13. nap

A frigóban minden van, ami itt tartózkodásunk idejére a reggelit alkothatja. Hatalmas (mi más) bacon szeletek, de nem viccelek, majd 40 centi hosszúak, vastagok, egy élmény kisütni őket. A tyúkolban ott a friss tojás, de azért a hűtőben is akad elég. Tej, narancslé literszámra, és persze apró dobozokban vaj, méz, lekvár, ketchup, tea, nescafé. A polcon pedig egy meglepetés flakon, palacsinta por. Csak vízzel kell felhúzni és már sütheted az apró amerikai palacsintákat a gyerekek nagy örömére. A bőséges reggeli után útnak indulunk mai úticélunk, Katoomba, Echo Pointja felé, jelentsen ez  bármit is. Az út mellett elszenesedett, de újra kihajtó fák jelzik a három éve tomboló tűz erejét. Katoomba egy tüneményes kis városka 1740 körüli lélekszámmal, de több – számunkra – említésre érdemesebb üzlettel, mint az elegáns Sydneyben. Szinte minden háznál áll lakókocsi, nem hiszem, hogy messze járok az igazságtól, ha úgy gondolom, azért, mert a tűz idején ezekkel lehet menteni az életet és az értékek javát. No, meg persze lakni is benne, amikor elvonul a vész és újra kell építeni mindent.

Az Echo Point a kilátó egészen elképesztő panorámával, amiből apró részleteket már útközben is láttam. És a távolba vesző hegyek a szikrázó napsütésben valóban kékes színben játszanak.

Az Új-Dél-Wales-i Kék-hegység leghíresebb része kétségtelenül a csúcson lévő sziklaképződmény, amelyet Három nővér néven ismernek. A Három nővér három lépcsős, szabadon álló homokkő kőoszlopból álló csoport, amelyek mindegyike saját nevet visel. Az első szikla, a Meehni, 922 méterrel a tengerszint felett emelkedik, a második Wimla, valamivel lejjebb - 918 méter, közülük a legkisebb 906 méteres magasságban végződik, és Gunnedoo-nak hívják.

A Kék-hegység 200 millió évvel ezelőtt kezdett kialakulni, és eredetileg egy nagy öböl volt az óceánban, magas hegyekkel körülvéve. Jelenleg a fennsík széles völgyekből áll, keskeny szurdokokkal, amelyeket meredek homokkő sziklák vesznek körül.

A három nővér új-dél-walesi őslakos hagyománya - A legenda szerint a Jemison-völgyben az ókorban a Gandangarra törzs három lánya élt. Véletlenül beleszerettek a szomszédos nepin törzs testvéreibe. Az őslakos törvények nem engedélyezték a házasságot a különböző törzsek között. A testvérek feldühödtek, és véres összecsapást kezdtek. A szépségek apja a katonai konfliktus idején úgy döntött, hogy megvédi lányait, és a varázslóhoz fordult a gyerekek megmentése érdekében. A varázsló felvitte a szerelmeseket a hegyre, és három sziklává változtatta őket. Szándékában állt visszavonni a varázslatot, amint a csata véget ért, de a sors másként döntött. A varázsló elesett a csatatéren. A lányok három karcsú szikla maradt, mert nem volt, aki emberré változtassa őket. Azóta a „nővérek” a völgy fölé emelkedtek, emlékeztetve a jövő nemzedékeit a vakmerő szerelem viszontagságaira.

A három nővér második legendája - De van egy másik legenda a három nővérről, amely a mai napig fennmaradt. Azt írja, hogy Mihni, Wimla és Gannedu nővéreknek volt egy Tajvan nevű, gyógyszerész apja. Ugyanebben az ókorban a szurdokban élt egy szörny vagy gonosz szellem, Bunyip, akitől mindenki félt. A szurdok közelében elhaladni olyan veszélyes volt, hogy az apa minden alkalommal, amikor élelem után indult, egy sziklára, a kövek mögé rejtette lányait. De egy nap, miután elbúcsúzott lányaitól, az apa, mint mindig, búcsút intett nekik, és elkezdett leereszkedni a sziklákon a völgybe. A magukra hagyott szépségek megijedtek egy nagy százlábútól, amely hirtelen megjelent mellettük. Mihni vett egy követ, és rádobta a százlábúra. A kő tovább zuhant a szikláról, beleütközött a sziklába és a völgybe zuhant, feldühítve ezzel Bunyipot. A nővérek mögött omladozni kezdett a kőszikla, és ott maradtak egy kis párkányon a hegy tetején. Minden élőlény megfagyott körülötte. A madarak abbahagyták az éneket, az állatok megdermedtek, míg Bunyip kimászott rejtekhelyéről, hogy megnézze a megrémült nővéreket. Ahogy közeledett, az izgatott apa, messze lent, egy varázscsont segítségével kővé változtatta lányait.

Ma a múlt sok vívmánya feledésbe merül. De Katoombában egy friss legenda szól két lelkes ember bravúrjáról, akik kilencszáz lépést faragtak a völgyből a sziklába. Ezek a hősök James Jim McKay (1869-1947) és asszisztense, Walter 'Wally' Botting (1887-1985) voltak társaikkal. 1911 februárjában egy helyi újság arról számolt be, hogy James McKay felmászott a sziklákra. Segítség nélkül, kötelek és egyéb speciális felszerelések nélkül mászta meg a hegyet hétköznapi ruhában és cipőben, és gondoskodott arról, hogy kedvvel és pénzzel kiváló túraútvonalat lehessen kialakítani. Kezdetben nevetségesnek tűnt az ötlet, de 1916-ra engedélyt kaptak a tanácstól a projekt megkezdésére. 1918-ra McKay és társai a munka egynegyedét elvégezték, de a projekt magas költsége miatt megszakították a tevékenységet. Az ötlet megvalósítását sokáig felfüggesztették, mígnem a múlt század 30-as éveinek elején Harry Phillips fotós kiadott egy színes brosúrát Kotumba látképével. Ez új lendületet adott a munka folytatásának, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a projekt hozzájárul a régió turisztikai iparának fejlődéséhez. Ez a füzet felújította az érdeklődést a projekt iránt, és 1932-ben McKay folytatta álma megvalósítását. 1932. október 1-jén került sor az útvonal hivatalos megnyitására. A megnyitón minden szintű politikus jelen volt, köztük Stevens új-dél-walesi miniszterelnök is. Ő volt az, aki bejelentette a felfedező munkáját. Egy emlékezetes nap végén három hegymászó felkapaszkodott a sziklák legmagasabbjára, és kitűzték ott az ausztrál zászlót. Ma bátor lelkek, ivóvizet visznek magukkal, és idejükből körülbelül három órát töltenek, lelkesen használják a bátor McKay által a múlt században kialakított útvonalat. A merészség jutalma a festői, 51 fokos szögben lefektetett felvonó panorámája, amely jelenleg a világ legmeredekebb felvonója. Korábban ezen az úton szállították a szenet és az agyagpalát, de 1945-ben a bányát bezárták, és az útvonal tisztán turisztikai jellegűvé vált.

Hazafelé azért tettünk egy kis sétát a városkában is és meglepődve szemléltük az egyik üzletszinte nevetségesen alacsony árait. Be is mentünk, hogy odabent ráébredjünk, az Üdvhadsereg boltjában vagyunk. Most már biztos, hogy venni kéne egy új bőröndöt.

Az út mellett sárga táblák figyelmeztetik az autósokat, hogy a terület koalák és kenguruk élőhelye, óvatosan hajtsanak, hogy az állatoknak ne essen bántódásuk, ha éppen kereszteznék egymás útját.

Este a tyúkól melletti tűzrakóhelyen mályvacukrot sütögettünk, amikhez a nyársakat a gyerekek keresgélték a közelben. Ragacsosak és büdösek lettünk, de egy csodás élménnyel gazdagabbak.