Utazás Covid idején - karanténnapló 6.

Fura szembesülni az időeltolódással most ebből az irányból. Írok, fotót osztok meg és csend. Aztán kapcsolok, hogy persze, hiszen itt ugyan már 11 óra, nemsokára az ebédet hozzák, de otthon még alszik mindenki, főleg, hogy hétvége van. Gyerek írt, csak ezen a hétvégén 1600 km-t utazik, hát, nem vagyok nyugodt.

Másik gyerek viszont eljött a családjával a szálloda elé, láttuk őket végre élőben, nem csak a monitoron keresztül. Ez még a szállodaablakon keresztül, 11 emelet magasságából is nagy élmény volt. Szerencsére itt van velünk a régi távcsöve, amin keresztül még a maszk nem takarta részletek is megsimogathatóak, ha csak így szemmel is.

Időközben apróbb részletek is tisztázásra kerültek. Ágynemű- és törülköző csere van, de a ruha tisztítása csak saját költségre rendelhető. Tekintve, hogy egy otthoni játszóruháról van szó, ez ki fogja bírni a karantén végéig. Úgyis élvezkedünk a zuhany alatt, mint a kacsák, ha már medencébe nem lehet menni. Az ágyból egyanis odalátok egy tetőterasz medencéjére és irigykedek. Ott pacsálnak, koktélokkal a kezükben. (mire jó az a látcső?) Nos, szalvéta igenis van, vagy legalábbis valami hasonló, annyira puha és foszlós, hogy otthoni barátnőnk, Szilvia egészen biztosan jobban bírja a strapát, ezt szinte sajnálom befogni.

A tesztelés ... na, igen ... a sokoldalas levél, amit érkezésünkkor kaptunk sok mindent kiemelt a tartalomból, elsősorban azokat a címeket, ahova betegség esetén lehet fordulni. Az az igen fontos információ viszont, hogy az önteszt eredményét is el kell küldeni egy címre, elsikkadt a sok apróbetűs részben. De a recepción nem feledkeztek meg rólunk, felhívtak, hogy elküldtük-e, így aztán addig ügyeskedtünk, amíg sikerült újfent regisztrálnunk magunkat. Nem volt egyszerű, mert a rendszer érezhetően helyi címekre és telefonszámokra lett kalibrálva, de megoldottuk. Az eredmény feltöltése végül – magyar szemmel nézve – kissé vicces, mert amolyan becsületkasszás. Nem az általálunk is készített fotót kell feltölteni, hanem csak kiválasztani a három opció közül (pozitív, negatív, érvénytelen) a ránk vonatkozót. Igaz, itt senki nem is próbál trükközni, a becsületkassza az élet más területén is remekül működik. Úgy vannak vele, nyilatkoztál; és ha nem voltál becsületes, az kiderül, ha máskor nem, akkor az utolsó tesztnél, amihez szakember jön és akkor lesz irgum-burgum. Erről már írtam. Nagyon el tudnak komolyodni, ha valaki át akarja verni őket.

Szellem-ellátásunk továbbra is remekül működik, a gyerekek által küldött kis csomag, az általunk kért cukor-csomag egy csengetés kíséretében megjelenik az ajtó előtt, az általunk kirakott szemét pedig eltűnik.

Szingapúr augusztus 9-én ünnepelte fennállásának 56. évfordulóját. Ez a független, törpeállam 1965-ben függetlenedett Malajziától. Gyarmati múltja stratégiai jelentőségű kikötőjének köszönhetően korán fontos pontjává tette a világnak. A környék brit gyarmati központja volt. Nevét a szanszkrit simha, vagyis oroszlán és pura, azaz város szavakból kapta. A szigetet először kínai források említik a 3. században. Sokáig csak halászok és kalózok tanyáztak a kis kikötőben. Singapurát a maláj hagyományok szerint egyik hercegük alapította, majd hamarosan a Sziámi Királyság tette a kezét a területre, majd a 15. század elején a Malakkai Szultanátus birtokába került. A következő évszázad hozott jelentős változást a városka életében, amikor megjelentek partjainál az európai hajók. Ha már itt voltak, a portugálok felkelést robbantottak ki a malájok ellen, s ennek köszönhetően porig is égették az akkor még cölöpházakból álló városkát. Majd a hollandok kezére került. A nagyhatalmi huzavonából végül Nagy-Britannia került ki győztesen, amikor 1819-ben Thomas Stamford Raffles (tudjátok, a szálloda itt szemben!), a Brit Kelet-indiai Társaság képviselője megállapodást kötött a johorei szultánnal, miszerint a szigeten kikötőt és települést alapít. A brit gyarmati városkát Szingapúrnak nevezte el. 1867-ben már önálló brit koronagyarmat volt. Stratégiai fontosságát az adta, hogy az Európát Kínával összekötő hajóút mentén fekszik. Amikor Hongkong is a brit gyarmatbirodalom része lett, kis hanyatlásnak indult, de főnixként támadt fel, amikor megnyitották a Szuezi csatornát, s a hajósvilág egyik legismertebb kikötőjévé vált. Ám még ekkor is főként alacsony cölöpházak alkotta negyedekből állt. Az I. világháború után brit katonai támaszpont létesült itt, de ennek ellenére a II. világháborúban 1942-ben japán csapatok foglalták el a szigetet. Egészen a japán kapitulációig tartották megszállva. A japánok új nevet is adtak neki: Szjonan-to, vagyis Dél Fénye. A brit csapatok villámgyors elvesztése súlyos kudarca volt a briteknek, s a város 1959-ben önigazgatást alkothatott. 1962-ben a városállam úgy döntött, hogy csatlakozik a Maláj Államszövetséghez, de hamarosan ellentétek merültek fel az államalakulaton belül, s így 1965. augusztus 9-én Szingapúr független állammá alakult. Az újonnan alakult állam súlyos gondokkal nézett szembe. Lakói között tombolt a munkanélküliség, kevés lakás volt, a forgalmas kikötő csak a környezetszennyezést növelte, és a kis országnak alig volt saját nyersanyaga. Azonban Li Kuang-jao kormánya sikerrel vette az akadályokat, és a nemzetközi üzleti élet központjává sikerült emelnie a városállamot. Li (hivatalosan) egészen 1990-ig vezette az országot. Utóda Goh Chok Tong lett. Az ő hivatali idejében az ország sikeresen átvészelte az 1997-es ázsiai pénzügyi válságot, a 2003-as madárinfluenza-járványt és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után az iszlám szélsőségesek jelentette veszélyt. 2004-ben az ország történetének harmadik miniszterelnöke Li Kuang-jao legidősebb fia, Li Hszien Lung lett. 2017-ben pedig megválasztották az ország első női miniszterelnökét, Halima Yacobot.

Hát, ennyit dióhéjban egy városállam történelméről. Ha most rákeres valaki a város képeire, a cölöpházak helyén toronyház-erdőt talál, a hat millióhoz közelítő lakosságot elnyelő épületszörnyeket. Persze, vannak köztük szemet gyönyörködtető építészeti megoldások, rengeteg zöld fallal, tetővel, de azért csak beton és üveg uralja az összképet. És mégis élhető, szerethető város. Rengeteg a zöld terület, a virág – elképesztő színkavalkád a főutak mentén. Amikor a reptérről jöttünk befelé, máris érezhető volt a vonzás, ahogy az öreg fákra felkúszó növényzet, a pálmafák sora, a színes virágoktól hemzsegő gondosan nyírt, mégis természetesnek ható sövények között suhant a busz. Tisztaság, ápoltság, ez a legfőbb benyomás, amivel köszönt a város. Innen a szállodai ablakból nézelődve is csak ezt látni, a zöld tobzódását, a tetőteraszok medencéinek csillogását, odalent pedig a ritka autóforgalmat. Autót tartani itt ugyanis igazi luxus. Ezzel szemben a közösségi közlekedés példásan szervezett és biztonságos. A használata meglepően olcsó. (például a belváros és a Changi reptér közötti útra kb. 380,-Ft-nak megfelelő összeg – szemben a mi 900,-Ft-unkkal) A város bármely pontjára rövid idő alatt kényelmesen és kifejezetten kulturált körülmények között el lehet jutni. Az MRT-n (ez náluk a metró) területén nem lehet sem inni, sem enni. Nagyon szigorúan büntetik, ha valaki megszegi a szabályokat. A teljes területet kamerák figyelik, és kő keményen bevasalják az emberen a pénzbüntetést, ha vétett.) Ez azért is van, mert tudatosan törekednek az autós közelekedés visszafogására. A gépkocsikat vásárlókat, az autókat külföldről behozókat magas vámdíjjal sújtják, s így a kocsik ára két-két és félszer drágább, mint Európában. A vételhez engedély is kell, amit 65 000 dollárért (14,3 millió forint) és mindössze tíz évre adnak A 10 évesnél öregebb autókat környezetvédelmi szabályokra hivatkozva csak külön engedéllyel lehet használni. A belvárosi utak használatáért extra díjat(dugódíj) kell fizetni. Amúgy baloldali a közlekedés, a brit gyarmatosítás örökségeként. A taxit is olcsóak.

Az ételek ... mielőtt bárki elfogultsággal vádolna, azt máris elmondom, hogy életem talán legjobb húslevesét (pedig én is istenit tudok csinálni) Thaiföldön ettem, amikor 4 évvel ezelőtt Szingapúrba tartottunk egy ottani kirándulásról. És a konyhájuk egyébként is nagyon ízletes, bár meglehetősen pikáns. Spicy, ahogy itt mondják. Ez alatt azt kell érteni, hogy kétszer fog csípni. Ha „not spicy”, akkor nem erősebb, mint otthon egy jól sikerül nyári lecsó a nagyfiam szája íze szerint. Nekem már az is csíp. Eddig még csak éttermekben és rokonoknál ettünk, az idei az első alkalom, amikor ezeket az előre elkészített ételcsomagokat próbáljuk. Nos, ezektől azért nem vagyok elájulva. Nem feltétlenül a mennyisége okán, mert két hétig alig mozgunk, nem is kell sokat ennünk, de valahogy ... nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. Lássuk érkezésünk estéjének vacsoráját... csirkefelsőszárny, az a húsos kis helyes darabka, 3 db csípős panírban, hozzá 4 szem apró újburgonya főzve, majd megpirítva, bébirépa (ezt feszt adják, pedig a tiltott rágógumi helyett is elmenne) és valami csípős paradicsomos szósz. Másnap ebédre: hal filék bundában citromszósszal, tojásos rizzsel és padlizsánraguval.Vacsorára: csirke húsgolyók, paszta paradicsomszósszal, bébirépa. Mai ebéd: sült csirke falatok fekete bors szósszal, sütőtökpürével, bébirépával és zöldbabbal. A vacsorát angolul ide tudnám másolni, de eddig még nem sikerült megfejteni, mi lehet... az biztos, hogy csirke és zöldségek, egészen biztosan bébirépa is. És ez még csak a második teljes nap J Majd húzom a strigulát, hányszor örvendeztetnek meg bébirépával.

Az az igazság, otthon sokszor szemeztem ezzel a fránya bébirépával, aztán valahogy sosem nyúltam utána. Azt hiszem, mostantól szemezni sem fogunk.

fotók a régi és új Szingapúrról most még a net-ről