Utazás Covid idején - karanténnapló 17.

Ha ez így megy tovább, lassan olyanok leszünk, mint John Lennon és Yoko Ono. Heverünk egész nap az ágyban, nő a hajunk és a világbékéről (vagy nem) beszélgetünk. A reggelit egyre később hozzák, ma kilenckor kopogtak be. (Mi még az ágyban J ) Mivel az ebéd 12-kor érkezik, az ember kezdi magát folyamatosan túltöltve érezni. Szerencsére kisütött a nap, igaz, kicsit fátyolos, meg a láthatáron azért sötét felhők is gyülekeznek, de azért egy kis ragyogás így reggel mindig jót tesz az ember lelkének. Szemben, a Raffles parkolót bambulni tulajdonképpen mindig érdekes program. Csillag alakban parkolják be a kocsikat a kapus aktív közreműködésével és vicces nézni, hogy a különböző luxusautók tulajdonosait milyen zavarba hozza ez a művelet. Mindenkinek orral kifelé kell betolatni a többiek közé, ettől a kocsi fenekénél bőven van hely, az orruk viszont majdnem összeér. Még innen is érezhető a sofőrök izgalma, nehogy meghúzzák értékes játékszereiket. Ja kérem, más ez, mint amikor csak nekieresztünk a sztrádán egy ilyen erős gépdögöt. *kárörvendős vigyor

*

Gyerek is megcsinálta ma a tesztet, negatív. Nem értek hozzá, de szerintem elsiette. Mindegy, kétszer oltva és végül is nem csókolózott a takarítónővel. De azért később kiderült, ez az első teszt az ART teszt, amit mi is csinálunk 4 naponta, és szombaton kell még egy PCR tesztet is csinálnia, úgyhogy nem kapkodott, csak én nem vagyok képben. Szokás szerint.

*

Itt vagyunk egy hete és most végre teszek egy kísérletet, hogy folytassam az írást. Nem ezt. Az Írást. Olvadt üveg a www.lassukeringo.blogspot.com-on ... Nem ígérek semmit, de legalább megpróbálom felvenni a kb. másfél hónapja elejtett fonalat.

*

Ahogy itt az ablaknál kukucskálok és próbálok távolabb lesni, mint amennyire normálisan lehet, megtaláltam a Swissotel túloldalán a St. Andrews székesegyházat. Gyönyörű. Kívülről is a ragyogó fehér (itt tulajdonképpen semmi sem fehér, inkább nagyon halvány vajszínű) épület, a belseje pedig egészen elbájoló. Írhatnék róla bővebben is, de igazából arról a templomról akarok írni, ahol egy jó hét múlva megkeresztelik az unokáimat. Nem túl meglepő módon egészen közel van a lakóhelyükhöz és a nagyszülőkhöz. Viszont messze nem ennyire lenyűgöző, de az a szertartás szempontjából nem érdemi információ. Külseje is árulkodik, hogy egy viszonylag fiatal, modern templomépületről van szó, a Katolikus Szt. Ignatius templomról.

Örömteli alkalom volt, amikor a templomot 1961. februárjában Michael Olçomendy érsek megáldotta és hivatalosan megnyitotta. A jezsuita atyák 1951 -ben érkeztek Szingapúrba, hogy szállót építsenek a Tanítóképző Főiskolára járó diákok számára. Ezt a szállót Kingsmead Hall-nak nevezték el a Kingsmead Estate néven ismert területről. Az első nyilvános misét Kingsmead-ben tartották 1954 második felében a szállón tartózkodó diákok és a közelben élő katolikusok miatt. Ahogy egyre többen jöttek misére, egyre erőteljesebb lett az érzés, hogy templomot kell építeni. Isten kegyelméből Kingsmead területén találtak és vásároltak földet, és megkezdődött az adománygyűjtés és az építés. Patrick Joy atya és Thomas Doody atya voltak az elsők, akik összefogták és lelkesítették az embereket, hogy nagylelkűbben adakozzanak. És úgy is lett! Amikor a templom elkészült, nyilvánvaló választás volt, hogy a templomot a Jézus Társaság alapítójáról - Loyolai Szent Ignácról - nevezzék el. Ahogy a Szent Ignác környéke egyre népesebb lett, az egyház katolikusainak száma is folyamatosan nőtt. Miután több mint négy évtizede szolgálta a közösséget, nem csoda, hogy az akkori plébános, Leslie Raj atya és a gyülekezet is úgy érezte, hogy időszerű új templomot építeni. A plébánosok nagy kedvvel kezdték megvalósítani ezt az álmot. Az újonnan épült Szent Ignác 2004. február 12 -én nyílt meg. 2009 -ben a plébánosok cseréje során Philip Heng monsignor vállalta a felelősséget az egyházközségért. Szociális misszió törzscsoportot is létrehoztak az egyházközség társadalmi dimenziójának élére, emiatt több minisztérium szociális missziós projekteket indított a szegények és a rászorulók érdekében. A Szent Ignác valóban egyház, amely közösségében és szellemiségében növekszik. A mai Szent Ignác-templom plébániája minden bizonnyal az alapító Joy atyát híven fogja ünnepelni. ... – ennyit sikerült megtudni róla az interneten. Talán nem dicsekedhet gótikus üvegablakokkal és légies hajókkal, de igazán emberközeli központot hoztak itt létre, és megtiszteltetés itt megkapni a számunkra legkedvesebbeknek az első szentséget.

És mire ezt itt szépen lepötyögtem, felhívott a gyerek. Lesz keresztelő ... remélhetőleg, mert például az augusztusiakat lemondták. Ők már eleve szeptemberre foglaltak, talán azokat megtartják, de ... maximum öt fő vehet részt rajta az atyán kívül, tehát a gyerek, a két szülő és a két keresztszülő. A nagyszülők otthon nézhetik élő adásban a ceremóniát. Hát, ez van. Azt már meg sem kérdeztem, hogy ezek szerint a két gyereknek ugyanazok lesznek a keresztszüleik?

Ennek kapcsán például olyan apróságok is kiderültek, hogy itt a 3 hónapos is 1 főnek számít, tehát ha elmegyünk az állatkertbe, akkor csak Levit visszük, Leia a másik nagymamánál parkol addig, mert le sem ülhetnénk egy frissítőre hatosban. Étterembe is csak öt fő ülhet be egy társaságban, és ebben a 2 éves is egy főt jelent, tehát olyankor is Leia a másik nagyinál. Ha elmegyünk Sentosára pancsolni, homokozni, Leia marad a másik nagyinál. Azért ez a négy évvel ezelőtti gondtalan csavargáshoz képest elég lelombozó. Elég rossz belegondolni, hogy ha már ő is érdemben élvezné ezt a programot, akkor vajon kit kellene itthon hagyni a családból. Jó, itt nyilván nem túl jellemzőek a nagycsaládosok, de az is érdekes kérdéseket vetne fel. Nem hazudok, lázonganak a gondolataim. Túlzónak érzem a szigorításokat, de hát nyilván ez itt nem érdekel senkit, örüljek, hogy beengedtek és alkalmazkodjam.

Kicsit eljátszottunk a gondolattal, mi lenne, ha ők utaznának, de aztán nagyon gyorsan el is vetettük a képzelgéseket, mert annyira kétségbeejtőek azok is. Ha a világ nem változik és még évekig hagyjuk magunkat szétszakítani. Csak egy példa, ha nálunk gond nélkül bejöhetnének (még ez is kérdéses ugyebár), akkor hazafelé nekik is 2 vagy 3 hét karantén. Igaz, otthon, mivel együtt utaztak, de mit szólnak a cégnél, ahol kivettél 2 hét szabit, hogy további hetekkel meghosszabbítod a távolléted? Talán egy köztes ország, mint a most annyira sztárolt Németország vagy Ausztria is megoldás lehet, hogy ott találkozzon a család, de hát ki tudja előre megmondani, hogy mi lesz jövőre, amikor még az sem biztos, mi lesz a jövő héten. Ez csak azért szomorú, mert a fiam is szeretné még látni a nagymamáját, és megmutatni neki az újabb dédunokát, de talán már sosem lesz erre lehetősége. Ezt meg elég szar érzés így leírni.

*

A mai vacsoráról muszáj pár szót szólnom. Amit szótár nélkül is vágtam, hogy a csirkesülthöz krumplipürét adtak. Aztán megkósoltam és elvesztem. Nekem még krumplipüré így nem ízlett, ezért aztán lefordítottam a még hiányzó szót is: Truffle... Wow, szarvasgomba! Meg van bocsátva a bébirépa. És ha hazamegyünk, Jamienek meg kell tanítani a szarvasgomba-keresést. (Mondjuk, a rizspudingot nyugodtan a konyhán felejthették volna.)