2019. jan. 26.

A nagy könyves kihívás 10. Jilly Cooper: Lovasok

Jilly Cooper: Lovasok című regényével film alakjában találkoztam először, de ahogy ez már több alkalommal előfordult, azonnal hajtani kezdtem a nyomtatott verziót.

film-részlet

A lovasok világa mindig is vonzott, ez a történet pedig egy különösen zárt világba enged betekintést. Arisztokrata, amolyan ezüstkanállal a szájában született ficsúr és hasonszőrű barátai, sporttársai, valamint egy tehetséges, ám szegény cigányfiú versengenek a lovas díjakért, az olimpiai csapatba való bekerülésért és nem utolsó sorban egy gyönyörű vörös hajú riporterlány szerelméért. (Barátaik és családjaik is megérnek egy misét.) Eleinte úgy tűnik, minden lap az arisztokrata Rupert Campbell-Black kezében van, ám Jake Lovell tartogat meglepetéseket nagyképű, fennhéjázó ellenfele számára. Hamar kiderül, hogy Rupert számára Helen csak egy az elnyerni vágyott trófeák közül. Ráadásul Jake is házas, s a karikagyűrű ebben a házasságban istállót és versenylovat is jelent. De mit jelent még? Ha száz évvel korábban játszódott volna, biztosan egyik párbajról a másikra követhettük volna hőseink életét. De a modern világban sem kell aggódnunk, a regény bőven tartogat meglepetéseket és izgalmakat. Most, hogy szóba került, újra meg kellene néznem a filmet is. Az apró részletekben annyira angol, hogy már azért érdemes lenne. Szívből ajánlom mindenkinek írott és képi formában egyaránt!


Nincsenek megjegyzések: