Ez a blog szaladt elém, gondoltam megosztom veletek: Érdekes!
*
Tegnap kaptunk pár videót is a kutyákról, hát, egészen
elképedtem, miközben nagyon jól szórakoztam. Jamievel jártunk kutyasuliba és
vért izzadtam, mire a kurtalábút rávettem a fekvésre, természetesen egy
maréknyi virslikarikával. És most ott van Andi, aki egy nyomorult
teniszlabdával eléri, hogy ha kényszeredetten is, egyérintőzve, de azért
lehasaljon ez a kis átok. Aztán persze már pattan is a labda után, Carlos pedig
inkább ki sem ereszti a szájából a magáét, mert Villámvilit úgyse érné utól.
Amikor a nagy bokor alá begurul, még Colin is utána trappol és büszkén hozza a
megszerzett golyót. Ki tudja, a lombok tsakarásában mi történt J Jamie persze rohan utána: add vissza, add
vissza... van élet és mi megnyugodva vigyorgunk, jól érzik magukat a szőrösök.
*
Azzal a másik írással egyébként meglepően jól haladtam. Első
lépésként elolvastam az eddigieket, csináltam új folyamatábrát, hogy képben
legyek saját gondolatmenetemmel, aztán már jöttek is a mondatok, nem győztem
lekopogni őket. Késő éjjel még készítettem néhány jegyzetet, aztán elnyomott az
álom. És van valami a jól végzett munka nyugalmában, mert jobban is aludtam,
mint eddig bármikor. Úgyhogy ma a meló is folytatódik. Jó lenne, ha még sokáig
kitartana a lendület, mert már nagyon hiányzott, de nem ígérhetek semmit. J A reggelivel és az
ahhoz kapott pofányi kis fánkocskával máris sikerült elterelni a figyelmemet,
még ha csak egy kis időre is.
Az ebédnél a következő szerepelt a menüben: Deep fried
Beancurd roll... a fordító szerint rántott babgulyás tekercs. Már ezen jót
nevettünk, aztán megérkezett és muszáj volt utána nézni, mi ez, mert a
babgulyáshoz annyi köze volt, akár rántva is, mint nekem egy északi sarki
túrához. Nos, a bean curd, tulajdonképpen a tofu leggyakrabban használt neve.
Innen már csak az a kérdés, hogy egyáltalán azt kaptunk-e, mert a receptekben
nem ilyen formában találom a tofut. Ez olyan volt, mint a napokban kapott
bármelyik tésztatekercs, kis koktélrákkal töltve és valóban kirántva. Na, ma is
tanultunk valamit.
Egy kicsit előre olvastam az esti menüt és „kísérőnek” egg
tart-ot kapunk, ami a tojásos torta egy formája. Az étel egy tojáskrémmel
töltött tésztakéregből áll. Gyakran szolgálják fel a Dim sum éttermekben is.
(lásd korábbi írás) Aporó kis falatka. Ezen meg azért kell röhögni, mert a
tegnapi reggeli tojásrántotta volt, ami egyébként bűn rossz, ha a hazainak
bármelyik formájával hasonlítod össze, szerintem tojásporból van, de az állaga
egyáltalán nem ínycsiklandozó. Aztán ma Tomato Omelette volt a kísérő a Kung
Pao csirkéhez (szerintem a tegnapi maradék tojásrántotta kis paradicsommal) és
vacsorára még érkezik ez. Hát, nem mondhatjuk, hogy sajnálják tőlünk a tojást.
Ja, és kifelejtettem a reggelihez kapott főtt tojást is J Tényleg vicc.
Na, de valami komolyabb dologról is írjak ... Az ablakból
leskelődve nagyon sok épület falán, tetején, köztes emeletein, teraszain lehet
látni burjánzó zöldet. A betonrengetegben nyilván jól esik a szemnek a króm,
beton, üveg és acél egységét megbontó zöld látvány. De ennél sokkal több haszna
is van, mint ahogy azt egyre többfelé ismerik fel és alkalmazzák világszerte.
Például a zöldtető-építészet hagyományai az ókorig nyúlnak vissza, legismertebb
példája a babiloni függőkert. A világ hét csodája között számon tartott
építményt az asszír uralkodó építtette honvágytól szenvedő felesége kedvére.
Ahogy róla írtak: „A kert egymásra épülő árkádos teraszokból áll és szögletes
pilléreken nyugszik. A legfelső emelet lépcsőzetesen lejt, oldalában
vízkiemelők működnek. A vizet az Eufráteszből emelik ki az erre a feladatra
kijelölt emberek.” A római patríciusok is gyakran díszítették tetőiket
növényekkel. Virágokat, bokrokat, kúszónövényeket, sőt gyümölcsfákat is nagy
edényekbe ültettek, így a tetőt értékes kertté változtatták. Augustus császár
mauzóleumának részeként teraszokat alakítottak ki, melyen ciprusok nőttek. Az
ókori tetőépítészet fejlettségét mutatja, hogy egyes tetőkön halastavak is
voltak.
A mi szélességi körünkön azonban a zöldtető kialakításának
gyökerei Izland földdel fedett házaihoz nyúlnak. Az építési anyagokban szegény
szigeten a házakat földdel fedték. Ez az építkezési mód aztán gyorsan el is
terjedt egész Skandináviában. A hagyományos gyeppel fedett tetőkre jellemző a
nagyon hatékony hőtároló és szigetelő képesség. Itt is a tető ferdeségére
bízták, hogy az esővíz viszonylag gyorsan lefolyjon, mielőtt beszivárogna a
házakba.
Most ugorjunk egy nagyot, a 20. századig. A Perret testvérek
1903-ban felépítették híres tetőkertes lakóházukat. De egymás után készültek a
tervek és épületek Londonban, Párizsban és Chicagóban is. Ahogy megfogalmazták:
„ A tetőkert a ház legkedvezőbb helyszínévé válik, a város szempontjából pedig
azt jelenti, hogy visszanyerjük az építkezéssel elvesztett területet.”Azonban a
magasabb építési költségek és a szerkezeti károktól való félelem a zöldtetők
szélesebb körű elterjedése ellen hatottak. Az 1950-es és 1970-es között lassú
fejlődés indult. Addig a zöldtetőket elsősorban föld alatti létesítmények
(aluljárók, mélygarázsok) felett alkalmazták. Még nem nagyon vették figyelembe
a telepített növények igényeit és a technológia sem követte szigetelési
megoldásaival a terveket, így nagy összegeket emésztettek fel a költséges
helyreállítási munkálatok. Aztán megindult egy fejlesztési hullám , vizsgálták
már a klímabefolyásoló hatásokat is. Elsősorban a kereskedelmi épületek
terjedése miatt egyre nőtt a beültethető lapostetők aránya is. 1980-as években
elkezdődött az energiatakarékosság és környezetbarát konstrukciók vizsgálata, s
egyre több program indult ennek jegyében.
Mára pedig ott tartunk, hogy bár teljesen elfogadott a
toronyházak tetején egy komoly teherviselő tető kialakítása, amelyre akár
helikopter is leszállhat, de nem kevésbé bonyolult megoldásokkal tetőtéri
medencéket és valóságos oázisokat is telepítenek világszerte.
Innen az ablakból csak néhány egyszerűbb megoldás látható,
de ezek is üdítően hatnak a városias környezetben.
*
Na, megint egy kis agymenés következik. Hát, igen... ezzel
jár, ha az embert tétlenségre ítélve bezárják a négy fal közé két hétre. Hogy
mindenféle zavaros gondolatai támadnak, aztán még csak nem is sajnálja ezeket
klaviatúrára vetni. Például... lesek ki az „ablakon”, ha már az utcafronton (más
front meg nincs is) az egész fal egyetlen üvegtábla. Ez itt egy főút, kétszer
három sáv. A forgalom meg... hát, alig. Persze, meséltem, hogy itt nem tart
mindenki autót és egyáltalán nincsenek is kétségbeesve a hiányától. Felülnek a
buszra, metróra, vagy éppen gyalogolnak. Most a gyalogosokat figyelem. Ami
érdekes, hogy itt nem látsz senkit, aki szaporázná a lépteit. Nem tudom, hogy
ez amiatt lehet-e, mert odakint azért 29 fok van, de a hőérzet 34, és örülnek,
hogy mozogni tudnak, vagy egyszerűen nincs hová sietni? Itt mindenki sétál
(vagy biciklizik, de elég kevesen). Normál tempóban, már-már ráérősen. És ez
tetszik. A fiam az előbb hívott fel az utca túloldaláról, kicsit megsimogattuk
tekintetünkkel a hórihorgas alakját. Hozott egy üveg bort, azt adta le a portán.
Előtte a cégénél járt, meg vásárolni, innen megy tesztelni, mert felhívták,
hogy előre hozták mára a dolgot, onnan Leviért a bölcsibe. Aztán a játszótéren
még levezetik a fölös energiákat vacsora előtt. Sűrű program, de ő sem
futkorászott, csak nyugodt, hosszú léptekkel ment a dolgára. Nála talán az is
közrejátszik, hogy két méteres alkatával már hozzászokott, hogy Levihez
igazítsa a lépteit. A tesztelés miatt aggódott, hogy állítólag egy fél órával
előtte már nem lehet inni. Ő meg most ivott meg egy nagy pohár vizet. Nem tudom,
nekünk a tesztelés előtt otthon azt mondták (PCR tesztről van szó, nem az
ART-ről), hogy 3 órával előtte se inni, se enni, de még csak a szánkat
kiöblíteni vagy rágózni sem. Aztán a repülőn leszállás előtt vagy fél órával
szedték össze az utolsó étkezés maradványait, odalent pedig már mehettünk is a
tesztre. Aztán nem volt semmi gond. Az orromban amúgy sem járt sem csokis
sütemény, sem baracklé. Szerintem vele sem lesz gond, csak friss apai énje már
önmagára is kiterjeszti az aggódás újfajta képességét. Visszatérve a nyugodt iramra, az autósok se
száguldoznak, pedig helyük is lenne, hiszen kevesen vannak, mégis csak
gurulgatnak itt alattunk minden sietség nélkül. Még a Rafflestől kihajtó
Porsche vagy Ferrari tulajdonosai is csak annyira taposnak a pedálra, hogy
megdübörögtessék a vadállatot, aztán ugyanolyan nyugodt tempóban sorolnak be a
többiek közé.
Kaptunk egy kis videót a játszótérről. Levi mássza a várat,
a végén ott a csúszda. Olyan nagy fiú, már egyedül neki mer lódulni a
mélységnek is, amikor megjelenik egy kis kölyök és megpróbál lentről felmászni,
de mivel ez nem megy, hát leül a csúszda végére. A fiam türelmesen 39x
elmagyarázza neki, hogy ez nem jó ötlet és táguljon, másszon fel ő is, ahol
kell, aztán majd csússzon le itt, de most tűnés..., de nem, csak azért is jön
vissza. Anyuka sehol. Egy időre kikapcsolta a kamerát, hogy megoldja a
helyzetet. Kíváncsi lettem volna, hogyan ért szót a kis fafejjel J Viszont Levi fent a
magasban abszolút szófogadóan várt, hogy addig nem csúszik, amíg apa odalent el
nem rendezi a dolgokat. Én okosom! Később kiderült, a gyerek nem a szüleivel
volt lent, hanem egy háztartási alkalmazottal, aki tekintettel arra, hogy már
nagyobbacska gyerekről van szó, nem nagyon járt a sarkában. Hát, na...
Itt Szingapúrban még hétköznapi gyakorlat a cseléd-rendszer.
Ahogy viszonylag szegényes tájékozódásomból leszűrtem, aki megteheti, alkalmaz –
többnyire maláj és Fülöp-szigeteki - lányokat, asszonyokat. A munkák köré
sokrétű. Például gyakorlat, hogy a szülés utáni egy hónapra bentlakásos dajkát
fogadnak fel, aki segít a friss anyukának a gyerek körüli teendőkben, de a házi
munkában is. Persze, ennek ára is van, kb. 3.500 SD, ami nagyjából 770.000
forintnak felel meg. De ezért az első hónapban még az éjszakai felkelésektől is
megkímélik az újdonsült szülőket, mert a dajka eteti meg a lefejt anyatejjel a
babát. Aztán vannak a „cselédek”, szintén a családdal laknak és leginkább a
házi munkát végzik, piacra kísérik a háziasszonyt, játszanak a család
apróságaival, de beletartozik akár a gyerekért menés óvodába is. Igazi bizalmi
feladat, aki ezen elbukik, nehezen kapna a jövőben munkát bárhol is. A pandémia
idején sok „vendégmunkás” nem vállalta a fejenként 2.000 dolláros karantén
megfizetését, de voltak, akik kifejezetten befektetésként tekintettek erre és a
rendszeres tesztelés összegére. Ez viszont azzal jár, hogy nem látogathatnak
haza a családjukhoz. Nehéz idők kemény döntései ezek. Mindenesetre keresetük
nagy segítség az otthoniaknak. Az angol nyelv ismerete alapkövetelmény náluk és
természetesen közvetítő intézményen keresztül kerülnek a családokhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése