Kezdem belátni, hogy a hiba az én készülékemben van. Az én kutyáimnak megy a hasuk. Merthogy most Colinnak is megy. Morgan híres volt az érzékeny gyomráról. Alessia félt is, hogy majd Charlieval is vacakolhat. Erre fel Charlie a vasszöget is ette, ha rántva volt. Azt hittem, Colin is ilyen erős gyomrú, de alighanem sikerült (remélem, csak időlegesen) hazavágnom. Kecsketejhez szokott gyomrát megtámadtam a jó kis bolti tehéntejjel. Amit én szeretek. Elsőre ő is. Aztán két nap csúszással megtudtam, hogy feles tejként kellett volna adni, azaz fele részben vízzel higítva. Mert így túl zsíros neki. Úgyhogy ma alighanem megpróbálok kecsketejet szerezni, addig nem is kap, csak vizet. Meg háztartási kekszet, esetleg főtt rizst. Kevertem ugyan hozzá kutyatápot is, de azt hiszem, azt nem kellett volna, a keksz jobban bejött, meg az üres rizs is. Hoztam friss Bolus adstringenst is, doki szerint segít, de az itthoni pár éve lejárt. Most már csak a remény marad, hogy mielőbb helyreáll a pocija. Addig meg készenlétben állok a papírtörlőkkel és ecetes vízzel az elkerülhetetlen baleseteket felszámolandó.
Nagy nap a mai! Intéznivalóm volt, így két órára magára kellett hagynom. Kicsit remegő inakkal nyitottam az ajtót, minő rettenetet találok odabent. De egy bájos és boldog pofin kívül (hálistennek) nem volt más. Az ágyából mászott ki boldogan és jött elém. Persze, azonnal mentünk is le a kertbe. Ott viszont a korábbi kis kommandózások helyett olyan szoros lábnál követést adott elő, a kutyaiskolában se tanulhatta volna jobban. Szóval, ilyen formán azért nem múlt el nyomtalanul az a két óra. Messze nem tudatos az még, hogy a gazdi jön-megy, de tuti, hogy mindig jön
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése