2019. jan. 6.

A nagy könyves kihívás 1. Amy Sue Nathan: A jó szomszéd

Elsőként Amy Sue Nathan: A jó szomszéd c. könyvét szeretném bemutatni.

A fülszöveg a következő volt, ennek alapján volt egy elképzelésem, miről szólhat:
"Na, milyen érzés, ha nem ismered azokat az embereket, akiket a gyereked ismer? Ezt akartam megkérdezni tőle. Mert én már tudtam a választ. Olyan érzés, mintha kívülálló lennél a saját gyereked életében, és nem tudod a belépéshez szükséges jelszót. Bármilyen szörnyű érzés lehetett ez most Bruce-nak, mégis örültem, hogy végre ő is átéli."

Mire is gondoltam? Kamaszkori, de akár fiatal felnőtt kori problémákra, egy anya gyötrelmeire, aki nem tud megnyugtató válaszokat kapni a gyermekével kapcsolatban.
Nos, a történet egészen másról szól. Adott egy mindjárt 40 éves asszony, Izzy, akit fiatal szeretője kedvéért elhagyott a férje. Gyermekük, Noah még éppen abban a korban van, amikor a különélésük szinte fel sem tűnik a korábban is elfoglalt apuka állandósuló hiányával. És a mama barátai előtt egyszer csak szinte szégyellni kezdi, amiért nincs társa a mindennapokban. Így hát kitalál magának egyet. Ráadásul ezzel a kitalált baráttal a történeteiben egy roppant sikeres kapcsolati tanácsadó internetes fórumot is vezet. Idővel azonban nyomasztani kezdi a sok hazugság, ráadásul a blog olyan népszerű lesz, hogy minden közeli ismerőse  áradozik róla neki. Egy idő után vesz egy nagy levegőt és bevallja, hogy Mac sosem létezett, mint ahogy a vele kapcsolatos történetek sem. Ebből pedig nagy botrány lesz. Ezt a részét egyébként nem is nagyon értettem. Miért? Az olvasók jól szórakoztak, megosztották vele a saját gondjaikat és úgy érezték, segítséget kaptak tőle. Mit számít itt Mac létező vagy nem létező személye? De végül is ez a nagy kitárulkozás, vallomás ezer éves barátságot tesz tönkre, születőben lévő kapcsolatot vág el a révbeérés előtt. Hogy aztán néhány hónap elmúltával mindenki újra értékelje a történteket, a barátok kibéküljenek és a szerelem beteljesedjen. Mindeközben a hűtlen férj visszatér a városba, rendes apává akar válni, de semmit nem tudunk meg a mögöttes okokról, csak jelzésértékűen értesülünk róla, hogy a barátnő is elmaradt valahol útközben. Ja, és a jó szomszéd ... egy idős hölgy, aki sok segítséget jelent Izzynek, akivel egyedüliként őszinte tud lenni és akit a gyerekei egy idősek otthonába küldenek gondoskodásuk jeleként. És akiről kiderül, hogy van egy titka, egy lányanyaként megszült és örökbe adott lánya, aki mára már hetves éves. Éppen ideje hát felkutatni.

Összességében sikítani tudtam volna a könyv végén. Egy dolog vigasztal, hogy nem önálló kötetként vettem meg. Ebben az esetben talán nem is véletlen, hogy nem találtam magyar kiadást, csak a Reader's Digest Válogatás kötetének egyik részleteként bukkant fel.

A szerző egyébként ún. "női regényként" jellemzi művét. Milyenek a női regények? Szerinte olyan írások, amelyek a nők érzelmi életére fokuszálnak. Nem romantikus történetek, hiszen az egy másik műfaj, nem is könnyed olvasmányok, bár mindkét kategóriából átvesz bizonyos elemeket. Főszereplője valamilyen cél elérésére törekszik, s ezzel önmagát menti meg.

Hm... a véleményem: nem túl jó kezdés egy éves sorozathoz, de talán felfoghatom úgy is, innen már csak felfelé vezethet az út :) 5/2




Nincsenek megjegyzések: