Amióta Magyarországon megjelentek a turi üzletek, én lelkesen túrok, kutatok. Itt azért már több évtizedes hobbyról beszélünk. Eleinte túlzásokba is estem, mostanában azért már képes vagyok üres kézzel is kijönni a boltokból. Jó, ha már az őszinteség jegyében írok itten, akkor azért bevallom, ilyen esetek elég ritkán vannak, de legalább már előfordulnak. Az az igazság, hogy fájna a szívem egy-egy tetsző darabért tízezreket hagyni a boltban, ha egyáltalán lenne rá és sokszor elcsábulok a szettek összeállítására már ott a boltban... ehhez a kis gatyóhoz milyen jó az a blúz, na és ez a kis kabátka meg egyenesen hozzájuk tartozik... nem kell ecseteljem, szerintem a nők többsége már kész öltözetet lát maga előtt, nem egy-egy darabot, ami majd jó lesz egy már meglévőhöz (vagy esetleg előbb-utóbb találok hozzá valamit). A dolog kissé elfajult, mert sokszor pár száz forintért is minőségi darabokra leltem, így aztán kabátok sorakoztak a szekrényben, meg blúzok tömkelege. Némelyik pulóverből idővel halloweeni tök lett, másból díszpárnahuzat, megint másból ügyeskezű barátnőmnél táska.
Volt egy "korszakom", amikor ún. trachten holmikra vadásztam. Ezek azok az osztrák vendéglősnét vagy vadászfeleséget idéző cuccok, amik mellett - úgy tapasztaltam - egyre többen horgonyoznak le, és néha árgus szemekkel figyeljük egymást, hátha visszaakasztja a "vetélytárs". A minőségükről csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok, a fazonhoz kell azért némi bolondéria. Bennem gyerekkorom óta megvan a Dirndli-dili, hála a német rokonságnak. Sajnos azonban egyre kevésbé állnak jól, ahogy felszaladtak a kilók. Hiába dundi a vendéglősné, magamon már nem találom komfortosnak ezeket a fodros, csipkés holmikat. Persze, soha ne mondd, hogy soha alapon néha a kosárban landol egy kis zeke, kabátka, mert az azért örök darab, legtöbbször be se kell gombolni.
Persze, néha nem vagyok elég erős és belefutok olyan darabokba, amiket annak ellenére megveszek, hogy már a kasszánál vannak fenntartásaim, felveszem-e valaha. Ilyenek például a piros árnyalataiban tündöklő blúzok. Ma például az ortopédiai rendelésre igyekeztem felöltözni, félórám ment rá, hogy sorra tettem félre blúzokat és halásznadrágot, mert a nagy tükör előtt szembesültem vele, hogy ezek már nem az én darabjaim. Mentek is a nagy fekete zsákba, amiben időről időre gyűlik a család holmija, hogy aztán adományboltban vagy más hasonló helyeken "végezze". Ilyenkor mindig erős elhatározásokat fogalmazok meg magamban, hogy
1. egyáltalán nem veszek semmit, mert így is éppen elég rongyot válogattam már össze. Ezt azért elég nehéz betartani, amikor mindig belefutok valami meglátni és megszeretni darabba.
2. ha le fogok fogyni, az alighanem egy komolyabb betegség következménye lesz, tehát kisebb gondom is nagyobb lesz annál, vannak-e megfelelő ruhadarabjaim arra a lefogyott testre, úgyhogy a már nem komfortos darabok mehetnek a fekete zsákba.
3. ha valami csoda folytán mégis lefogynék csak úgy, mert elkezdenék sokkal több vizet inni például, akkor azok a régi kedvencek már úgyis "divatjamúltak" lennének. Ideje néhány új ruhácska beszerzésének. Ez mondjuk, elég valószínűtlennek hangzik még az én számomra is. Szóval, annál a bizonyos beszerezésnél igyekszem a lehető legnagyobb önmérsékletet tanusítani.
Manapság trendi a fenntarthatóság, újra felhasználás elvét hirdetni, úgyhogy turiskodásommal igyekszem ennek szellemében élni. Néha még bolhapiacra is kivittem a már megunt vagy kinőtt darabokat, hogy még mások is örülhessenek a fillérekért vett jó minőségű ruháknak. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a fene se érti miért, de a ruhák a szekrényben mindig összemennek, még soha egyetlen darab se nyúlt ki 😜
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése