Kisebbik gyermekem kilenc éve él a határainkon túl. Mostanra már Európán és az Óperenciás tengeren is túl. Bármennyire is szomorú, de tagadhatatlan, hogy elszakadt már az itthoni valóságtól. Ha jobban belegondolok, nem is szomorú. Ő a szerencsés. Értem én, hogy neki is megvannak a maga problémái, de azért keserű szájíizt hagy egy-egy beszélgetés, amikor rendre megkapom, hogy ne panaszkodjunk. Mire is panaszkodunk? Nem a mindennapi életünkre, a számlákra, a betegségekre, "egyszerűen" csak a közhangulatra. Az elhanyagolt térre és a kiglancolt sarokra. A lepusztított egészségügyre, ahol inkább választom a nyögést, mint hogy elvesszek az útvesztőben. Amikor ilyet le merek írni, hogy az itthoni államalapítási ünnepség bazári és mellette megjegyzem, hogy az ottani milyen ünnepélyesre sikerült. Hogy az ottanin érződött: az emberek szeretik az országukat, az ittenin meg sok minden más érződött, ez a legkevésbé. És én sem éreztem a honleányi hevet a hivatalos műsort nézve. Mert már olyan végletesen megosztott náció vagyunk, ahol tényleg nem tudunk ugyannak mindannyian örülni. Ahol mindennapi hazugságaink annyira az életünk részei, hogy már valóságként fogadjuk el. Persze, nem mindenki, de sokan, túl sokan.
A legújabb szálka a körmöm alatt az Egy a természettel álságos címet kapott "világkiállítás". Ami nem az, de attól még annak kommunikálják. És egy hazugságra képtelenség büszkének lenni. Ez van, sajnálom.
Ajánlom ezt a cikket olvasgatni: https://24.hu/belfold/2021/09/25/vadaszati-vilagkialllitas-budapest-1971/?fbclid=IwAR1N9IFabACtwUWLrQTbQ1cRiuW3wCc1VqohmIVIqX-GhiIlzh7meZnoclQ
Elég közérthetően leír mindent, ami a témában érdekes lehet. Hogy személy szerint mi a véleményem a mostani kiállításról? Van, de nem írom le. Ugyanis nem láttam személyesen és mások véleménye alapján nem alkotok "saját" véleményt. Meg vagyok zavarodva, mert erős bennem az elutasítás, ugyanakkor ahhoz, hogy egyáltalán írjak róla, illene személyesen kilátogatnom. Azzal azonban legitimizálnék valamit, amit ebben a formában zsigerileg elutasítok. Hát, van problémám, tudom, de most éppen ettől van bennem panasz. Amit nyilván már nem fogok Neki elmondani. "Elmondom, hát mindenkinek."
50 évvel ezelőtt itt tényleg volt egy Világkiállítás. Ott voltam gyerekként és máig emlékszem, micsoda élmény volt. Most meg nézem - merő véletlenségből és mert a Balaton partján a nyaralóban csak a "királyi" csatornák foghatóak" - ahogy egy okos kislány nyilatkozik a kamerába, hogy jaj, mekkora élmény volt, és a kérdésre, hogy mit tudtak meg a látogatás során, ezt válaszolja: megtudták, hogy ezek az állatok itt ki vannak tömve. Nem panaszkodom. Már nem. Már késő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése