60.

Szép kerek szám. Ahogy mondani szokás, még gombócból is sok, nemhogy házasságban eltöltött évekből ugyanazzal az emberrel. Mégis, ahogy telnek az évek, az ember nem is érzi annyira soknak, inkább csak csodálkozik, hogy szalad az idő.
Annak idején megfogadták, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Volt lehetőségük beteljesíteni a fogadalmukat. Mostanában egyre inkább.

Tudom, hogy sosem tudtak igazán ünnepelni. Amíg gyerekként ott voltam én is, addig még elmentünk ilyenkor a Gorsiumba egy vadvacsorára, vagy a Panoráma vendéglőbe halászlézni. Én is részesültem kettőjük ünnepéből. Nem jártak el étterembe magukban, az édesapám nem jött haza kazalnyi virággal. Nem azért, mert ne szerették volna annyira a másikat, hogy ilyesmivel próbálják meglepni. Egyszerűen csak úgy voltak vele, ez a kettőjük ünnepe. Otthon, zárt ajtók mögött egy kettesben elköltött vacsorával. Ha nagyon érzelgősen akarnék fogalmazni, akkor számukra az egész közös életük ünnep volt. Nem emlékszem hangos veszekedésekre, ajtócsapkodásokra. Nem a külsőségekben ünnepeltek.
Voltak évek, amikor valamelyik beteg gyerekem tett be az ünneplésnek, mert a nagyi még ezen a napon is szükségét érezte, hogy jöjjön és segítsen. Utána következtek azok a bizonyos kettesben eltöltött esték egy pohár pezsgővel megbolondítva azt a napot, mindegy, hogy hétfőre, vagy szombatra essen.
Tavaly már nem ünnepeltek, majdnem el is feledkeztek róla, mert éppen valami rossz hírt kellett megemészteniük a rendszeres orvosi vizsgálatok sorában. Az ideit próbáltam egy kicsit emlékezetesebbé tenni a magam módján. Minden vasárnap délután együtt vagyunk egy kávéra, egy pohár borra, de most ebédre hívtam őket. Nem mondtam, miért, de az édesanyám talán sejtette, mivel holnap lesz a Nap. De ha sejtette is, nem kérdezősködött. Sajnos mostanra már csak rajta tudom lemérni, mire és hogyan reagál, apukám világa már túlságosan beszűkült ilyen részletekhez. Amikor megérkeztek, láttam az anyun, hogy most tényleg szívből jól esett neki a terített asztal, a gyertyák látványa. Utóbbiért mindig korhol, hogy egyszer felgyújtom a lakást. Neki esett jól, hogy - mint mindig - külön étellel gondoltam az apura, aki mostanra megint nem szereti a halat. Talán jobban is esett az ebéd, mint más családi ünnepeken. A tiroli krumplisalátával - amit a halhoz csináltam - alig bírt betelni. Máskor sosem iszik, most elkortyolta a Bajkál-koktélját és cukor-diéta ide vagy oda, de jó étvággyal elmajszolt egy szelet mogyorós tortát is, és most vallotta be, hogy a karácsonyi dió-tortám olyan volt, mint amit a mamája csinált valamikor réges régen. Hatvan éve együtt vannak. Ebből ötvenkilenc éve velem is. Szerencsések vagyunk.