2024. ápr. 10.

Már ez is örömhír... update*

 Már sokadszor rostálom át a könyvespolcokat. Több alkalommal sikerült helyet szorítani az újonnan érkező köteteknek, ráadásul időről időre eljátszunk a gondolattal, mi lesz, ha "hirtelen" kisebb lakásba költözünk. Ennyi könyvet képtelenség bezsúfolni a szóba jöhető ingatlanok bármelyikébe. 

A fiúk általános- és középiskolai kötelezői és ajánlott olvasmányai kerültek most a rostába. És mellesleg néhány életrajzi kötet, zeneszerzők, festők, más művészeti ágakban jeleskedők életrajzai. Mostanra úgy tűnik, lehetetlen küldetés ezeknek a könyvek az eladása, de még az elajándékozása is. Éppen ezért vettem egy nagy levegőt és próba szerencse, írtam valamikori alma materemnek, fotókkal illusztráltam az adományt. (Jó, az alma mater ebben az esetben nem egyetemet, hanem a valamikori Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola helyén most üzemelő Budai Középiskolát jelenti) Megírtam, hogy 1978-ban ott végeztem és most az a képtelen gondolat vert tanyát az agyamban, hogy ezekkel a könyvekkel gazdagítanám az iskolai könyvtárat.

 Láss csodát! Szinte azonnal válaszoltak. Az igazi csoda pedig itt következik. Hálásan köszönik a könyveket, hozzam, örülnek nekik. El nem tudom mondani, mekkora kő esett le a lelkemről. Már túl vagyok azon, hogy bárminő csekély haszonra tegyek szert irodalmi kiadványok értékesítéséből. Voltak próbálkozásaim, hogy különböző tematikus csomagok összeállításával próbáljak aprópénzt kisajtolni az irodalom szerelmeseiből. Nos, a szerelemnek múlnia kell... Szomorúan állapítottam meg néhány hét elteltével, hogy a kattintások nyomán egyetlen komoly érdeklődő nem jelentkezett a szó szerint fillérekért kínált szépirodalomért. (Mostani diákoknak nem kellenek ezek a könyvek? Nem használják már az órai munkán? Tényleg minden elérhető a neten?) A házunkban az egyik szomszéd az ilyen jellegű problémáját úgy oldotta meg, hogy megtöltötte a szelektív papírgyűjtőt a kidobásra ítélt köteteivel. Csak csendben jegyzem meg, ennek kapcsán került hozzám Axel Munthe: San Michele regénye című munkája. Ebben az esetben is beigazolódott, amit Kosztolányi Dezső fogalmazott meg: Ne kölcsönözz nekem könyvet. Én nem olvashatom ki belőle azt, amit te. Mert, mit tudom, milyen vegyületet hoz létre egy könyv és ember? Te nálad ez pezsgő volt. Nálam talán csak limondáé lesz. Mondjuk, ennek a regénynek az esetében a szomszédot nyilván nem érdekelte annyira, hogy megtartsa amúgy elég szép számú könyvtára polcain, nálam viszont kiemelt helyet kapott. 

Holnap pedig dacolva a reggeli csúcsforgalommal bevisszük a könyveket az iskolának. Fáj elengednem őket, szeretem a még mindig meglevő könyvtári hangulatot a lakásban, de ugyanakkor örülök, mert most végre biztos lehetek benne, jó helyre kerülnek. Mert ahogy a közmondás tartja: Valahányszor kinyitsz egy könyvet és elolvasod, egy fa elmosolyodik, mert látja, van élet a halál után

*

Nos, a könyveket reggel 8-ra odavittem. A könyvtáros nagy örömmel köszönte, felhívott, hogy megmutassa a könyvtárt, megkínált az otthonról hozott frissen facsart almalével, beszélgettünk a változásokról az iskolával és a diákokkal kapcsolatban. Nyakatekert megfogalmazással "rám ért", látszott, hogy egy órát a mai napból arra szánt, hogy kölcsönös érdeklődést feltételezve beszélgessen azzal, akinek eszébe jutott az ő kis birodalmát gazdagítani. Volt alkalmam a diákjaival is találkozni, a fiúk udvariasak voltak és segítőkészek, a lányok nagyon csajok 😉olyan szerelésben, amiben jógaórára megy az ember, nagyszájúak és ugyanakkor bizalommal teltek a tanárjuk iránt. Érdekes bepillantás volt egy 45 évvel ezelőtti világhoz képest. Ráadásként még aznap az iskola igazgatónője is írt néhány kedves köszönő sort és az adományt feltüntették az iskola honlapján is. Ahogy én válaszoltam neki: Nekem öröm, hogy ezek a könyvek jó helyre kerültek. 

"Én iskolám, köszönöm most neked, Hogy az eljött élet-csaták között Volt mindig hozzám víg üzeneted... S én, vén diák, szívem fölemelem, S így üdvözlöm a mindig újakat: Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem" (Ady Endre)


és ha már szóba került: Zorán: A szerelemnek múlnia kell

Nincsenek megjegyzések: