A dolog már csak áttételesen érint, már csak ha a nagyfiamék úgy döntenének, hogy babát vállalnak, ők kerülhetnek döntési helyzetbe a hol és hogyant illetően. De persze véleményem azért van a témáról. Néhány napja hír a médiában, hogy előrehaladott állapotban van már egy elképzelés, miszerint az eddigi II. és III. szint mellé létrehoznák az alacsonyabb, I. progresszivitású szintű szülészeti ellátást is az országban.
Persze vannak feltételek: komplikációmentes várandósság, a magzat 4 kiló alatti súlya, a terhesgondozáson való rendszeres részvétel, a kismama kora...
Nos, eszembe jutott egy nap, nevezetesen 1983. május 25-e. Komplikációmentes terhesség után, 23 évesen, egészségesen, miután a terhesgondozáson rendszeresen megjelentem, befektettek a szülészetre, mert nem indult meg a kiírt időpontra a szülés (pedig még kirándulni is elmentünk előző nap, hátha a Jánoshegy elég megerőltetőnek bizonyul, de nem történt semmi).
2 és fél hét túlhordás után megindított szülés és félnapos vajúdás után elment a fiam szívhangja. Sosem fogom elfelejteni a János kórház szülészetén azt a kapkodós sietséget, amivel felvittek az emeleti műtőbe és mire megijedhettem volna, már elaltattak. Császármetszéssel született meg, a nyakán körbetekeredett köldökzsinórral. Nem tudom, hogy vajon lett volna fél óránk, hogy a mostani elképzelések szerint megfelelő szakszemélyzethez műtőbe kerülhessünk, vagy a sietség és az adott teljeskörű kórházi felszereltség miatt megúsztuk a baba károsodását, de végül egy egészséges 3,60 kilóval és 56 centivel született legénykét ölelhettem másnap reggel magamhoz.
Mivel az elképzelt osztályokon nem lenne koraszülött intenzív, neonatológus (újszülöttgyógyász), újszülött-szakápoló, aneszteziológus és intenzív terápiás orvos, vagy ha mégis, akkor 30 percen belül elérhetőek lennének, nem tudom, ez mennyiben tenné veszélyesebbé a szülést. Van ismerősöm, aki szintén megfelelt volna a fenti feltételeknek, a normál szülést mégis nagy hasi műtéttel, majd az intenzív osztályon fejezték be, nem sokon múlt, hogy el nem vérzett. Szerencséjére az első szülőotthonos élmény után a második gyerek világrahozatalát egy megfelelően ellátott kórházban bonyolították le, ezért maradt életben.
A terhesség és a szülés nem egy torokgyulladás. A női szervezetet olyan szinten veszi igénybe, ami a váratlan komplikációk egész tárházát hordozza magában, és akkor az aprócska gyerekről most szót sem ejtek. Tisztában vagyok vele, hogy mára egy császármetszéssel sem maradnak a kismamák két hetet a kórházban, három nap után hazaküldik őket, varratszedésre is vissza kell menniük. Élek a gyanúperrel, hogy a változtatásokat férfiember ötletelte, aki még szülést élőben sem látott. Tudom, hogy egészséges gyerekek születnek otthonszülések alkalmával is. Én a magam részéről kicsit azt is oroszrulettként látom, de ez a magánvéleményem, még az unokahúgomnak sem próbáltam érvelni ellene, aki végül egy egészséges kislánynak adott életet legközelebbi rokonai jelenlétében. Bennem még az igazán nagy szaktekintélynek számító Geréb Ágnes tevékenysége is véleményes (bár, nem kíváncsi rá senki). Lehet szídni a kórházi körülményeket, a hiányzó szakszemélyzetet, de ha ezek adottak, akkor azért - szerintem - minimalizáltuk a veszélyeket. Amik a legváratlanabb időben és formában adódhatnak. Én hiszek a "jobb félni, mint megijedni" szólásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése