Utazás Covid idején - karanténnapló 19.

Na, most van baj. Vagy inkább mélypont. 19-én este érkeztünk, most 28-a van. Eddig kitartottak az ötletek, amikről írhatok, de nincs nagyon utánpótlás, és ettől valahogy az idő is lassabbnak tetszik, a távolság is nagyobbnak, a veszteség  - még ha időleges is – fájóbbnak, a szabadulás messzibbnek. Nyilvánvaló mélypont.

Andi küldött képet, tegnap Gyuri is. Mindkettőn Jamie a nyakukba fészkelve szundít. Örülnöm kéne (és nyilván örülök is), hogy nem szorongva, magába roskadva ücsörög, de azért valahol mélyen picit fáj, hogy a túlélési ösztöne ennyire erős, így le tud cserélni. Neki (nekik) az élet ugyanúgy zajlik tovább. Ezért szerencsés a kutyalélek. Nekik a Most van, nincs tegnap, holnap, csak a most. Szerencsések.

Már az sem dob fel, hogy a mai robbantott, marinált csirkéhez szarvasgomba szaftot adtak. Majd, ha Jamie kotorja ki, akkor fog legközelebb érdekelni.

Szombat van, ma vendégségbe mennek a gyerekek, úgyhogy nyilván a magánlakásokban szervezett találkák létszámát nem limitálják. De egy ismerős például ma rakott fel a helyi templomban tartott bérmálásról képeket. Nem öten voltak! Ah, jobb is, ha nem írogatok ma mindenfélét, mert nem lenne jó hangulatú. Persze, az ilyen gödröket is illik megörökíteni. Huh, odakint süt a nap, 31 fok van, amit itt nem is sejtünk, milyen érzés, mert a légkondit nem sikerült még 23 fok fölé tornázni, lényegében lefagy a lábam, amióta itt vagyunk. De otthon meg 9 fokot mutat, amitől itt borzongtam össze. Remélem, valami szép kis indián-nyarat sikerül majd magunkkal vinni, mire hazaérünk.

Vacsorára érkezett egy hideg árpaleves gingko dióval, a már ismerős barramundi hal ezúttal thai szósszal és mazsolás rizzsel. No és persze az elmaradhatatlan bébirépa. Hát, na ... a hal jó volt, a bébirépa meg már kötelező.

A mai nap egyébként a már délelőtt érzett fura hangulatban telt. Részemről. Ennek megfelelően elég lassan telt az idő is. Az ágyból irigykedtem a szemközti tetőterasz medencéjére, amiben kifejezett nagyüzem volt. Az meg már a vég, ha a belgiumi Forma1 időmérő edzését nézem. Ma kb. egy oldalt írtam amúgy, de ha beleolvasok, lehet, kitörlöm az egészet.

A nap fénypontja Andi videója volt Jamieről. Igazából azt próbálta bemutatni, milyen csodásan engedelmeskedik a fekszik parancsnak, hogy aztán rongyolhasson a labdáért, de ma legalább ő megemberelte magát és az istennek se fogadott szót. Én meg jól szórakoztam. Na jó, a végén azért lehasalt, aztán boldogan rohant a labdáért.

Az járt a fejemben, hogy azért ennek a karanténnak a szervezői azon túl, hogy már a bejelentkezésnél kérdőívet töltettek ki velünk, hogy van-e étel-intolenciánk vagy mentálisan mennyire bírjuk a bezártságot, stb., gondolhattak volna arra, hogy a karantén felénél megcserélik a szobákat. Aki eddig a Rafflest csodálta egy hétig, az most a túloldalon kapna szobát és fordítva. Ezzel automatikusan letudnák az ágynemű és  törülköző cserét is. Elvileg így is van, de kérni kell. Azok után, hogy harmadik napja nem kapjuk vissza a szemetesünket, pedig már szóltunk, inkább nem adjuk oda a törülközőket sem, mert aztán használhatjuk valamelyik nedvszívó ruhánkat, amíg ki nem engednek. Na, mondom én, hogy mára kissé kritikus lettem. Ez van. Ezekkel az ételekkel is az van, hogy aki nem annyira kalandvágyó, az vajon mit eszik? Valamelyik közeli szobából ma nagy gyerekviháncolás hallatszott, amilyen eddig még nem. Röviddel utána pedig egy kissé begőzölt apuka hosszas ordítása. Huh, a hímoroszlán besokallt, ez nyilvánvaló volt. Nem is igen tudom elképzelni, milyen lehet egy (vagy akár több) gyerekkel bezárva ez az állapot. Szóval... nem hiszem, hogy bármelyik ide beutalt „ápoltnak” lenne múltja, ami alapján bizton állíthatja, hogy nem lesz sok ez a két hét a négy fal között. Akkor pedig segíthetnének csak egy icipicit változatosabbá tenni. Nem hiszem, hogy a büdzsét annyira megnyomná egy szobaváltás. Arról nem is beszélve, hogy napok múlva mindannyian szabadulunk. Túl vagyunk néhány teszten, holnap lesz a következő. Aligha fertőznénk össze egymást, ha naponta akár csak egy órára kiengednének a közös terekbe. Na, mindegy ... itt aligha kíváncsiak a korszakalkotó ötleteimre.

Na jó, majd egy órás kádban relaxálás után eldöntöttem, hogy ketten valószínűleg azért kaptunk 4 db-ot minden méretű törülközőből, mert előre terveztek a két hétre. Aztán elbambultam a látványon, ahogy a kádból úgy tűnt, a törülközőtartón lógó egyetlen piros póló focicsapatnyi mennyiségben köszön vissza a tükörből.

Mellesleg amilyen dekorációt voltak képesek ezekben a kb. 16 nm-es szobákban elhelyezni, még az is depressziós lesz tőle, aki amúgy egész nap a napsütötte Rafflest vizslatja. Elég egyszer hátrafordulni. Vagy jobbra, vagy balra. A franc ebbe a sok tükörbe!

*

Az első reggel, amikor úgy ébredtem, hogy igazán jól aludtam, pedig éjfélkor már sikerült elaludnom. Egyszer ébredtem fel, de fel se kellett kelnem, csak pislogtam kicsit és szundi tovább. Ez azért fontos, mert ez már az átállás jele. Hát, mit mondjak, pöppet megkésett. Négy évvel ezelőtt ugyanígy érkeztünk. Akkor elmentünk a gyerekekkel a szállodába, leraktuk a csomagokat és irány az öböl. Beültünk egy helyre vacsorázni, utána még kis séta és már mehettünk is aludni. Aludtunk is és másnaptól ment az élet normálisan. Most meg ugye ...

Reggel 8 óra van, kicsit fátyolosan süt a nap, de süt. Tegnap ugyanis egy elég lelombozó cikket olvastam a klímaváltozásról és ennek a szingapúri időjárásra gyakorolt hatásáról. Meg némi aktuális előrejelzésről. E szerint a következő hetekben, hónapokban eddig nem jellemző esős időszak várható. Ilyen kéthetes bevezető után az időjárásnak már igazán nem illene kibabrálni velünk.

Tegnap a gyerekek vendégségben voltak egy magyar családnál. Levi imádta a medencét és a 7 éves kissrác láthatóan jól elvolt a törpével. Levi boldogan ugrált be hozzá a gyerekmedencébe. Aztán gondolt egyet, elszaladt a játékáért, egy btraktorért és egy dömperért. Előbb csak eltolta őket a medencéhez, aztán a traktort felkapva a nagy medence felé vette az irányt. Még szerencse, hogy az apja végig a nyomában volt, mert félelemérzet nélkül ugrott volna traktorostól a másfélméteres vízbe is. Hát igen, két éves... kezdődik a nagy ötletek korszaka J