Ausztrália – mi jut eszünkbe, ha erre a hatalmas, mégis legkisebb kontinensre gondolunk? Kenguruk és koalák földje, a benszülöttek, siavatag és Hugh Jackson meg Nicole Kidmann. Oh, imádtam azt a filmet! Ha kicsit többet hallottunk róla, akkor azt is, hogy a kevésbé lakott területekre légi úton érkezhet orvosi segítség, a rádión keresztül a tanulni való vagy az elsősegély tanácsok. Hogy úgy nyírják a birkát, ahogy sehol máshol, hogy a Tövismadarakban látott kemény élet bizony még mai is sokak osztályrésze. Hogy időnként olyan tűzvész pusztít itt, ami egyszerre olt ki életet és termékenyíti meg a világ legöregebb talaját. Hogy olyan színészeket adott a film és zene világának, mint Alex O’Loughlin, Olivia Newton John, Kylie Minoque, Eric Bana, Paul Hogan (oh, Krokodil Dundee!), Heath Ledger, a Hemsworth fiúk, Chris, Liam és Luke, Cate Blanchett, Russel Crowe, Bryan Brown (ah, imádom a filmjeit), Mel Gibson (jó, ő már Amerikában született, na de a gyökerek ugyebár...), Sam Worthington, Simon Baker, ... és a sor még hosszan folytatható.
A kontinens 1606-os holland hajósok által történt
felfedezését követően 1770-ben keleti felét az angolok követelték és elkezdték
betelepíteni ide az elítélteket, hogy velük kolonizálják Új-Dél-Wales területét
1788. január 26-át követően. Népessége fokozatosan emelkedett évtizedeken
keresztül és az 1850-es évekre a kontinens nagy részét felfedezték és további
öt önkormányzattal rendelkező királyi külbirtokot hoztak létre.
Az ország neve a latin Terra Australis ("déli
föld") elnevezésből ered, melyet a déli félteke korábban fel nem fedezett,
csak feltételezett szárazföldi területeire használtak. Az Australia kifejezés
legkorábban feljegyzett felbukkanása angol nyelven 1625-ben tűnt fel. 1824-ben,
az Admiralitás beleegyezett, hogy a kontinens megnevezése hivatalosan is
Australia legyen.
Ausztrália méretéből adódóan változatos tájegységekkel lehet
találkozni az északkeleti trópusi esőerdőktől kezdve, a délnyugaton, délkeleten
és keleten húzódó hegyláncokon át a középső területek sivatagos vidékéig. Területének
85%-át az úgynevezett Outback, vagy magyarra lefordítva a "hátország"
alkotja, amelyet a világ egyik legősibb tája foglalja el. Vörös sziklák, vörös
por, okkerszínű síkságok, bíbor színben úszó hegyek, ragyogó kék ég és magányos
házikók jellemzik a végeláthatatlan sivatagi tájat. A partközeli területeken az
óceánok, tengerek kiegyenlítő hatása mérsékli a téli és nyári, illetve a
nappali és éjszakai hőmérsékleti szélsőségeket. Sydney-ben például a januári –
tehát nyári – középhőmérséklet 22 °C, júliusban – tehát télen – általában 12 °C
körül van. (Viszonyításul: Budapesten a téli-nyári átlagos középhőmérsékleti
érték közötti különbség 23 °C körüli.) A belső területeken azonban szélsőséges
hőmérsékleti értékek is jellemzőek a kontinentális éghajlati hatás miatt.
Sydney Ausztrália második legnagyobb városa, Új-Dél-Wales
állam fővárosa. Ausztrália délkeleti részén, a Tasman-tengernél található. A
város az első brit gyarmat, 1788-ban alapította Sydney Cove és Arthur Phillip,
az első flotta két parancsnoka, akik az elítélt raboknak hoztak létre egy
büntető kolóniát. 5 milliónál valamivel többen lakják a 12 és félezer
négyzetkilométernyi területett. Csak összehasonlításként Szingapúrban nagyjából
ugyanennyien laknak nem egészen 740 négyzetkilométeren.
Ennyi általános ismertető után következzen a mai nap.
Hajóval mentünk, mint nagyon népszerű tömegközlekedési járművel az Állatkertbe.
A Taronga Állatkert 2016-ban ünnepelte a 100. születésnapját. Mi elsősorban a
koalák és kenguruk miatt jöttünk, de persze a többiek is nagyon tetszettek,
elssorban a gyerekeknek. Voltunk fóka-shown és madár-shown-n is. Nyilvánvaló
volt, hogy akik gyakrabban járnak ki az állatkertbe, ezeken a műsorokon is
kiválasztották a kedvenceiket, azoknak jóval nagyobb óváció járt. Az állatkert
majd minden részéről fantasztikus a kilátás a Harbour bridge-re és az
Operaházra, meg persze a fürgén közelekedő hajókra az öbölben. Van egy
óriáshajó kikötő is, ahol rendszeresen parkol
a cég hajója, ami aztán különböző hosszúságú hajóutakra viszi a
vendégeit. Nem himihumi kis hajóra kell ám gondolni, van nyolc emelte és persze
a fedélköz, meg az emeletek feletti részek is még növelik a testet. A velencei
lagúnába beúszó monstrumok képe rémlik fel, ahogy a törékeny kagylóhéj-szerű
Operaház mellett elsiklik egy ilyen óriás.
Visszatérve a kikötőbe, képeslapokat veszünk az
itthoniaknak. Nyilván nem sokan teszik ezt, mert a mai modern technika már
kiszorította a színes kis lapokat, nemkülönben a bélyegeket. Ma elég egy
kattintás és a frissen megélt élményt már meg is oszthatjuk az otthoniakkal.
Megírjuk mindet, egyedül Rikinek nem jut eszembe a pontos címe, így aztán már
röppen is az üzenet a mamájának. Amíg a válaszára várunk (odahaza éppen csak
ébredeznek ekkortájt), Tiborom elszalad egy postaládához, amit útközben látott.
Szerencsére már kivonták a forgalomból, így nem tudja bedobni a lapot, amin cím
helyett egyelőre még csak egy név áll. Persze a szakmázást nem tudja otthon
hagyni, úgyhogy elmegy a postára (igen, mostanra már megcímeztük a lapot)
bedobni és ha már ott van, számos blokkot és bélyegsort vesz III. Károly
koronázásáról. Örülni fognak az otthoni gyűjtők. Miközben ő ide-oda futkos,
Sharon megosztja velem a hírt (jesszus, már ez a lány is ismer, mint a rossz
pénzt!), hogy Robert Pattinson kedvese, Suki Waterhouse babát vár. Az ifjú pár
nagy örömmel és izgatott várakozással tekint az esemény elé. Én is örülök.
Annak idején, a srác tudtán kívül, nagyon sokat segített nekem, amikor az
írásba kezdtem. Akkoriban eléggé mindennaposan követtem az életét, együtt
örültem és együtt bánkódtam vele, ahogy az élet hozta, és leginkább annak
örültem, hogy nekem/neki lett igazunk, amikor bebizonyította a világnak, hogy
többre képes a viaszos képű vámpírtininél.
A kikötőhöz közel beülünk egy étterembe. Szokás szerint a
gyerekek rendelnek. Nem mindenkinek egy főételt, aztán eheted, amit eléd
raktad, hanem sokféle fogást és mindenki mindenből csipeget. Kicsit a valamikor
borvacsorákra emlékeztet a dolog. Egyrészt jobban megy az idő az újabb és újabb
fogásra várva, közben megnyugszik a fűszerekkel felizgatott gyomor, kell egy
nyelet finom tasmán bor, aztán jöhet a következő ízélmény. A tökéletes
vacsorától eltelve a közeli cukrászatban veszek négy különböző szelet tortát kb
aranyárban. Ezt nem kellett volna. Amennyire hívogatóan festettek a kirakatban,
annyira nem ízlet egyik sem.
Végezetül még lesétálunk a kikötőhöz, élvezni a kivilágított
város képét és a „kékidőt”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése