Abban a korban vagyok, amikor egyre gyakrabban kell búcsúznom... rokontól, baráttól, ismerőstől... és ami engem szintén megvisel, egy-egy négylábú társtól vagy baráttól. Az idei év különösen kegyetlen volt, hiszen még március derekán sem járunk, de már elment Hacsek, Maci, Rozi, Colin, Titi, talán még ki is hagytam valakit a sorból... és most Panka, a kis kócos szálkásszőrű tacskólány, akivel személyesen sosem találkoztam, de a tacskós csoportban éveken át kis életének minden jelentős és kevésbé érdekfeszítő mozzanatáról értesültünk. Bájos kis lénye elvarázsolt mindenkit, gazdáinak óvó szeretete pedig igazán példaértékű volt. Pici lány, aki annyi derűt hoztál a gazdik életébe, aki "anya" gyógyszere voltál, amikor novemberben elvesztettétek a gazdikát, most elmentél te is, hogy ott a szivárványhídon túl sétáljatok együtt. Talán nem is sejted, micsoda űrt hagytál magad mögött. Tucatnyi idegen gazdi hullajtott érted, miattad könnyet, egy emberként aggódva a mamiért, akinek most darabokban a lelke. Menj, szaladj, kergesd a labdát odaát, keresd meg a többieket, mondd el nekik, hogy sokat emlegetjük őket, hiányoznak nagyon. Mint ahogy mostantól te is nagyon fogsz hiányozni. Ölelésünk szálljon a felhőkön túl. 😢
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése