Utazás Covid idején 32. - szept. 11.

20 éve történt 911 NY-ban és Washingtonban. Sokszor eszembe jut, amikor a toronyházak között viszonylag alacsonyan repülő gépeket látok. De ezek inkább katonaiak, mintsem utasszállítók.

Kissé keserű szájízzel vesszük tudomásul, hogy szept.9-től a németek jöhetnek karantén nélkül, de annyi hülye megszorítással, hogy talán még a karantén is jobb volt. Egy ismerős utazott az első járatok egyikén. Nos, csak németek lehettek a gépen, más nemzetiségűek nem. Az utazás előtt 4 tesztet kellett csináltatniuk 4 napos időközönként. És itt tartózkodásuk alatt is el kell végezniük a teszteket és az általunk is ismert címre feltölteni az eredményt.

Új tapasztalat az is, hogy nem mindegy, milyen taxit hívsz, mert egyes társaságok fel sem vesznek 4-nél több utast a kocsiba, még ha beférne akkor se. És ebben az esetben Levi vagy a pici Leia a létszámfeletti személy. Pontosan így jártunk, amikor emberünk meglátta, hogy négy felnőtt és egy gyerek várakozik rá a megrendelői címen. Végül Sharon külön kocsival jött utánunk, holott kényelmesen elfért volna a kocsinkban is. Őrület! Viszont annyira olcsó, hogy még két taxi is majdnem olcsóbb, mint busszal menni ugyanazon a távon. Egyébként a tömegközelekedés nagyon jó. A bérletrendszerük egyértelmű. És igazából az sem drága, csak hát ha négy felnőtt költsége összeadódik, akkor már megéri a taxi.

Levi megkapta a fő szülinapi ajándékát, egy rollert, ami kis biciklinek is alakítható egy üléssel. Lementek a kertbe felavatni (és fotózni) a gokartpályán, én addig Leia álmát őriztem és kipakoltam a mosást. Amúgy szerintem ez nem volt egy jó választás, de a gyerek örül neki. Mindenesetre a nagyszülőknél, de itt a lakásban is egész arzenál van már mindenféle járművekből. Ismerős a látvány, mert annak idején az apukája és annak testvére is pontosan így volt elkényeztetve. Ennek köszönhetően most biciklik, elektromos motor és gokart várják új gazdáikat a balatoni padlástérben.

Gyuriék a Balatonon vannak, küldtek fotót a vízről, nagyon alacsony. De mivel ők ketten vannak a videón, gondolom, Andi mamája is velük van. Kíváncsi vagyok, a kutyákat leviszik-e úszni csak egyszer is. Nem hiszem. Oké, utólag kiderült, ők megint esküvőre mennek, ezért a pótmama. Még szerencse, hogy Klára edzett kutyás.

Elmentünk a Marina Bay Sandhoz. Megebédeltünk egy taiwani étteremben, amely néhány évvel ezelőtt benne volt a világ első tíz éttermében. Utána teát vásároltunk egy nagggyon csicsás üzletben. A TWG Tea, a világ legkiválóbb luxus tea márkája, a cég Szingapúrban alakult, és az 1837 -es évbe ünnepeltei, hogy a sziget teák, fűszerek és finom epikűr termékek kereskedőhelyévé vált. ... Nekünk személy szerint azért (is) kedves, mert négy évvel ezelőtt a gyerekek esküvőjén ez a fajta volt a vendégeknek szánt kis ajándék üvegcsékben. Hihetetlenül finom, gyümölcsös aromájú tea volt, az egyetlen, amit cukor nélkül is szívesen megittam.

Láttunk az épületben kis folyót csónakokkal, aztán elindultunk át a Marina Bay Gardenbe. Éppen egy üvegműves művész kiállítása van, aminek a darabjait a parkban, de még bent a dómokban is meg lehetett csodálni. Dale Chihuly abbahagyta az egyetemet, hogy Firenzében művészetet tanuljon. Később szövőtanfolyamra járt, ahol üvegszilánkokat épített be gobelinbe. Chihuly 1965 -ben kezdett kísérletezni az üvegfúvással. 1968 -ban Velencébe utazott, hogy a Murano -szigeten lévő Venini -gyárban dolgozzon , ahol először látta, hogyan dolgozik a csapat az üvegfúvásnál.Az 1970 -es években, Murano nagy üvegfúvási hagyományának hatására Chihuly kísérletezett a csapatával s ez lehetővé tette számára, hogy olyan méretű és mennyiségű építészeti üvegművet készítsen, amely elképzelhetetlen egyedül vagy csak egy asszisztenssel. A parkban sok fantasztikus alkotása megtekinthető. Pont ebben a témában íródik egy történetem, majd jól belecsempészem ezt a művészt is, mert tuti a sok elmentett angol leírás között találok majd Velencéhez kapcsolódót is.

4 éve a mesterséges vízesés zárva volt, most teljes pompájában bejárhattuk, utána a másik már ismertet, de azon szinte csak átszaladtunk. Nagyon sok „magyaros” virág volt, margaréta, muskátli, petúnia... és persze rengeteg krizantém. Innen taxival haza, ami jelen esetben egy kis busz volt. Akár el is fekhettem volna az ülésen és majdnem azt is tettem. Rettentően fáradtak voltunk. Otthon irány a medence, kicsit kihűlni, a gyerekek aludtak, a szüleik pezsgőztek. Este Sharon finom kacsát sütött, utána az Oroszlánkirályt néztük volna meg, de szerencsére Levi az ijesztő rész előtt már aludni akart. Mi még megnéztük a születésekori képeit, aztán Leiáét is és tényleg olyanok, mint két tojás J Leia pillanatnyilag kicsit kopaszabb kiadásban, de már derekasan növeszti új hajacskáját.

Halál van, minden nap valósággal túlfárasztjuk magunkat. Már fáj mindenem, úgy megyek, mint egy százéves. Otthon vettem két papucsot, hogy tényleg kényelmesen trappolhassak mindenfelé. Ehhez képest az egyikről már otthon kiderült, hogy egy számmal nagyobbat kellett volna vennem, a másik pedig itt törte fel a lábam. Gyógypapucs, na ja.  Öregnek érzem magam, de legalábbis ezt a világot, amit a gyerekek kézenfekvően kezelnek, nagyon túldigitalizáltnak. Mindent telefonos appokon keresztül intéznek, taxi rendelést, fizetést, étterem rendelést, sőt az étlap helyett a választást is. A Trace toghetherrel mindenhol becsipogunk, aztán kicsipogunk. Ehhez kaptunk két kis tojást. Ők még ezt is a telefonnal intézik. Kínából rendelnek sajtreszelőt, mert sokkal olcsóbb, mintha itt a ház melletti piacon vennék meg az ezer apró cikket áruló boltban. Agyrém.