Barátosnével levelezve azon gondolkodtam, mennyire csodálom
benne azt az elhivatottságot Olaszország iránt. Érdekes, mert nekem a „nagyon
tetszik” kategória, de itt meg is áll az ügy, kivéve azt a nyomorult Velencét,
ami valamiért ... Ő viszont az összes többi városról is olyan ... nem is tudom
... már-már bennfentesként mesél, hogy az ember csak ül és szégyelli magát,
hogy tényleg, az utazás nem csak abból áll, hogy eltátom a számat, hanem
megismerem azt a helyet közelebbről is. Ezért is olvasgatok utána ennek a
helynek is, már amennyire lehet, mert meglepő módon elég szegényes a kínálat és
az is inkább csak angolul. És valahogy a túlnyomó többség el is akad a
szájtátásnál, érdekességeket, "titkokat" nem nagyon lehet megtudni.
Ahogy 2017-ben már láttam, itt azért elég mély nyomokat hagyott a brit gyarmati
időszak, és meg kell mondjam, nekem bejönnek ezek a nyomok, bár gondolom, a
helyiek örülnek, hogy megszabadultak tőlük. De például itt van ez a szemközti
szálloda, amióta itt vagyok, mindennap jó ránézni. Elegáns luxusautók parkolnak
előtte, indiai egyenruhában a porta őrzője (olyan, mint egy indiai tábornok) –
egyébként a szállodával együtt már ő maga is egy ikonikus figura, a sikh
Narajan - , tökre olyan, mintha a következő pillanatban behajtana a kapun egy
hintó és kiszállna belőle egy egyenruhás brit és uszályos ruhában a felesége.
Ja, hát jellemző, hogy én estélyben gondolkodom és nem véres csatákban, pedig
ennek az apró földdarabnak abban is volt bőven része. Mégis olyan békés
emberekké váltak, ami szinte ritkaság ebben az elvadult, eldurvult világban. Az
itteni hírekben is folyamatosan a tálib helyzettel foglalkoznak és hát kőből
kellene lennie a szívnek, ha nem hatna meg annak a sok nőnek és gyereknek a
rettegése. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ezt a helyzetet nekik kell
megoldaniuk, másként csak még több bánatot és félelmet szül a jövő.
Aztán szemközt van még egy viszonylag alacsonyabb épület,
annak a tetején (talán valamivel alattunk) van egy medence, azt szoktam
távcsővel kukkolni :) Tegnap hatalmas trópusi eső esett és az elején még
zavartanul ott lubickoltak. Aztán csak behúzódtak az eresz alá, amikor már
annyira szakadt, hogy lényegében az út túloldalán levő épületek körvonalai se
nagyon látszódtak. Ez is olyan érdekes, mert vagy két órán keresztül ömlött,
aztán, amikor kitisztult, az úttestek, járdák nedvesek voltak, de sehol egy
tócsa. Hogy a fenébe tudnak ezek úgy építkezni, hogy még egy hupli se marad a
járdán, amiben megállna a víz? Otthon meg bakugrásokkal lehet csak eső után
közlekedni.
Én egyelőre még zabszemmel a seggemben ülök, mert
nagyfiamnak most volt ez a Szeged, Erdély, Szerbia, Budapest fellépés sorozata,
lényegében négy napon belül. Levezetett alsó hangon 1600 km-t, közben éjszakai
fellépések, a vége felé már látszott rajta, hogy totál KO, és akkor jött még a
budapesti esküvő, ami előtt 4 órát álltak a szerb határon. Ha minden ok, akkor
most otthon ájultan alszik. Szerintem simán el fogja felejteni, hogy még a
nagyanyjához is be kellene ugorjon, mielőtt visszamegy a Balatonra. Andi jól
elvan a kutyákkal. A képekből látom, hogy van dolga elég, mert Carlos rendre
romba borítja a nappalit, volt egy vihar, ami letépte a lakókocsiról a ponyvát
és a szomszéd macskáját is figyelnie kell, be ne szambázzon a kutyák közé.
Ráadásul a kutyáim, akik eddig egész jól tűrték a durrogtatásokat, most a
huszadiki tűzijátéktól az ölükbe másztak. Kemény kiképzés lehet ez neki,
bármennyire nyugtat, hogy minden rendben.
Itt már a negyedik napot nyomjuk le, és már idegesít, hogy
bármerre nézek ebben a szobában, mindenhonnanén nézek vissza. Nem olyan
látvány, amivel napi 24-ben szembesülni akarok. De a zuhany valami isteni. Csak
úgy dől a plafonról a "vízesés", úgyhogy ma már hagytam, had zúduljon
a fejemre, hajat is mostam, hogy ne kelljen hajladoznom a víz elől.
Legszívesebben ki se jöttem volna. Még jobb, mint a kádban heverészni, meg hát
abban otthon is lehet részem.
Gyerek állandóan mondogatja, hogy már mennyire várják, hogy
szabaduljunk és remélik, hogy egy kis nyugalmat hozunk nekik az életükbe, értsd
többet alhatnak, majd mi éjjel is átvesszük a srácokat. Amit elvileg nagyon
szívesen, gyakorlatilag meg... ki fog erre felébredni? :P Nem, ez vicc, hiszen
még a kutyák miatt is amolyan féléber állapotban alszom otthon is, hát még az
unokáim miatt. Nyilván egész éjjel azt fogom fülelni, kell-e szaladnom. Meg
hogy majd hozhatjuk-vihetjük oviba. Anyám borogass! Ott már leadta a fotómat,
hogy nekem is oda lehet adni, úgyhogy nyilván komolyan gondolta. Kérdés, hogy a
gyerek mit szól majd hozzá? Bocs, ha néha esetleg ismétlésekbe bocsátkozom, de
már annyit rizsáztam itt össze-vissza, hogy néha elvész a fonal, miről írtam
már és miről nem. Ezek meg a napi gondolataim, amik mindig itt kötnek ki,
úgyhogy egészen biztosan ismétlem magam.
Friss fotókat se nagyon tudok készíteni, csak a gyerekekkel
folytatott beszélgetésekkor lopok el néhány pillanatot, meg hát az ételeket
fotózom rendületlenül. Ebbe is bele lehet ám szűkülni nagyon. Odakint éppen
kisütött a nap, lehet, hogy az is megér egy képet, amikor csak úgy ragyog a
Reffles Hotel fehér épülete. Próbálom megfejteni, mi lehet az ablakunk alatt a
szállodánknak ez a kiugró része, amelynek tulajdonképpen csak napszűrő teteje
van, amúgy nyitott és odabent pálmák és bambuszok hajladoznak. Négy éve valami
hasonló volt a Holiday Innben. Ott a reggeliző terem egy része volt ilyen.
Talán ez is az, de a naptól védő elemek miatt nem igazán lehet kivenni.
Olyan vagyok, mint egy gyerek. Meghozták a mai ebédet és egy
apró Mars csoki is volt desszertként. Én annak úgy, de úgy örültem, pedig
otthon biztos utolsónak eszem meg abból a válogatásból, amiben Snikers, Twix,
Bounty és Milky Way is van. Amúgy az ebéd... megint volt olyan fűszeres bundás
csirkeszárny, ami egy csoda, de komolyan, ezt én is így fogom otthon csinálni.
Aztán volt a hal, fogalmam sincs, milyen fajta. Ahogy kinyitottam a dobozt, úgy
tűnt, mintha szalonna szeletek lettek volna, de az volt a hal; a menüben
konkrétan haltortaként szerepelt. És barna rizs. Ilyet még sosem ettem. Ahogy
megláttam, azt hittem véreshurka töltelék Szabolcsból, a színe és állaga
szerint olyasmire hasonlított. Rettenet száraz volt, de a kapott citromszósztól
egész kellemes.
De már megint a kajáknál kötöttem ki, látszik, idebent mi a
fontossági sorrend :D
Nos, az ablakból egy szép kis templom látszik.
Jelentőségéhez képest elég sokáig tartott megkeresni a neten, nyilván azért,
mert én templomot kerestem, de nem az. CHIJMES a neve (a Szent Gyermek nevére
alapított leányiskola). Nemzeti műemlék, történelmi épületegyüttes. Volt
Szingapúrban egy francia atya, név szerint Jean-Marie Beurel, aki miután
1947-ben felszentelte a Jó Pásztor székesegyházat, elhatározta, hogy létesít
egy fiúiskolát. Ehhez földet igényelt a várostól, amit elutasítottak. Az atya
hazautazott, majd 1952-ben visszatért és megalapította a Szt. József Intézetet
fiúknak. Újból földigényléssel fordult a városhoz, de elutasították, mondván,
az egyház már éppen elég földet kapott. Akkor aztán megvásárolta a
Caldwell-házat és nővéreket hívott a városba. A nővérek éppen olyan
elhivatottsággal vetették magukat a munkába, mint az atya. Megszerezték a
közelben lévő házat és összekötötték a Caldwell-házzal, hogy árvaházként és
menedékként szolgáljon elhagyott csecsemők számára. Ebből nőtte ki magát az
iskola, amely elsősorban lányokat tanított. Az atya megszerezte a környező
kilenc telket is, így alakult ki az épület-komplexum. A kolostor napi
tevékenységével kapcsolatos ismeretek nagy része hét naplókötetből származik,
amelyet gondosan vezettek. Ezek a naplók 1851 és 1971 közötti időszakot
tartalmazzák és francia nyelven íródtak. A japán megszállás idején a nővérek
közül mintegy negyvenet, az árvákkal és tanárokkal együtt, egy mai malajziai
táborba deportáltak, ahol sokan közülük meghaltak a zord körülmények miatt. Két
hónappal a megszállás kezdete után az iskola újra megnyílt japán fennhatóság
alatt, a Victoria Street Girls School néven. A városi kolostor többi nővérének
karszalagot kellett viselnie, hogy megmutassák, nem britek, és japánul kellett
megtanulniuk, hogy japán tananyagot tanítsanak diákjaiknak. A diákokat arra késztették, hogy tanuljanak
japán dalokat és nézzenek japán filmeket a tananyag részeként. A japánok 1945
-ös megadását követően az iskola folytatta korábbi nevét.
1983 -ban a szingapúri kormány megszerezte a földet a
kolostortól, és az iskolák új telephelyet kaptak. Az utolsó istentiszteletet
1983. november 3 -án tartották a kápolnában, ezt követően a kápolnát
megszentelték, és bezárták a városi kolostort. A Városi Felújítási Hatóság 1990
márciusában tette közzé, hogy 1990. október 26 -án nemzeti emlékké
nyilvánította a Csecsemő Jézus-kápolnát és a Caldwell-ház kolostorát. A
komplexum 1991-ben kiterjedt restaurálási munkálatokon esett át, a gondos
helyreállítási munkák megőrizték a kolostor eredeti szerkezetének nagy részét:
a Caldwell-házat, a kápolnát és a többi iskolaépületet, amelyeket nem bontottak
le. 1996 -ban, majdnem öt és fél éves építési munkálatok után, ami valaha a
Szent Csecsemő-kolostor volt, és a szingapúri lányok generációinak oktatási
központja, kellemes pihenőhely, szabadtéri terek és udvarok és hosszú, fedett
sétányok. Ez a menedékhely Szingapúr városközpontjában, ma CHIJMES néven
ismert, 100 millió dollár értékű projekt, amely páratlan elhelyezkedésével és
egyedi hangulatával.
A Szent Csecsemő Jézus-kolostor jellegzetessége, hogy
építészeti szempontból önálló városrész Szingapúrban. Különböző stílusú és
időszakú épületcsoportokat tartalmaz az esztétika változatosságának fenntartása
érdekében. A különböző épületek tervezésük szerint kapcsolódnak egymáshoz azzal
a szándékkal, hogy külső tereket alakítsanak ki, amelyek tetszenek a
felhasználóknak. A korai gótikus stílusú kolostorban olyan finom munkák
találhatók, mint a falfreskók és az ólomüveg panelek. A nagy angol-francia
kápolnát a szingapúri katolikus közösség támogatásával hozták létre és külföldi
adományokból. A Charles Benedict Nain atya által tervezett kápolna az egyik
legkifinomultabb istentiszteleti hely Szingapúrban. A kápolna ólomüveg ablakait
Jules Dobbelaere tervezte, és a belgiumi Brugge-ből importálták. A kápolna
bejárata egy ötszintes torony, melyet támpillérek szegélyeznek. A kápolna és
folyosói oszlopainak 648 oszlopfője a trópusi növényvilágról és a madarakról
mesél.
Nehéz a négy fal között írnivalókat találni, így aztán
időről időre visszatérek a menühöz J
Mint például a mai vacsora. Barramundi roston kaporszósszal és fokhagymás
burgonyapürével. Oké, a barramundi egy hal, ezt tudtam, de hogy milyen, arról
fogalmam sincs. De google a barátunk ... Szóval, más néven ausztrál óriás
sügér, Ausztrália nemzeti hala, az őslakók nyelvéből eredő elnevezése annyit
jelent: „nagypikkelyű ezüsthal”. Most már csak azt kéne fellelni valahol,
hogyan függ össze ez az ízletes hal és a szólás: „olyan sügér vagy” J
Mivel pillanatnyilag nincs más látnivaló a szemközti épületeken, szemet szúrt ez a toronyház és a belőle ágaskodó rudak. A telefon 30x nagyításban közel hozva fellebbentette a titkot a rudakról. Így szárítják a ruháikat a népek ebben az épületben. 20 emeletet látok belőle, a többit eltakarja egy másik ház, tehát testvérek közt is 25-30 emeletes lehet. Nem csodálom egyébként, hogy a szélre és napsütésre bízzák a dolgot, akinek nincs szárító gépe, ugyanis a légkondis lakásban nem szárad semmi, ezt első kézből tapasztalom. Ahol a gyerekek laknak, 36 emelet van, ők a 31.-en. Ott nincs ilyen, mert az összes emelet erkélyét alig látható drótháló védi biztonsági okokból. Itt nem látok rá az épület oldalára, de szerintem az ablakoktól indulnak ezek a rudak, nincsenek erkélyek. Nnna, megint egy fontos megfigyelést oszthattam meg veletek.
(az első és utolsó kép a sajátom, a többi a netről)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése