Mindenféléről... de leginkább ételekről :)
Itt létünk 6-7. napja. Totál bajban vagyok ezzel a
számolással, hogy akkor az első estét már beleszámoljam vagy sem. Szóval, a nap
az újabb teszttel kezdődött. Most teljesen simán el lehetett küldeni az
eredményt, de a változatosság kedvéért, én már megint nem működök normálisan.
Tibi azonnal kapott egy visszaigazolást, én meg nem. Ahogy Ábel kérdezné: De
miért??? Nekiveselkedtem a feltöltésnek még egyszer, aztán már a felénél
jártam, amikor megjött. Áh, technika ... sose voltunk haverok, de ez most
kivételesen nem az én bénaságom. Valószínűleg még mindig a nevem mögött álló
kis –nét nem képes a rendszer kezelni. Na, hagyjuk is!
Viszont a reggeli! Hát, be kell valljam, az első alkalom, amikor kifogott rajtam. A dobozban levő ételek közül jószerivel a bab volt az egyetlen, amit elszemezgettem. Pedig a főfogást még a magyar nyelvű konyhás oldalakon is felleltem Csirkés Congee néven. Ami majd az én „kedvenc rizstálam” lesz. Soha! Azt írják ez már egy régi tápláló étel betegeknek és kisgyerekeknek, mert amellett, hogy finom (?), könnyen emészthető. Hát, hirtelen első látványra a (ne legyek már gusztustalan az első gondolattal, inkább mást írok) gyerekeknek készített rizsnyák jutott eszembe, bár annak legalább homogénebb volt a kinézete. Na, de mit is ír róla a 7 féle receptet is felsoroló oldal: Próbáld ki a könnyű rizskását, amely Ázsia-szerte népszerű. Éjjel-nappal fogyasztható édesen vagy sósan egyaránt. Nagyszerű módja a maradék húsok, zöldségek, szószok felhasználásának, de akár önálló köretként is ehető. Alacsony hőfokon és lassan főzik, aminek során a rizsszemek gyakorlatilag krémes étellé olvadnak. (Nem! Ez tuti nem!) Miközben a rizs keményítője szétesik a főzőfolyadékban. Mivel rizsből készül, mindenkinek jó, aki glutén-mentesen étkezik. ... Én nem mondok semmit, álljon itt a kép. Önmagáért beszél. Pedig, ha valaki, hát én imádom a rizst, a tejberizst, rizottót, de a congee nem lopta be magát a szívembe. Talán azért, mert nem vagyok sem beteg, sem kisgyermek, de még glutén-mentesen sem táplálkozom. A hozzá kapott sült tészta nem dobott az ízorgián, mint ahogy a mogyoróval kevert sült hagyma sem. Éljen a bab!
Viszont, hogy igazi izgalom nélkül se teljen el a nap...
gyerekkel beszéltünk. Tegnap bent volt a cégnél. Ma pedig értesítést kapott,
hogy az egyik takarító pozitív tesztet produkált és ő is volt azokban a
helyiségekben, ahol a fiunk dolgozik, mosdót használ etc. Ok, hogy már kétszer
oltották Pfizerrel, de attól még ... És az ember agyán akaratlanul is fut a
gondolat, mi van, ha most esetleg ő és a családja kerülnek karanténba, éppen
mire mi szabadulnánk? Na, az már végképp sok(k) lenne ebben az egyenletben.
Látszott rajta, hogy nem egészen nyugodt még ő sem, a hétvégén végezheti el a
tesztet, így aztán nem is bombáztuk olyan kérdésekkel, amik bennünk
felmerültek. Pl. hogy most mi van a gyerekkel, aki ugyebár közösségbe jár, vagy
a nagyszülőkkel, akikhez napi rendszerességgel járnak át. Egy kósza gondolat
erejéig eljátszottam az elképzelhetetlennel, hogy kijöttünk 2 hétre karanténba,
aztán 2 hétre egy szállodába, távol a gyerekektől, még ha a városba ki is mehetnénk
onnantól... még belegondolni is fejfájdító volt. No, meg leginkább szívfájdító.
Amúgy meséltünk neki a reggeliről és jókat vigyorgott a
nyafogásunkon, aztán közölte, hogy ezt az ételt Sharon előtt ne nagyon cikizzük,
mert imádja. És igazából ő sem érti, mi volt vele a bajunk, mert nagyon
egészséges. Hát, messzire került a gyerek nemcsak földrajzilag, de ízlésben is
az elmúlt években, az már látszik. Mindenesetre szerencsés alkat, aki
alkalmazkodni tud és befogadó mindenféle értelemben.
A kinti, ismét borús, fátyolos időt elnézve olvastam egy
cikket az itteni időjárásról, amiben arról volt szó, hogy kedden rekord
mennyiségű víz esett Szingapúr nyugati részén. Érzékeltetésül, két óra alatt
annyi, mint egyébként hasonló időszakban egy hónap alatt. És augusztus végéig
ilyen szokatlan esős időt jósolnak. Innen a szobából ez nem annyira tragikus,
de azért jó lenne, ha a dátummal nem tévednének az előrejelzők, és
szeptemberben végre újra azt a barátságos, napos arcát mutatná a város, mint
ami az emlékeimben van. Tegnap a Netflixen rácsodálkoztam, hogy a Lupen-nek már
második évada is van, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, egy menetben meg is
néztem az egészet. Így aztán éjjel kettő volt, amikor végre elaludtam. Persze a
vége az lett, hogy fél kilenckor a reggelivel ébresztettek és még tudtam volna szunyókálni,
de ez itt most nem bepótolhatatlan feladat.
*
Ebéd ... Nos, nem véletlenül mondják, hogy az otthoni kínai
ételek csak nyomokban hasonlítanak a helyi ételekre. Jó üzleti érzékkel
idomultak a magyaros ízlésvilághoz, elhitetve velünk, hogy autentikus kínai ételeket
eszünk. Nos, itt helyben kicsit másként festenek ezek az ételek. Először is
sokkal kevésbé sóznak, a zöldségeket is csak „roppanósra” párolják, és
előszeretettel használnak olyan belevalókat, amiket talán jobb lenne nem is
látni. Legalábbis a finnyásabbaknak. Ilyen lehet például a fekete gomba, ami
nem igazán szívderítő látvány, legalábbis ebben a barna ételes dobozban. Pedig
az íze nem rossz, de én otthon biztos csíkokra vágtam volna és hozzákeverem a
zöldségkeverékhez. A fekete borsos csirke ma hibátlan volt. Ízre mindig az, de
itt többnyire szeretik a csirkét bőröstől apró darabokra vagdosni és úgy
elkészíteni, ami a kényesebbjének (értsd: én) sokat levon az élvezeti értékből.
A mai viszont hibátlan (és bőrtelen) volt. Már kezdtem hiányolni az első napok
sztárját, a bébirépát, hát, ma az is megérkezett újra. Zöldbabbal és kockákra
vágott sárgarépával keverve. Összességében is olyan érzésem van, hogy a chilin
kívül itt a többi fűszert (persze elsősorban a sóra és cukorra célzok) nagyon
visszafogottan használják. Az itteni menüben nyilván a not spicy chilit, ami
azért pont kellemesen megbizsergeti a nyálkahártyákat. Az igazi spicy
fűszerezés talán túl sok lenne a gyanútlan turisták számára.
