Amióta Colin elment, sokszor viszem ki Jamiet a parkba délben is. Eleinte azt gondoltam, biztosan baromira unja már szegénykém, de igazság szerint ez jó alkalom arra, hogy a pórázon sétálást gyakoroljuk olyan helyen, amit már volt alkalma póráz nélkül is alaposan felfedezni. Valamiért úgy gondolom, hogy nagyobb kihívás ismerős terepen szót fogadni, mint ismeretlen helyen, ahol eleve bizonytalanabb, inkább igényli a gazda irányítását. A másik szempont, hogy másokkal is találkozzon, ne csak a reggeli bandával. A fajtatársakkal való folyamatos szocializáció fontos dolog.
Eddig általában kiskutyákkal találkoztunk, tacskókkal és keverék kutyusokkal, de ma ... ma megérkezett Toby, a három éves golden retriever. Ahogy lecsatolták róla a pórázt és nagy boldogan körbe futott a futtatóban, hozzám szaladt, én pedig nem tudtam ellenállni. Sötétkék kötött pulóver ide vagy oda, alaposan megölelgettem a csodás bundást. Jamie is megszaglászta, de mivel az érkező nem Colin volt, nem sok figyelmet szentelt neki. Én annál többet. Eddig is tudtam, hogy hiányzik a drágám, de ujjaim alatt érezni újra a selymes bundát, hallani a boldog szuszogást (és látni a pulóver ujján az aranyszín szálakat), szívbe markoló élmény volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése