2010. dec. 12.

Colin



Eltelt az első éjszaka, és az első nap. Éjszaka csendesen aludt, hajnali fél hatkor én nem bírtam tovább, kisettenkedtem a konyhába, ahol egy éber szempárral találtam szembe magam. Sehol semmiféle balesetnek nyoma. Kutyus kézbe, irány a kert. Rögtön tudta, hogy miről van szó, végezte a dolgát (dolgait), aztán kis szaladgálás a kertben, majd irány a reggeli. Colin nem eszik. Erre nincs szebb szó... zabál. És valóban nem válogat. Alig húszszor hangzott el a nap folyamán, hogy Morgan így, Colin úgy. Nem hasonlítgatjuk össze őket, nem, csak valahogy mindig szóba kerül, hogy milyen azonosságok, különbségek vannak köztük. Úgy tűnik (és most el ne kiabáljam!), hogy Colin szobatiszta máris.
Ma nehéz napja volt, mert délelőtt vendégei voltak (Alessia fotója látható fent), délben anyóshoz vittük őt is a családi ebédre. Az autózás semmi gondot nem jelentett. Aztán délután megismerte a szüleimet, majd egy picit később Nagyfiút és nejét. Az anyu kicsit neheztelt, amiért máris itt az utód. Úgy gondolta, majd ő nem fog rögtön összebratyizni vele. Ja, csakhogy erről Colinnak is megvolt a maga véleménye.Addig sündörgött körülötte, feküdt a lábára, amíg ki nem harcolta az első simogatást, és onnantól már ő volt nyeregben.
Ma már a lépcsőn is egyedül közlekedett, ami tekintettel a 13 kilós súlyára, igazi segítség nekem. Anyóshoz menet, a kocsiból kiszállva (életében először) nyakörvben és pórázon sétált a házig mindenféle ráncigálás nélkül. A lifttel még barátkozni kell, de hamar rá fog jönni, mennyivel egyszerűbb azzal suhanni a hetedik emeletig (és ahhoz bizony át kell lépni az ajtón, mert ma még nekem kellett berakni, kivenni).
Most pedig megyek, még aktuális a negyedik étkezés és a kis maszat elég türelmetlenül toporog. :)
Mancsos üdvözlet minden erre járónak.

7 megjegyzés:

Vizicsibe írta...

tündéri kutyus! :)

Csapos írta...

Igen, tündéri. Gondolkodtam, hogy lesz-e még kiskutyátok, és lám, mire jövök.
Sok-sok örömet és boldogságot kívánok nektek együtt!
teide

Aliana írta...

jaj, de édes! :)

Golden írta...

Teide! Szerintem egy picit korai volt, de a párom úgy volt vele, addig sem búslakodom, amíg a picit hajkurászom... nem mondom, hogy nincs igaza, de ezzel a kutyával már megint "lányanya" leszek, az már látszik :)))

Béb írta...

Jó, hogy újra itt!

Béb írta...

Ja! És imádnivaló az Úrficska pofija!

Pöttyöskutty' írta...

Most meg azért hatódtam meg, mert gyönyörűséges ebetek van:-))))
Apropó!itt van egy 3 éves labrador, aki örök kölyök...csere érdekel?:-)))))
(Na jó, vicc volt, nem cserélnénk el, mert neki van a legszebb gyűrött pofija a világon:-))