Utazás Covid idején 26. - szept. 4.

Ahogy már írtam, Levinek állandóan mesélni kell. Fantasztikusan érdeklődő. Interaktv mesélés ez, mert nem összefüggő sztorikat, hanem képekről nyilvánvalókat. Ez egy piros labda, az égen száll a repülő. Sok okos könyve van, ahol pl egy repülőnél mutatják a repteret, a kiszolgáló járműveket, az irányító tornyot. Fel lehet hajtani a rep.gép oldalát, látni, hogy hol ül a pilóta, hol az utasok, a csomagtérban állatok. A teheherautó belsejében banán és megy az állatkertbe,... lehet mesélni, hogy viszi a majmoknak. Ezzel szemben a magyar mondókák számára (még) feldolgozhatatlanok: „Bújj, bújj föld alól, a nap süssön, eső verjen, leveled, szárad cseperedjen. Csinosodjál, bokrosodjál, a kék égig kússzál-másszál. Azután a fazekamba, nagykanállal a hasamba.” A képen malac mama és négy csemetéje, ahogy körülállnak egy bográcsot, amibe belekúszik valami zöld növény, aminek még termése sincs. Így aztán beszélgetünk arról, hogy ez a röfi mama, ők pedig a gyerekek. Rózsaszínűek, Éhesek. Mama főz. ... ilyesmiket.

Délelőtt kimentünk a Changi reptér látványosságát megcsodálni. A Jewel-t, a vízesést, persze. Van egy külön fizetős rész, ahol mindenféle ügyességi játékok, óriási hálók vannak kifeszítve, a gyerekeknek amolyan kalandpark, de oda csak 110 centi feletti gyerekek mehetnek be. Levinek még majd húsz centit nőnie kell ehhez. Ebédelni egy taiwani étteremben akartunk, de nem engedtek be. Nekik az EU-s papír kevés volt, ragaszkodtak egy nmatricához, amit az itteni Immigration Office-ban lehet megszerezni, így aztán helyette egy japán étterembe ültünk be, ahol nem voltak ennyire szigorúak, bár, ott is hosszasan tanulmányozták lassan összegyűrődő lepedőnyi papírunkat.  Az ebéd Miso levessel kezdődött, ami talán sokaknak ismerős lehet, én itt kóstoltam először. Ha valami nem fest már kinézetre is túlságosan riasztóan, én eléggé bevállalós vagyok, ezt is megettem, annak ellenére, hogy tofu van benne, amivel nem nagyon tudnak mit kezdeni magyaros ízlelő bimbóim. Ugyanígy a többi, kimondhatatlan nevű étellel. Magunktól nyilván bajban lettünk volna, már csak azért is, mert itt már nem divat, hogy étlapot raknak eléd, hanem egy kis tabletet, aztán ott vadászhatsz a megfelelő étel-sorokra. Ez elégg elbizonytalanított, mert valószínűleg nehezen boldogulnánk a gyerekek segítsége nélkül. Levi kifejezetten kedveli ezeket az ázsiai ételeket, bele is gondoltam, miket tudnék készíteni neki, amire nem rázza a fejét idegenkedve. Bár, a papája is gyakran főz magyaros, vagy arra hasonlító ételeket, így talán nem halna nálam sem éhen a kis csillagom. Az mindenesetre biztos, hogy sokkal több rizzsel, tojással, zöldséggel kellene összeállítanom a menüt.

Délután medencézni akartunk, de akkora vihar jött, akkora... Futottunk fel a lakásba gyorsan. Szinte pillanatok alatt váltott át esti sötétségbe, eltüntetve a házakon túli világot és hamarosan özönvíz szerűen megnyíltak az ég csatornái is. Van itt a városban egy csatorna, ami többnyire üres, csak az alján csordogál egy kis víz. Tibi szerint egy ilyen eső után majd két méter magasra ér benne a víz. Nyilván drága kincs errefelé az édesvíz, ezért aztán gyűjtik ezt is.

Este nagy attrakcióval álltunk elő, Vuk-ot néztünk a tv-ben. Levi csak ritkán nézhet tv-t, általában ezt az időt használják ki hajvágásra, körömvágásra, mert ilyenkor számára megszűnik a külvilág. Olyankor is csak szigorúan a korának megfelelő kis filmecskéket, énekes mondókákat, legfeljebb állatos természetfilmeket. Imádja az állatokat, most közülük is leginkább a majmokat (uááá). Ki nem találnád, de legjobban az tetszik neki, amikor Japánban a majmok télen a melegvízű forrásokban üldögélnek. Nos, a VUK hosszú film egy ekkora kisgyereknek és nyilvánvalóan még nem is igazán neki való, hiszen a hosszas párbeszédeket Karak és a kis Vuk között még nem érti. De ahol a történet mozgalmasabb, például Vuk békára, Tás-ra vadászik, az nagyon tetszett neki. Le is kapcsoltuk ott, ahol Vuk elment aludni, mert még így is túlságosan felpörgeti őt az élmény, pedig hát neki is éppen alvásidő lenne.

Levinek amúgy nagy mázlija van, hogy van egy húga, hiszen így – köszönhetően édesanyja erőfeszítésének – neki is jut még egy kicsi az anyatejből. Az esti lefekvésnél még ezt kapja a vacsora kipótlásaként.