Azt hiszem, a minta, amit a kölyköknek adtunk, nem volt rossz. Mit láttak? A család sülve-főve együtt van, néha még a tágabb család is összejár. Mindig jó hangulatú összejövetelek voltak. Ráadásul a hétköznapokon is órát lehetett igazítani hozzájuk. Ehhez képest valahol, valamikor fordult bennük valami és azóta egy idegbaj minden találkozás. Leginkább azok, amikor ebéddel vagy vacsorával várom őket. Persze, előzetes megbeszélés alapján. Volt karácsony, hogy annyira tele volt azzal a hócipőm, hogy min. egy órát késtek, de néha többet, hogy Szenteste szendvicsekkel készültem. Oké, ezek különleges kis szendvicsek voltak, rengeteg munkával, de azért mégis csak szendvicsek, nem rántott hal meg töltött káposzta. A nagyszülők nem is voltak elégedettek, mert őket a füstölt lazac se hozza lázba. Hozta... Nehéz már leginkább múltidőben beszélni róluk.
Szóval, a kisebbik fiam még csak-csak, de a nagyobbik... sokszor mondogattuk, hogy még a saját esküvőjét is le fogja késni. Nem késte. Aztán el is váltak, de ez másik történet. Most újra asszony van az oldalán, de szerintem most sem a menyem miatt csúsznak minden alkalommal. A helyzet meg az, hogy itt egy férj, aki egész nap nem evett, megszokta, hogy ötkor leülünk a vacsora mellé, és itt egy nagymama, akinek szintén az órával van szoros összefüggésben az étkezése. Nehéz ehhez egy órányi késést igazítani. Persze, megoldható, de akkor is én vagyok az, akit megszívatnak, hiszen kétszer kell megterítenem, aztán leszednem, amikor már az egyszeri alkalommal is tele ... igen, még mindig a hócipőm. Hogy a dolog bonyolódjon, ők most éppen nem esznek húst. A menyem alapból, nagyfiam meg szolidaritásból. De ha itt vannak, akkor ő azért belekóstol a húsos ételbe, amit mi ennénk. Nem mintha ne lenne már jó negyven éves tapasztalatom az etetésből, nyilván meg tudom oldani, hogy jusson neki is, meg pont időben legyen kiszedve a sütőből a húsmentes kaja, de banyek, nem vagyok kifőzde. Olyan nagy kérés, hogy ha ő javasolta az öt órát, akkor az tényleg öt óra legyen és ne hat?
Na, anyai morgolódásomra csak azért került sor, mert a nagyi már inzulinnal megszúrva, de hőesiesen kitart, hogy az unokájával ehessen, apa kínjában elvitte a kutyát sétálni, pedig később akarta, én meg keserűen nézem a rukkolát, ahogy összeesik a balzsamecetes, olivás dresszing alatt. Sovány vigasz, hogy a lilahagyma és a koktélparadicsom köszöni a fűszeres pácot. A grill csirke meg hidegen is jó. A végén ők járnak jól, hacsak bosszúból meg nem sütöm most a kenyérlángosukat, aztán ehetik a csizmatalpat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése