Utazás Covid idején - karanténnapló 5.

Hétköznapi dolgok, amik számunkra már kimerítik a luxus kategóriát:

- gombnyomásra éjszakai és nappali üzemmódra vált a sötétítő függöny

- ugyanígy a világítás ereje is kezelhető az ágy melletti panelról, van kifejezetten éjszakai irányfény is, hogy a mosdó felé menet azért ne koccold le az összes bútordarabot

- a wc-be belépve felemelkedik a fedél, ha kis fenekeddel az ülést érintet, máris halkan duruzsolni kezd a szellőztetés. Gyengébb idegezetűeknek itt száll el az ihlet :D Ha végeztél és öblítettél, ő még magától körbespricceli egy szagtalanító, fertőtlenítő folyadékkal. Van hozzá egy távirányító is, amit még nem mertem kipróbálni, mindenesetre külön üzemmódban működik férfiaknak és nőknek :D

- a szekrények nyitásakor azonnal bekapcsolnak a kis lámpák, nehogy félhomályban keresgélj a ruháid között. Természetesen minden fiók ütközés- és csapódásmentesen siklik a helyére.

- a tv alatti aljzatok között természetesen usb-portok is vannak a töltéshez, de még a jó öreg európai földelt dugónak is van konnektora, nincs szükség az átalakítóra

- a fürdőszobában a wc és a zuhany ajtaja is mind a két irányba hajlik, így mindig csak tolni kell, mint a western filmekben az ivó ajtaja, csak ez földig ér – na, ez nagyon fontos észrevétel volt :D

Hirtelenjében ennyit találtam, most gyűjtöm a lelkierőt a wc-távirányító felfedezéséhez.

*

Egy ismerős kérdése rávilágított egy nagyon fontos dologra. Két hét karantén alatt nyilván elpiszkolódik az ágynemű és a törülközők. Ha hétköznapi utazóként töltenénk itt ennyi időt, két-három naponta cserélnék ezeket, a törülközőket egészen biztosan. Itt fogalmam sincs, hogyan oldják meg, mert egy sor utalás nincs erre nézve a házirenden. Ami egyébként kizárólag azzal foglalkozik, hogy az ajtón nem léphetsz ki, mert akkor irgum-burgum. Ez egyébként nem vicc, mert komoly pénzbüntetéssel és azonnali kiutasítással járna. Ha megbetegszel, az más helyzet, akkor erre nézve van protokoll. De tényleg, amikor még az előre becsomagolt ételeket is védőruhában, maszkban hozzák fel, akkor ebben a rendszerben hol helyezkednek el a takarítók? Szóval, mi van az elhasznált törülközővel? Mi van a takarítással? Mosogatásra egy nagy flakonnyi szert kaptunk szivaccsal az evőeszközhöz és poharakhoz. Az étel műanyag dobozokban érkezik, amihez zacskót kaptunk és naponta ki kell rakni az ajtó elé a szemetet. Mi van a mosással? Ahhoz se mosószerünk, se ruhaszárítónk. Papírszalvéta vagy papírtekercs sincs. Oké, a kézmosást preferálják, de attól még tudnánk mit kezdeni ilyesmivel. Ha nekünk kell takarítani, ahhoz is eszközök kellenének. Na, de még csak egy napja vagyunk itt, talán korai még ezen agyalni.

Találtam a neten egy tavalyi cikket, amiben egy szingapúri nő leírja, milyen volt számára a már akkor is két hetes karantén. Mázlista volt, mert Sentosa-szigetén sínylődött egy tengerparti luxushotelben tengerre néző erkélyes szobában. Az azért király lehetett. Ugyanis igen, aki szingapúri, annak is kötelező a karantén. A fiam, ha hazalátogatna, utána ő is csak két hét karantén letöltése után csatlakozhatna csak a családjához. Kemény szabályok. Lehet arról vitázni, hogy mi a jobb, ez a már-már katonai szigor, vagy a hamis biztonságérzet nyújtotta szabadság. Az tény, hogy a járvány kirobbanása óta ebben az országban 44 embert gyászolnak a szerettei. Egy majd hat milliós országban. Elég beszédes szám. De ehhez az is kell, hogy itt a helyi kultúra része a maszkviselés. Nem kell világjárvány ahhoz, hogy valaki, aki köhög, tüsszög, náthás, maszkot viseljen, hogy ne fertőzze meg a többieket. És ami fontos, ezért senki nem fogja majrésnak nevezni, hiszen elsősorban nem önmagát, hanem a közösséget védi.

Visszatérve a karantén szállodákhoz. Az elkülönítésre szolgáló szállodák szűma már 90-re bővült. Olyan nevek vannak köztük, mint a mi Mariottunk, de az Intercontinental, Hilton, Regent, Ritz-Carlton, Sheraton, Holiday Inn is ott vannak. Ez a túlélésük záloga a forgalommentes járványidőszakban. Most elvesztik jelentőségüket a nevek és csillagok, mindannyian csak SHN (Stay Home Notice) létesítmények. Még nem sikerült rájönnöm, mi a különbség az SHN és az SDF között (utóbbi az SHN Dedicated Facility rövidítése), a lényeget tekintve ugyanazok.

Na, beszéljünk valami másról, ne a betegségről! Például az időjárásról. Szingapúr az egyenlítői éghajlaton fekszik, ahol az évi 2400 mm csapadék az átlagos. A statisztikák szerint mindössze két fok átlagos eltérést tapasztalhatunk a januári és a júliusi középhőmérséklet között. Az esős évszak novembertől januárig tart, amikor magas a páratartalom. Ami számunkra érdekes, hogy az év minden napján a nappal és az éjszaka hossza mindig azonos: 12 óra. Ez azt jelenti, hogy reggel 6-kor kivilágosodik, este hatkor besötétedik. Nincs nyári meg téli időszámítás, az van, amit a Nap diktál. Pont. Mint ahogy ugyebár nincsenek évszakok, max az esős évszakot tartják említésre érdemesnek.

Négy évvel ezelőtt már jártunk itt, akkor nekem, aki egyébként nyűgös vagyok a mostanában jellemző otthoni időjárásra, értsd a hetekig tartó hőségre, semmiféle problémám nem akadt a 30 fokos meleggel és az időnként erőteljesebb páratartalommal. Mindentől parázó énem természetesen aggódott az utazás előtt az asztmám miatt (ami, valljuk be, azért nem egy különösebben agresszív fajta, idegeskedésre komolyabban reagál, mint az időjárásra), aztán boldogan napfürdőztem a Singapore folyón hajókázva. Tény, hogy nem árt a fejet védeni, erre állami szinten is gondolnak, hiszen a legtöbb helyen fedett járdák vannak, illetve igen kiterjedt az aluljáró rendszer, ráadásul a buja növényzet is a barátunk.

*

A második éjszaka már nem aludtunk úgy, mint a kövek a vízparton. Éjjel kettőkor arra ébredtünk, hogy tulajdonképpen kipihentük magunkat és odahaza éppen kezdődik az ünnepi tűzijáték. Free wifinek és tvgo-nak hála máris a Duna tv-re kapcsoltunk és néztük... Nem írom, hogy csodáltuk, mert személy szerint olyan érzésem volt, hogy a kevesebb több lett volna. A zene ritmusát követő gyors puffogtatásban sokszor olyan füstködbe borult a képernyő, hogy az újabb rakétákat nem is lehetett érdemben élvezni. Az meg egészen vicces volt, amikor a szövegben a „szerénységről” esett szó, holott ez a parádé minden volt, csak nem szerény. Élvezni... eszembe jutottak a kutyáink, akik elvileg nem rettegnek, gyakorlatilag meg nyugtalankodtak, pedig nem voltak egyedül, bent voltak a lakásban. A Dunaparton sokan élvezték a látványt, de felmerült bennem, hányan mennek majd haza szétmarcangolt garázsajtóra vagy üres kertre (mint amúgy minden élvben hallani erről híreket). Nem akarok most innen a távolból fanyalogni, de részemről egy sokkal szerényebb ünnepléssel értettem volna egyet, hiszen ennek a rengeteg elpuffogtatott forintnak lett volna értelmesebb helye is. És nem, nem igaz, hogy most a másfél éves bezártságot ünnepeltük ki magunkból, mert amit ez a másfél év elvett, azt egészen biztosan nem a tucatszámra durranó rakéta adja vissza. De még csak nem is feledteti.

A ma reggel első programja az első öntesztelés volt. Na, például ezt is tette velünk az eddigi időszak, hogy az otthoni és az itteni negatív teszt birtokában is remegő kézzel csináltuk végig a feladatsort és szorongva vártuk, milyen csíkok jelennek majd meg tíz perc elteltével. Szerencsére csak a kék (negatív) csík, így aztán most négy napig  megint nyugodtan lógathatjuk a lábunkat a következő megmérettetésig.

A reggeli is megérkezett, és az elég nagy csalódás volt. Másfél amerikai palacsinta (palacsintácska) egy apró vajjal, lekvárral és mézzel. 6 szem meggybefőtt, az elmaradhatatlan almalé (szegény anyukám a kórházban is ezt kapott állandóan, azóta családilag utáljuk) és egy narancs. Good appetite!