Utazás Covid idején - karanténnapló 22.

Mondhatni, nekünk szakmai ártalom, de egyébként is igen érdekes program ellátogatni a Szingapúri Filatéliai Múzeumba. 2017-ben személyesen is megtettük ezt, de most – helyhez kötöttségünk okán - Wischund Zoltán tudósítása alapján szeretném bemutatni az itteni Bélyegmúzeumot. Mivel Zoltán elsősorban a fényképekre helyezte a hangsúlyt, valószínűleg nem lesz egy hosszú írás és a képeket is a netről vagyok kénytelen szerezni, mint ahogy tette ő is, bár szerintem igenis nagyon jó képeket lehet odabent is készíteni, ráadásul teljesen legálisan, eltérően sok európai múzeumtól. Ha a beszámolója végére érek, majd írok hozzá a magam régi emlékeiből is. „Maga a múzeum nem túl nagy. A kiállítás azokat az embereket célozza meg, akik nem igazán tudják, hogy mi is az a bélyeg. Megfigyeltem, hogy Szingapúrban az emberek gyakorlatilag egyáltalán nem olvasnak újságot vagy könyvet, nem is nagyon árulnak ilyesmit. Az információkat leginkább az okostelefonjukon keresztül szerzik be, és a telefonjukon keresztül tartják a kapcsolatot a világgal. El tudom képzelni, hogy a fiatalok 90% még életében nem irt olyan levelet, amit postán kell feladni.”

Nos, azt hiszem, jobb lesz, ha így részletenként szólok bele. Azt hiszem, az internet elterjedésével a világ bármely részéről el lehet ugyanezeket mondani. Amúgy bélyeg van, nem is kevés, de menj be Budapesten egy postára és adj fel egy levelet. Ma már szinte kérni kell, hogy bélyeget rakjanak rá és ne csak egy ragacsos fehér cetlit, amire egy gép rányomta a bérmentesítés díját. Ha Zoltán így folytatja, lehet, hogy össze is veszek vele az írás végére J

„Ezen a képen jól láthatjuk, hogy a múzeumban kevés igazi bélyeg található, inkább olyan kiállítást próbáltak rendezni, ami megragadja az iskolás korú generáció figyelmét.”

Hát, nem! A múzeum igazán bő áttekintést ad a világ bélyegeiről, elsősorban persze az itteni brit gyarmati időszakról, igazi ritkaságokat is bemutatva. Egyébként meg tényleg feladatukul tűzték ki, hogy az ifjúság figyelmét felkeltsék a bélyegek iránt. Ezért kisiskolások vagy óvodás csoportok részére foglalkozásokat is szerveznek. Elsősorban persze a mese motívumú bélyegeken keresztül, de hát mi másra lenne fogékony ez a korosztály elsősorban? Még a mi magyar mese soraink is megtalálhatóak itt.

„A Ritkaságok Terme. Na erre senki nem volt kíváncsi. Pedig a vitrinekben értékes régi bélyegek és levelek találhatok. A probléma az vele, hogy nem igazan tudja felkelteni a rajzfilmeken és a manga képregényeken felnövekvő fiatalság figyelmet. „

Hát, erre a kijelentésre nem tudok mit mondani. Nyilván a múzeum nem tömeges érdeklődésre tart számot. A kis számú látogató viszont kifejezetten nyitott a ritkaságok iránt. Nyilvánvalóan ez a terem nem is az ifjúság figyelmét célozza.

„Közben érkezett egy kínai kisiskolás lányokból álló csoport egy indiai tanító bácsival. A gyerekek nekiálltak “mi és a bélyegek” témájú fényképeket készíteni a földszinti nagyteremben. Ez előtt a Tin Tin-es gyűjtemény előtt pózolnak. Európát ezek a bélyegek képviselték. Csak belga bélyegek voltak kiállítva. Azok is csak azért, mert képregényes-rajzfilmes témájúak. Szingapúrban egyébként a sok közül csak két belga képregényt ismernek. A Tin Tin-t és a hupikék törpikéket. Ezeket is azért, mert mostanában készült mozifilm mind a kettőből.”

És bár Zoltán szerint ez egy mellékes esemény, szerintem meg ebben van a lényeg, hogy „érkeznek”. Nálunk hány iskolában érzik értékes programnak ellátogatni a Bélyegmúzeumba? Amely egyébként Budapesten van, a VII. kerületi Hársfa utca 47. sz. alatt. 1930 óta önálló múzeum és Európa egyik legnagyobb bélyegtörténeti közgyüjteménye.

Szóval, itt érkeznek a fiatalok. És igen, lehet, hogy Tin-Tin előtt szelfiznek és megnézik a Harry Potter bélyegeket. És? Megnézik, én ebben látom a lényeget. Zoltán egyébként a Bélyegvilág netes verziójában két részben örökítette meg szingapúri látogatásának emlékeit. Hát, személy szerint nem is értem, hogy nem volt ott senki, aki átbeszélte volna vele ezt a képileg inkább, mint érdemben megírt beszámolót? A képregényes fanyalgás után még elmeséli, hogy a nagyteremben a Star Wars-os összeállítás is helyet kapott.

„Szingapúr nemrégiben egy 3000 példányos limitált sort adott ki Csillagok Háborúja témában, amit azonnal elkapkodtak. Ahogy láttam, grafikailag a bélyegek nem túl nagy számok, a filmekből kivágott jól ismert képek láthatók a blokkokon. Itt az egyik blokk. Semmi különleges nincs rajta, amivel kitűnne a rengeteg Star Wars-os ajándéktárgy közül. Aki mégis meg akarja vásárolni a kollekciót, az az ebay-en 150-250 dollárért megveheti őket. Nem csinált rossz üzletet az, aki annak idején névértéken megvette őket.”

Nyilván ez egy informatív megemlékezés a meglátogatott kiállításról. Gratulálok. Mint ahogy a következő mondat is: „Helyet kapott természetesen a klasszikus amerikai Star Warsos blokk is. Ez is még mindig beszerezhető az ebay-en.” és ez is: „Nem is gondolna az ember, hogy mennyi Harry Potteres kiadvány látott napvilágot. Sok fantáziát nem latok a gyűjtésükben, mert a Harry Potter egy lezárt és kifutott sorozat. Akkor mar inkább a Csillagok háborúja, mert ebben a témában 2015-tol kezdődően minden évben bemutatásra kerül egy mozifilm, így a téma aktív marad.”

Ha utána is keresnék remek beszámolónk írójának, a posztja alapján valami fanyalgó tinit, huszonévest tudnék elképzelni. Gyűjtőt semmiképpen.

„Volt meg egy bélyegek bemutatására szolgáló eszköz is, ami ilyen kihúzható tablókból állt, melyeken különböző országok belégkiadványai kerültek bemutatásra. A gyerekek leginkább azzal szórakoztak, hogy ki lehetett őket húzgálni, meg vissza lehetett őket tolni.... Lehetett ilyen “én szerepelek a bélyegen” fényképet is készíteni.”

Azóta (hősünk 2013-ban járt a múzeumban), már Magyarországon is lehetőség van úgynevezett „személyes bélyegek” készítésére, amivel honfitársaink igen nagy számban élnek is. Mert igenis jópofa dolog ballagásra, esküvőre, bármilyen ünnepélyes alkalomra, vagy értesítőre személyes bélyeggel feladni a meghívókat, értesítéseket.

„Az emeleten kapott helyet a kínai negyed örökség kiállítás. A gyerekeknek tetszett. „

„ Voltak egyéb szép színes bélyegek is.” – Na igen, akadt egy pár. De tényleg az eszem megáll, ez egy múzeumi élménybeszámoló egy szakportálon?

„Minden gyerek összeszedett egy nagy rakás ajándéktárgyat, és most állnak sorba a kasszánál. Ez a kislány éppen egy pandás blokkot készül megvásárolni.”  Hát igen, a gyerek már csak olyan – és sok felnőtt is -, hogy ahova kirándul, ott emléktárgyakat gyűjt. Ez a kislány most hazavisz egy pandás blokkot. Lehet, hogy az életben többet nem vesz bélyeget a kezébe, lehet, hogy ezzel a darabbal alapozza meg a gyüjteményét.

„Itt az ideje indulni, mert közben megérkezett a következő kisiskolásokból álló csoport. - Wischund Zoltán”

Hát, Zoltán, személy szerint úgy érzem, neked igazán kár volt kiadni a belépő jegy árát. Sok mindent elmesélhettél volna, például azt, hogy ez egy viszonylag fiatal múzeum (a mienkéhez képest mindenképpen), hiszen csak 1995-ben nyílt meg. A többihez pedig elég lett volna a Wikipédián segítséget keresni, ha már a saját élmények ilyen sekélyesre sikerültek.

„A 19. század vitathatatlanul az egyik legfontosabb találmánya, a bélyegek, mint postaköltség, olcsó levelezési lehetőséget biztosítottak, és utat nyitottak a „tömegkommunikációnak”. Ezek az apró papírdarabok miniatűr műalkotások, amelyek egy ország jelentős eseményeit, történelmét és kultúráját ábrázolják. Rögzítik a múltat ​​és a mindennapi életet. A világtörténelem egyik legnépszerűbb gyűjthető tárgyává váltak. A Szingapúri Filatéliai Múzeumban postai bélyegek és kapcsolódó anyagok találhatók Szingapúrból és más országokból az 1830 -as évektől napjainkig. A színes, hangulatos és interaktív kiállításokon bemutatott miniatűr műalkotások ablakot kínálnak Szingapúrba és a világ más részeire - a történelem, a kultúra, a tudomány és a technológia különböző aspektusait bemutató postabélyegekkel. Az állandó galériákban megnézheti a világ első bélyegzőjét, valamint a korai Szingapúr legszebb és legátfogóbb gyűjteményeit az 1830-as évektől a függetlenség utáni időkig. A legkülönlegesebb darab az egyetlen ismert boríték a világon, amelyen az 1854 -es indiai bélyegek teljes sora látható. A múzeum történelmi gyarmati épületén kívül áll ma az egyetlen működő gyarmati postaláda Szingapúrban. A múzeumnak van egy postája, ahol bélyegeket vásárolhat és leveleit feladhatja. Az élmény arra késztet, hogy felvegyen egy tollat és papírt, és felvegye a kapcsolatot egy szeretett emberrel. ” – ennyi és máris többet mondtál volna, mint a belyegvilag.net-en megjelent kétrészes cikkedben. Azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy – mai világunkban főleg – nagyon nem illik gyerekcsoportokat telibe fotózni és a neten megosztani.

Nnna, hogy így kimérgelődtem magam ... essen szó megint ételről :D A mai ebédhez samosa-t (és bébirépát természetesen) kaptunk. A samosa egy dél-ázsiai sült tészta, ránézésre szerintem már vagy ötször kaptunk ilyet, illetve hasonlót, persze mindnek külön neve volt. Szerintem, ha otthon réteslapba csomagolnék húst, zöldséget és/vagy bármit, amit a konyhában találok, beleértve a mosogatószivacs kis darabkáját, utána csinosan formára hajtogatnám és forró olajban kisütném, kb ugyanezt kapnám. Ezt se tudtuk megfejteni, mi lehet benne, de az biztos, hogy fahéjjal fűszerezték. Estére teriaki csirkét ígérnek, kísérőnek pedig a vicces nevű Cheng Teng-et, ami hagyományos szingapúri édesség (?), általában desszertként fogyasztják, bár az összetevők eltérőek lehetnek. Szárított longan, fehér gomba, gingko dió, vörös datolya, gyöngy árpa, nagy szágógyöngy, lótuszmag és kandírozott téli dinnye kombinációjával készül. Jézus ereje! A longán egyébként trópusi fafaj, amely ehető gyümölcsöt terem. A gyümölcse hasonló a licsiéhez, de íze kevésbé aromás. Innen menjünk is tovább ebbe az irányba. Aki nem tudná, a licsit másképpen szerelemgyümölcsnek is nevezik. Hazájában nagyobb népszerűségnek örvend, mint az őszibarack vagy a cseresznye. Jótékony, kedélyjavító, vágykeltő hatásáról legendák szólnak. Az apró gyümölcsből már 4-5 szem is fedezi a napi C-vitamin szükségletet.

Volt egy telefonívásunk is, miszerint szerdán reggel az épület 18. emeletén lesz jelenésünk a „kilépő” tesztre. Amikor annak eredménye megérkezik és természetesen negatív, akkor kezdhetnük csomagolni. Őszintén szólva már úgy megszoktunk itt, hogy furcsa lesz kimenni a való világba. Persze, azért várjuk már, mint a Messiást, de azért fura lesz.

Különféle kutyás oldalakon vagyok tag és az egyiken egy gazdi ma írt egy hosszabb posztot. „Félek, hogy lassan elfogy a kutyaszőr a lakásból.” – volt az ismétlődően visszatérő mondat és minden apró kis fejezetnél egyre jobban szorult el a szívem nekem is. Nehéz dolog egy öregedő kutyus gazdájának lenni. Nem azért, mert már időnként rigolyás, vagy betegeskedik, nem ... azért, mert az öregedés nyilvánvaló jeleinek felbukkanása óhatatlanul az elmúlásra, az elkerülhetetlen búcsúra nyitja rá a szerető gazda szemét. Szerintem amúgy kevés olyan harmonikus dolog van, mint egy öregedő kutyával együtt élni, akivel már szavak nélkül is megértjük egymást, aki már hozzánk lustult. Elbúcsúzni pedig nagyon nehéz valakitől, aki egész életében – még az alkalmankénti rosszalkodásai idején is – egyetlen dolgot követett, a gazdit szeretni feltétel nélkül. Húsz évvel ezelőtt talán még valamiféle csodabogárnak számítottam, amikor családtagként éltünk együtt a kutyánkkal. Nálunk sem volt ez mindig így, az elsőt például képesek voltunk kutyaként kezelni, és amíg élek, ez kísérteni fog engem. Rossz értelemben. Nos, mára ez teljesen hétköznapi jelenség, már-már az lóg ki a sorból, aki még hisz a kutyaházas és az „én vagyok a kert ura” magányos kutyasorsokban. Ők többnyire elintézik azzal, hogy szereznek egy kinti társat az ebnek. De nem ebbe a parttalan vitába szeretnék most belemenni, csak elmerengeni a fent említett írás sorain. Amikor látjuk a naptárt, tudjuk az évek számát és felfedezni véljük a fáradás jeleit ... szívszorító félelem, hogy lassan elfogy az addig oly sokat átkozott kutyaszőr a lakásból. Colin kutyám 11 éves és nála is évek óta látszik, hogy telnek az évek és ez nyomot is hagy rajta. Most két hete hagytam ott kényszerűségből és még ennyi van hátra, hogy újra megölelhessem. Nagyon remélem, így öregedő szívvel ezt nem olyan üzenetként éli meg, hogy már ne félnék, ha egyszer elfogy a kutyaszőr a lakásból. Drága kutyám, sietek vissza hozzád, hozzátok!