Vasárnap estére biztossá vált, hogy az eleinte mini adagnak tűnő étkezések rendszeresen érkezve már soknak hatnak. Rizzsel, zöldségekkel és pár darabka hússal nagyon jól lehet lakni! Az fura, hogy a kenyeret teljesen kihagyják az étkezésekből, így aztán meglepett, hogy a vasárnapi vacsorához egy kocka csokis piskótát kaptunk. Ráadásul ez olyan házilag készültnek tűnt, nem a már-már szokásos mű (értsd nagyüzemi) ételnek. Most nézem a menüt, elvileg banános piskóta, talán ezért is volt olyan szaftos. A húsgombócoktól konkrétan kiütést kapok, otthon ilyeneket meg se vennék, illetve ha mégis, akkor a forrólevegős sütőben valahogy sokkal természetesebb ízűre sül. Itt a szószok alatt kicsit gumigolyónak tűnik. Minden reggel kapunk gyümölcsöt, eddig volt banán, alma, körte. Kíváncsi vagyok, hogy valami helyi, trópusi gyümölcs is sorra kerül-e. Az előre megkapott menüből látom, hogy a tojásrántottát elég sokszor akarják reggelire elsütni. Jaj, anyám, de majdcsak túlélem a tojáspor-remeket. Ma a reggelihez egy csomag Oreót is kaptunk. Szereti valaki? Én csakazértis nem kedvelem, mert a pilótakeksz babérjaira tör, az pedig szent és sérthetetlen.
Na, beszéljünk inkább valami érdekesebb dologról, például az
etnikai és nyelvi megoszlásról. A kínai származású szingapúriak alkotják a
szigetállam lakosságának legnagyobb részét, mintegy 75 %-át. A malájok majd 14 %,
az indiai származásúak pedig a szingapúri lakosság majd 9 %-át teszik ki. Az
eurázsiai szingapúriak és más kisebb etnikai csoportok, mint az arabok, zsidók,
thaiok, japánok és európaiak a társadalom kb. 2,5%-át alkotják. A szingapúri
állam nagy gondot fordít a különböző népcsoportok közötti békés kapcsolat
fenntartására, tanulva az 1960-as években bekövetkező, etnikai okokra
visszavezethető lázadásokból. Nagy hangsúlyt fektetnek a jó viszony megőrzésére
a társadalom minden területén, így az oktatási rendszer, a katonaság, valamint
a lakhatás terén. Az állam hozzáállása eddig jobbára sikeres volt, és az
1970-es évek eleje óta kevés jele volt a faji feszültségnek.
Vallási megoszlásban Szingapúrban a buddhizmus a
legelterjedtebb vallás, amelyet kb. a népesség 33%-a gyakorol. Szintén nagy
számban vannak jelen keresztények (18%), majd az iszlám-hívők (15%) és a hinduk
(5,1%). Említésre méltó a taoisták száma (11%) és a magukat nem vallásosnak
nevezőké, akik a lakosság 17%-át teszik ki.
A menyem taoista volt. A taoizmus egy ősi kínai vallás.
Olyan, az ókori Kínából származó vallás és filozófia, amely mai napig hatással
van a kínai népi szokásokra. A taoizmus szorosan összekapcsolódik Lao-Ce
filozófussal, aki időszámításunk előtt 500 körül írta a taoizmus fő könyvét, a
Tao Te King-et (melyet ma Weöres Sándor fordításában olvashatunk). A taoizmus
szerint az embereknek és az állatoknak egyensúlyban kell lenniük a Taóval,
vagyis az univerzummal. A taoisták hisznek a spirituális halhatatlanságban, ami
szerint a lélek a halál után csatlakozik az univerzumhoz. Mi azt hiszem, ezt
úgy foglalnánk össze röviden, mint Eke Máté a Tenkeskapitányban: „fűben, fában
orvosság van”. A Taót nehéz meghatározni, de általában a világegyetem útjaként,
áramlásaként értelmezik. A taoizmus azt tanítja, hogy minden élőlénynek
összhangban kell állnia az univerzummal és a benne található energiával. A csi
az az energia, amely jelen van az univerzumban és mindent irányít. A taoisták
azonban nem úgy tekintenek erre az energiára, mint istenségre. A taoista
hiedelmekben megjelenő isteneket különböző kínai régiók kultúrájából emelték át
a vallásba. Ezek az istenek a Tao részei, ugyanúgy, mint minden élőlény. A
taoizmus egyik fő gondolata az erők kiegyensúlyozásában, a jin-jangban való
hit. A jin és a jang egyező párokat képviselnek, ilyen például a világos és
sötét, meleg és hideg, cselekvés és tétlenség, ezek együtt alkotnak egy
egészet. A jin és a jang tehát azt mutatják, hogy az univerzumban minden összefügg,
semmi sem értelmezhető önmagában.
Szóval, ő már csak volt taoista, mert a fiam ugyebár
katolikus, aki felnőtt fejjel érezte fontosnak, hogy bérmálkozzon és templomban
kérje az áldást, ha majd eljön az ideje. Az akkor még csak menyasszonya pedig
úgy gondolta, ha ez neki ilyen fontos, akkor felkeresi az itteni katolikus
plébániát és végig csinálja a keresztelkedéshez vezető utat. Így aztán annak
idején abban a templomban mondhatták ki egymásnak a boldogító igent Budapesten,
ahol a fiam nagyszülei. És ha már így történt, akkor a barátai közül is többen
vele tartottak ezen az úton. Számomra ez nagyon megható gesztus. Ráadásul ennek
köszönhetően vehetünk majd részt hamarosan mindkét gyermekük keresztelőjén.
Levit már tavaly keresztelték volna, de nagyi nélkül nem lehet... nem, a
pandémia miatt még az ilyen szentségek felvétele is annyira zárt körben
történt, hogy inkább vártak, had ünnepelje meg együtt a család a nagy eseményt.
Amúgy a jin és jang szimbóluma számomra roppant szimbolikus az ő kapcsolatukat
is tekintve, és apa csinált is egy házi jin-jangot, amin mind a két ország, a
két kultúra jelen van és láthatóan tökéletesen kiegészítik egymást.
Visszatérve az etnikai sokszínűségre. Itt teljesen
természetes, ha egy indiai és egy maláj, vagy akár egy európai sodródik egymás
mellé a metrón vagy egy bevásárló központban. Leginkább az unokámon tudtam
eddig lemérni, hogy ez a vegyes közösség a számára milyen nyitottságot tanít.
Az állatkertben egy sötétbőrű indiai férfinak nyújtja oda a kis kezét (és nem
mellesleg egy papagájnak) minden ellenérzés nélkül. Az egyik bölcsödei
gondozója is hidzsábban dolgozik és ez szerintem jó, mert a gyerekeknek már
egészen pici korban természetessé válik, hogy ilyen is van. A tegnapi
díszszemlén például az államelnök is hidzsábot viselt, tekintve, hogy muszlim.
De ezt az információt nem kevés kutakodás után találtam, mert ami vele
kapcsolatban fontos, hogy szingapúri. De nem kell mást néznem, csak azt, ahogy
a fiamat fogadta ez a közösség. A cégen belül elég vegyes az összetétel, bár
többségében azért helyiek vannak, de a családban és a barátok között persze ők
vannak túlsúlyban. És náluk befogadóbb társasággal még nem találkoztam. Ő már
járt itt, mielőtt ide is költözött, de mi csak szűk két hétre érkeztünk 2017.
őszén. Talán az ő személyisége járta ki nekünk is az utat, nem tudom. De az
első találkozástól a búcsúig őszinte szeretettel, nyíltsággal és kedvességgel
segítettek vagy csak szórakoztattak bennünket. Jó, hát találkoztunk már két
hónappal korábban is, és akkor tapasztalhatták, hogy a magyaros vendégszeretet
is keblére ölel minden arra érdemest. Hiszen egy család lettünk, mindannyiunk
örömére és az örök reményében.
Amúgy ez az összetartó, ahogy mi mondanánk, a szekeret egy
irányba húzó gondolkodás lehet a sikereik titka. Senki nem viselkedik azzal az
emberrel lenézően, aki az utcát takarítja, mert tiszteli azért, hogy a
munkájának köszönhetően mindenütt tisztaság van, és így tovább. Elképesztően
irigylem ezt az összenépi hozzáállást, mert ha erre mi is képesek lennénk, a
világ a mienk lehetne. De most az övék J
Persze, ehhez azért szigor és számunkra néha érthetetlen
rendeletek is járnak. (Mint például ez a karantén :P ) A világon az egyik
legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedő kis államban szigorú törvények
védik a környezetet, és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen
szemetel, köpköd, cigarettázik, eszik, rágógumizik, nem a kijelölt helyen megy
át az úttesten vagy akár nem öblíti le a WC-t a nyilvános illemhelyen.
Rágógumit nem is vihetsz be az országba. Jó, nyilván ha néhány szem a zsebedben
maradt, nem csuknak le, de ha csomagszám találnak nálad, akkor az megy a
kukába. Vélhetően a nagy szigor miatt, a világon Szingapúrban követik el a
legkevesebb bűncselekményt. A közvélemény általában támogatja is az ország
szigorú törvényeit. Egyetértenek a drogcsempészeket sújtó halálbüntetéssel, a
pornográfia tilalmával és a politikai véleménynyilvánítás korlátozásával –
cserébe virágzó gazdasági körülmények között élhetnek. A szex különböző
formáinak tilalma azonban nem találkozik a lakosság akaratával. Szingapúrban
érdekes módon nyílt és törvényes a prostitúció. A legnépszerűbb sétálóutcában
például az ékszerboltok, vegytisztító szolgáltatások és butikok között helyet
kapnak az eszkortszolgálatok irodái is.
Ha már a szigorról esett szó. Amikor belépsz az országba
(még mielőtt a csomagodat megkapnád), útlevélellenőrzésen esel át. Odaadod a
tisztviselőnek az útleveled, válaszolsz a kérdéseire (pl. voltál-e már itt,
mikor és milyen céllal, most miért jöttél, ráadásul most még a pandémiával
kapcsolatban is hozzátesznek néhány kérdést, miközben a rengeteg papírodat
átlapozzák, majd az útleveledet beszkennelik. Ezzel nagyjából egyidőben
arcszkenner is készül rólad, majd a hüvelykujjaidat pásztázzák a fénysugarak.
Ha a gép zöld pipát jelez, mehetsz a csomagodért, hogy onnan a
csomagvizsgálatra érkezz. Elvileg csak egy gép nézi át, mint a fedélzeti
csomagot becsekkoláskor, de árgus szemekkel figyeli egy vámtiszt és ha olyat
lát, amit nem kéne, akkor jön a csomagnyitás és a kérdések. Szerencsére az öt
üveg bort nem tartotta vegzálásra érdemesnek, ugyanis fejenként max. 2 litert
lehet bevinni. Mostanában mást sem hall az ember, mint a személyiségi jogok
fontosságát. Itt sokszor tesznek rá, de valahogy mégsem érzed ezt
kellemetlennek, inkább valamiféle biztonságérzetet ad. Figyelnek rád, de érted
is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése