4. nap

 Amikor minden szép és jó ... vagy nem.

Na... hát, a mai napról elég nehéz írni. Itt még a Dívali ünnepségei miatt munkaszüneti nap van, nem mellesleg kicsi fiam születésnapja is. Elvileg itthon vannak és pihenhetnek. Elvileg. Gyakorlatilag nem tudom, hol szúrták el, a partvonalról nem lehet sem véleményt nyilvánítani, sem tanácsot adni. Igazából ők nem is élik meg kudarcként a nevelésüket, amit értek is, mert mindenfelől azt hallom, hogy az ő generációjuk milyen keményen lett nevelve és végre itt az idő, hogy a Szeretet hassa át a családot, mert a Szeretet a megoldás mindenre. Na, nekem az a véleményem, hogy ez kb. akkora süket duma, mint Coelho, meg Müller Péter és mások, akiket sikk komolyan venni, pedig nyilván nem írtak volna ennyi hülyeséget, ha a problémáknak csak egy része megtalálta volna őket a valóságban. Ugyanis a papír, jelen esetben a gép memóriája sok mindent elbír, aki meg elfelejt a saját fejéből kinézni, az hajlamos hinni is a világmegváltó szavaknak. Qva nehéz helyzet ez. Én azokhoz a nagymamákhoz tartozom, akik nem ájulnak el az unokájuk miatt, nekem továbbra is elsősorban a fiaim az elsődlegesek, aztán mivel neki ez a két rosszéletű, hát igyekszem jó nagymamájuk lenni az adottságainkhoz képest. A velük töltött első négy nap egyszerre volt gyönyörű és rémálom, most éppen úgy érzem, hogy már most megértem két hét szanatóriumra, nemhogy a harmadik hét végére. A napok annyira sűrűek voltak, hogy tulajdonképpen az otthoniakra alig jutott energia. A blog révén reméltem, hogy eljut minden érintetthez a megérkezésünk, a kálváriánk és a megnyugtató megoldás is. Nem egészen sikerült, ahogy hallom.

Ettől még sokat gondolok rájuk, különösen az elalvás vagy ébredés körüli órákban, mert az alvás itt sem megy sokkal jobban, mint otthon. Olvasom a menyem megnyugtatónak szánt sorait a kutyákról, közben látom, hogy a fiam a világban repked és tudom, hogy szegény Andin most éppen túl sok teher van. Ettől meg szinte szégyellem magam, hogy volt képem ekkorát kérni tőle.

De hogy ne csak siránkozzak. Ma megkegyelmezett nekünk az időjárás és kimehettünk Sentosára, az itteni strandjára. Fura érzés volt, mert csak annyi történt, hogy felhúztak egy léckerítést a napozóágyak és a vízpart közé, de ettől valahogy sokkal kisebbnek éreztem a helyet. Sokkal közelebbinek a hatalmas teherhajókat, amik ott parkolnak körben a vízen. De a víz kifejezetten meleg volt nés bársonyos, a két lókötő élvezte is, így aztán gyorsan repült az idő. Az ebéd pedig egészen pazar volt, pulled pork szendvics, fish and chips, calamaris, és remek kagyló finom rozéval leöblítve. Egy elég érzelmes pillanatot is megéltünk közben, amikor belegondoltunk, hogy milyen régen volt az utolsó alkalom, amikor a gyerek születésnapját együtt ünnepelhettük. Annyit elárulhatok, nem egy-két évről beszélünk, hanem közel tízről.

Hazafelé még megálltunk tortát venni egy akkora komplexumban, ha egyedül vagyok, talán még mindig ott kevergek. Itthon aztán a két hullafáradt gyerek feléledt és a fáradtságukat ellensúlyozva óriási diliházat rendeztek. Láttam, éreztem, hogy a fiamnak szüksége lenne egy kis békés nevetgélésre, de ez az örjöngés őt is kiborítja. Úgyhogy torta ide vagy oda, az ünneplés elég faramucira sikerült, és annyi békés év után most mégis a menyemet hibáztattam, amiért nem is tett semmit, hogy oldja ezt a helyzetet. Sorry, nálam nem a gyerek az úr a háznál. Igazság szerint sokat finomodtam én is, már nem az indulat vezet, hanem próbálom a békés megoldást keresni, de úgy tűnik, erre ezek a kicsik nem vevők. Ettől pedig mélységesen el vagyok keseredve. Két okos gyerek, akikkel nem lehet szót érteni, fájdalmas csalódás. És tudom, hogy a fiamnak is, aki férfiként, apaként a hétköznapinál sokkal több energiát és gondoskodást nyújt nekik.

Sokan üzenték, hogy ez után a nehéz év után ebben a három hétben kapcsolódjunk ki, töltekezzünk, gyűjtsük az élményeket. Hát, félek... ez az utazás megint nem erről fog szólni. Annyira szeretnék csak pár napig, néhány hétig némi terhet levenni a fiam válláról, de ez a két törpeterrorista alapjaiban tesz ennek a vágynak keresztbe. Fel nem foghatom, miért nem értik, hogy ők is csak nyernének vele. Ha Levit dicsértem az elmúlt napokban, most legszívesebben visszaszívnám minden soromat, a kicsi pedig őt majmolja. Még szerencse, hogy nagy adag Valeriána lapul a táskámban.