menhelynek küldjék el, az még tetszett is, de ez... és bár az oldaladon, rajongóid körében nem illik erről véleményt nyilvánítani, mert azonnal keresztre feszítik a renitens kommentelőt, szerintem azért elég gáz poszt volt. Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy egészségesek vagytok és ... oké, fiatalok. A szülők is azok, még nem kell az ápolásukat is beilleszteni a szorgos-dolgos hétköznapokba. Nincsenek otthon gyerekek, akik két évtizeden keresztül (minimum) alaposan meghatározzák az életet. Még néhány év és jönnek majd az igazi problémák. Akkor mi lesz? Demény szép életet tudhat maga mögött, és természetesen mindenkinek saját joga dönteni a négylábúja életéről, de van az a pont, amikor bármekkora kötsög az illető, mindenkinek, neki is megkönnyebbülés ... és igen, megtiszteltetés a csendes euthanázia. Szeretni úgy is lehet, ha a méltatlan élettől megkímélek valakit, akit tiszta szívvel szeretek. Hiszen most éppen azért küzd egy ember, hogy ez kétlábúakra is érvényes lehessen. 

A véletlen úgy hozta, hogy egy másik Judit is napok óta a képernyőn sírja el, bántalmazott feleségként milyen nehéz élete volt most éppen politikai babérokra törő férje mellett. Egy olyan nő panaszkodik most, aki még az esélyt is elvette azoktól a nőktől, akik valóban félelemben és bántalmazásban élnek gyerekeikkel, mert a kormány, aminek tagja (volt), ugyan dicsőíti családvédelmi programját, képtelen aláírni egy egyezményt, ami után számonkérhető lenne az intézkedésük. Sírós hangon hivatkozik három kiskorú gyermekükre, de azért bulvárszinten mesél egy élhetetlen házasságról. Kettejük csatározása egészen biztosan nem az a mód, amivel egy válás után a gyerekeik érdekeit védelmezni lehetne. A volt igazságügyminiszternek, ha nem volt módja már régen véget vetni egy házasságnak, amiben ő állítólag olyan rosszul érezte magát, hogy a munkahelye jelentette számára a nyugalom szigetét, mégis mit tehetne egy átlagos asszony, akinek sem anyagi háttere nincs egy külön élet megteremtéséhez, sem támogató környezete? Tisztában vagyok vele, hogy a politikai csatározás vett itt most új irányt, nem kímélve sem gyereket, sem azon bántalmazott asszonyok életének megoldását, akik ugyan segítséget kértek, de érdemi segítséget nem kaptak. A volt miniszterasszonynak kötelessége lenne - ha igazak az állításai - az élükre állni, a jogaikért harcolni. Ha nem teszi, azzal hiteltelenné, puszta rágalmazássá teszi mindazt, amit a nemrég még dicsérgetett férjéről összehordott. De félek, ugyanúgy nem az ő szavait halljuk a különböző műsorokból visszhangzani, ahogy korábban miniszeri "döntései" során sem.