Pont ma olvastam egy cikket (és a fenébe, már nem találom,
pedig az itteni neveket megjegyezni úgyszólván képtelenség), Szingapúr egyik
szigetéről volt szó, ahol az első és egyben utolsó emlékeit őrizték ennek a
városrésznek, elsősorban gasztronómia terén. Na, ott leírták, hogy az ott élők
lényegében a mindennapi ételeiket a tengertől és a környezetüktől kapták. Olyan
dolgokat soroltak fel, ami az európai gyomornak még elképzelés szinten is erős,
de mára már előkelő éttermek is az étlapjukra tűzték. Sőt, az ott élő egyik
utolsó család fiataljai vállalkozást indítottak ezeknek az ételeknek a
népszerűsítésére és igen nagy sikereket értek el. A családot azonban a
paradicsomi állapotok közül beköltöztették egy lakótelepre és ezt nehezen élték
meg. A sziget a város egyik szemétlerakó helye lett, így ott élésre már
alkalmatlan. (Tudtam, hogy el kellett volna mentenem azt a nyavalyás cikket,
mert ez így elég zavarosan hangzik és a cikk kifejezetten érdekes volt L )
*
A nagyobbik fiam már 38 éves és még mindig én kezelem a
csekkjei egy részét, a könyvelését, ami tudom, hogy nem helyes, de hát egy anya
ott segít, ahol tud, s peciel neki éppen időből van marha kevés, így
átvállaltam a papírmunkáit. (Igazából így vagyok benne biztos, hogy a
hétköznapi dolgokhoz való szétszórtságában nem feledkezik meg ezekről a földi
hívságokról) Oké, lehet ezt magyarázni, én is érzem, hogy itt-ott recseg-ropog
ez a magyarázkodás, nekem se segített senki a saját dolgaim intézésében, és
igazság szerint nem is szerettem volna, mert picit mintha irányításmániás
lennék, a dolgok akkor biztosak, ha én tartom kézben őket. És eléggé precíz is
vagyok, hogy megnyugtasson a tudat, a dolgok – legalábbis adminisztrációs téren
– rendben vannak körülöttünk. Erre ma – itt a világ másik végén – kapok egy
levelet a kocsija biztosítójától, hogy egy jelentéktelen összeggel hátralékban
vagyunk. Fogalmam sincs, hogy igazuk van-e vagy sincs, nyilván nem írnának, ha
nem (bár, volt már ilyenre is példa), tehát utalnék. De nem kapom meg a banktól
az sms-kódot, tehát írnom kell neki, hogy intézze. Na, így roppannak meg a
segítség és a képzelt biztonság állványai. A francba! De van mindenféle
kiterjesztett, isten tudja hanyadik zónás Világ Plusz... ennyire működik?
Igazából nem is tudom, kinek a rendszerét utáljam, a szolgáltatót vagy a bankot,
a biztosítót is? Nyilván ők is jobban teljesítenek. Közben egy ismerős
mérgelődik (most nagyon finoman fejeztem ki magam), mert egy másik szolgáltató
és az autópálya kezelők közös erővel egy jegyet háromszor vontak le tőle. És
még ő futkosson egyiktől a másikig, ahelyett, hogy mély bocsánatkérések
közepette visszautalták volna első szóra a pénzét, hiszen a rendszerben
nyilvánvalóan látszik, hogy ugyanarra a rendszámra, egy időre van a három jegy.
Szárnyalnak odahaza a szolgáltatók, ez már biztos. Közben a legnagyobb
nyaralási szezonban csereberélgetnek egymás között olyan „semmitmondó”
üzletágat, mint az áramellátás. Te meg ha épp nem voltál otthon, szívjad a
becsült számlájukat. Mert ilyenkor nagyon vastagon tud fogni a cerkájuk, frászt
figyelik a korábbi fogyasztást. Nem először játszák ezt el.
*
Hát, bocs, de már megint ételleírás következik. A mai
vacsora igazán kitett magáért, még ha volt is benne olyan, ami ránézésre nem
volt túl bizalomgerjesztő. Itteni nevén Soba Noodles, magyarul hajdina tészta
(a soba a japán neve). A hajdina növekedése 3 hónap, úgyhogy egy évben akár
négyszer is aratható. Tradicionális ételnek számít Tokió lakosainak körében, s
ennek eredete még a Tokugava sógunátus idejére vezethető vissza. Ekkoriban Edo
(Tokió) lakossága jóval tehetősebb volt, mint a vidéki népesség és a nagyobb
fehérrizs fogyasztás (mely tiaminben szegény táplálék) gyakoribbá tette a
beri-beri betegséget. Ekkor jöttek rá, hogy a tiaminban gazdag soba-tészta
fogyasztása segíthet megelőzni a betegség kialakulását. Amitől bizalmatlan
voltam vele szemben, hogy nem tudom mitől kissé lilás színe volt (én tintahalra
tippelnék), de az ízéből semmilyen következtetést nem lehetett levonni. És
természetesen sótlanul. Edamamet adtak hozzá, ami tudjátok, a soyabab fiatal
kiadásban és ... tádámm! akkora darab lazacot, hogy kihívás volt megenni, pedig
én aztán nagyon szeretem. Desszertként pedig Caramel Custardot kaptunk, ami egy
karamell puding, átlátszó karamell szósz réteggel, ami esetünkben az alján bújt
meg. Visszatérve a lazacra, talán azért volt nagyon finom íze, mert yuzuval
ízesítették, ami a japáncitrom, egy Kelet-Ázsiából származó citrusféle, vadon
nő Tibetben és Kína belsejében. Kinézetében a mandarinhoz hasonlít, íze viszont
a grépfrút és a citrom keveréke. A halnak nagyon jót tett.
*
Tulajdonképpen a tény, hogy a szállodai wifit ingyen és
korlátlanul használhatod, sokkal kellemesebbé teszi ezt a kényszerű két hét
szobafogságot, mert ha te nem mehetsz ki a világba, hát, a világ jön be ide
hozzád. Jelesül a Netflix is. Ma Jason Momoa Sweet girl c. filmjét néztük meg.
Amikor az első tíz perc után azt hittem, a szokásos Momoa féle mindenkit
leverek egy baltával film, és ennek megfelelően nyugodtan messengereztem az
otthoni gyerekkel, akkor jött egy nagyon ütős fordulat, hogy konkrétan leesett
az állam. Mielőtt spoilerezni kezdenék, előre bocsátom, hogy nem egy vicces
apa-lánya filmecske. Úgyhogy nem zsebkendőt, inkább bilit készítsetek a fotel
mellé.
*
Mivel a Sky news és a BBC, meg a CNN is kizárólag a tálib
helyzettel van elfoglalva, az ember jobb híján a hazai hírportálokon próbál
hazai és nemzetközi hírekhez jutni. Erre mit olvasok? „A télre jellemző
időjárási helyzet alakul ki a hét második felére, sarkvidéki eredetű légtömegek
hoznak szélsőségesen hideg és csapadékos időt hétvégére. Miközben még friss
hazai dinnyét eszünk, egyes helyeken fagypont közelébe süllyed a hőmérséklet.”
Hát igen... erről beszélnek már jó ideje, idén májusban például még
befűtöttünk, holott amikor a fiam született, az apja a strandról járt be
látogatni a kórházba, és az volt az évről évre ismétlődő normális időjárási
helyzet. Most meg, ahogy a cikkben is írják, még Lőrinc bele se pisilt a
dinnyébe, aztán már keresgélni kell a melegruhát a gardróbban. Nem mintha itt
nem lennének jelei a változásnak. Ilyenkor azért még nincs monszun-időszak,
mégis, nem múlik el nap csapadék nélkül. A gyerekek jó helyen laknak a város
közepében, mert a nyugati részeken rekordokat döntő esőzés volt például tegnap
is. Két óra alatt esett annyi, ami egyébként egy hónap alatt szokott. És ezt
ígérik egészen a hónap végéig. Ez idebent nem zavar különösebben, csak őket
sajnálom, mert két kisgyerekkel esőben – még emlékszem – nem egyszerű az élet.
Arról nem is beszélve, hogy Levit kellemesen le lehet(ne) fárasztani a
medencénél, de ilyen időben persze oda sem mehetnek. Itt a legnagyobb esőben is
28-29 fokot jelez a hőmére, a hőérzet pedig akár 33 fok is lehet, tehát ha
kimegyünk és még részünk lesz az égi áldásban, fázni akkor sem fogunk. De
hazafelé még nem tudom, mit vegyek fel, hogy a fagyhalált elkerüljem. Látszik,
hogy kijöttem az utazási és csomagolási gyakorlatból, mert csupa olyan holmit
hoztam, ami kizárólag száraz, meleg időben célszerű. Sajnos már a repüléssel
kapcsolatos figyelmeztetést is későn olvastam, és egyetlen zárt cipőm sincs,
persze most megjegyzem egy életre. Annál is inkább, mert csinos és egyébként
kényelmes szandálomba úgy dagadt bele a rüsztöm, hogy szerintem még egy ér is
elpattant, az elmúlt napokban annak a felszívódását lestem kis aggodalommal. Persze,
felfoghatjuk az egészet úgy is, hogy csak alkalmat teremtettem arra, hogy
legalább egy kényelmes sportcipővel meglepjem magam ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése