12. nap

Alig értünk ide, máris megint pakolni kell, de mintha összement volna a bőrönd. A fiam meghozza a bérelt kocsit, ami egy szörnyeteg, a négy felnőttet és két gyerekülést simán adja, ráadásul óriási rakteret, ami jelen esetben nem hátrány. KIA Carnival névre hallgat, de ilyet otthon még nem láttam. Átmenet a kombi és a van között, tágas minden irányba, még a harmadik sorban ülő (én) is kényelmesen pakolgathatja a lábait, nem a csomagtérben szenved összehajtogatva. Először is visszavittük a kölcsön babaülést, aztán nekivágunk... nem, nem a farmra vezető útnak, hanem a Bondi beachhez vezető útnak. Az egyik leghíresebb strandja Sydneynek. Az idő felemás, hol süt, hol esik egy kicsit, a szél mindenképpen fúj, így aztán viszonylag kevesen vannak a parton. Persze, főleg szörfösök. Levinek különösen rossz napja van, végig szenvedi az oda vezető utatz, konkrétan még a tengerparti étteremben is szenved, pedig a látvány csodás, csak éppen nem egy nyűgös négyévesnek. Leia más világ, ő, ha ehet, máris sokkal kezelhetőbb.

A strand egyik végében van egy épített medence a „jéghegy”-nek nevezett épület aljában, ami egészen egyszerűen világító fehérségéről kapta a nevét. Szóval, a medence... ezt úgy építették meg, hogy a hullámzás tulajdonképpen bármikor belecsaphat, frissítést hozva  az amúgy is tengervízzel feltöltött helynek. Jó lehet benne pancsolni, hiszen ott  azért még a víz is melegebb, de most a rácsodálkozáson kívül nincs idő, indulunk vissza a kocsihoz. Errefelé komolyan veszik a 2 órában maximált parkolást (van, ahol csak egy órában), ha nem érsz vissza, nem fognak megdicsérni. Megvan az autó és végre irány a Blue Mountain. Valahol, egy Bilpin nevű kis helységnél lesz majd a farm, amit egyelőre magam elé se tudok képzelni.

Azért, hogy kicsi fiamat meg is dicsérjem, ebben a számunkra fordított világban olyan magabiztosan kanyarog (oké, waze súg neki, bár néha elég furán fejezi ki magát), hogy egy pillanatig sem aggódom, amiért „nem a jó oldalon” autózunk. Odahaza egy ennél nem sokkal kisebb családi autójuk van, a gyerekek miatt elég sokat használja is, úgyhogy nyilván onnan a gyakorlat.

Az az igazság, hogy az idei év megint nem egészen úgy alakult, ahogy eredetileg reménykedtem benne, így az út előtt se kedvem, de időm se nagyon volt egy kis előzetes felkészülésre. Tudjátok, a nagyobb városok, főbb látnivalók. Most csak ülök a hátsó sorban, nézelődök és próbálok kis jegyzetek készíteni, hogy valahogy vissza tudjam adni mindazt, amit ezekben a napokban látok. Alessiával sokat beszélgettünk, számára ez óriási dolog, hogy ezeket a helyeket, látnivalókat élőben megnézhetem, egyáltalán, hogy a világnak ebbe a zugába eljuthattam, én a kicsit kíváncsi és a hátam közepére se kívánom között voltam félúton. De ideértem, s ha már itt vagyok, akkor próbálok nemcsak nézni, de látni is. Rácsodálkozom az építkezésekre, ahogy számunkra talán túlságosan egyszerű anyagokat használva húznak fel házakat. Fém sarkok, fa állványzat, amire majd ki tudja, milyen könnyű és gyorsan pótolható anyag kerül. Mert ha jön a tűz, akkor nem kérdés, hogy itt nem a ház az érték, hanem elsősorban az élet. Emberé és állaté egyaránt. És a tűz jön. A házigazdánk szerint szinte menetrendszerint 7 évente. Lwegutóbb 3 éve volt, hogy aggódva lesték, gyönyörű házuk is a lángok martalékává válik-e, de jól tervezték, távolt a legtöbb éghető anyagtól és a híreket követve, kivágtak mindent, ami veszélyt jelenthetett volna rájuk. De ezt nem mindenki teheti meg. Azoknak pedig akár egy élet munkája mehet kukába egyetlen nap vagy néhány óra alatt. Láttam ezt az építési technikát már korábban a Spektrum home műsoraiban az angolszász vidékeken, kuncogtam is rajta, hogy a híres Scott testvérpár próbálna itthon egy lendületes rúgással bedönteni elválasztó falakat. Valószínűleg a mentő vinné el, ahogy a gondosan habarcsba foglalt blokktéglákkal próbálkoznának.

Nos, a farmház hatalmas. Négy szobája vagy inkább lakosztálya van. A miénk a hármas, amiben  két szoba van. A nagyobbikban hatalmas franciaágy, ez a fiataloké meg a gyerekeké (lesz gond otthon lenevlni a kicsiket a szülőkkel való együttalvásról), a kisebbikben két külön ágy, amit akár össze is tolhatnánk, de nem alakítjuk át a berendezést. Minden szobához külön fürdőszoba. Kényelem a köbön. A földszinten egy apartman, hatalmas társalgó kandallóval, konyha és étkező, egy kis fürdőszoba, wc, egy tv-szoba és egy pajtaszerűség, amiben trambulin és ping-pong asztal is van rossz idő esetére a kicsik energiájának levezetésére. Az emeleten három apartman és egy társalgó, aminek nagy részét a (itt csak ismételni tudom ezt a szót) hatalmas biliárdasztal foglalja el, megy egy ülőgarnitúra tv-vel azoknak, akik nem a lenti műsorra kíváncsiak. De... mi egyedül vagyunk a házban, és igazán élvezzük. A ház elején végigfutó fedett teraszon asztalok, karszékek, oldalt pedig egy barbeque sütögetőhely. Juszt se mondom ki megint... szóval, méretes. A szabadban egy kis masszázsmedence, felette árnyékolókkal, amik akár esőben is jó szolgálatot tehetnek. A víz jéghideg, de ha reggeli után bekapcsolod és elmész kirándulni, akkor hazatérve maga lesz a tökély, akár egy hatalmas fürdőkád. Naná, hogy nem maradt ez sem kihasználatlanul.

A farmélethez hozzá tartoznak az állatok is. Itt jelen esetben a csirkeól, nem túl számos csirketársadalommal, de azért a reggelihez mindig biztosítanak 2-4 friss tojást. Rajtuk kívül van egy alpakka, 2 kecske és egy póniló. Igazán kíváncsi lettem volna, hogy miért pont ezek az állatok, de nem volt mód a kérdés feltételére. A mi – elsősorban a gyerekek  feladata az állatok reggeli és esti etetése,a tojások összegyűjtése. Amúgy meg a gyerekhívogató játszótér felfedezése. Az állatok számát gyaporítja egy – szerencsére – ritkán látható tag, Pete ... a piton. Igazából feladata is van, mert ő tartja egérmentesen az istállót és a tyúkólat. Csirkét még nem evett. A környéken több etető és itató van, mint gondolná az ember, elsősorban a helyi cidert és almáspitét árusítják, de azért ennél jóval szélesebb a kínálat.