2010. dec. 15.

Ma

Hát, lépcső ügyben nincs nagy előrelépés. Viszont… éjszaka nem történt baleset! És nagyszerű az étvágya (persze a rizses, sárgarépás csirkehúst lehet, én se köpném ki, főleg egy nap szegényes kínai koszt (üres rizs) után). A kertben pedig óriásit játszottak Gizmóval, a yorkival. Aztán sikeresen rám hozta a frászt, mert kibújt a kerítésen egy vizslához, a kapu meg persze zárva. Az is igaz, hogy szinte azonnal vissza is bújt. A következő próbálkozásánál pedig elég volt rákiáltani és visszatolatott. (sajnos ez olyan része a kerítésnek, amit hálóval le se tudok védeni) Még futkározott egy kicsit a yorkival, aztán versenyfutást rendeztek az emeletre. (Ami csak azért érdekes, mert a yorkit eddig úgy kellett felimádkozni a lépcsőkön) Utána úgy aludt el a kosarában, hogy kilógott belőle a feje, és mivel nyomta a torkát, meglehetősen hortyogott is.  De aztán anya bepakolta szép kényelmesen. Meg se rezdült rá.

Megint meglógtam két órácskára. Rendbe raktam párom számláit, megvettem a nagyszülők karácsonyi ajándékait, kismenyemnek hímeztettem törülközőt és itthon egy boldog kutyus fogadott. Balesetnek semmi nyoma, odalent a kertben teljes szerviz és vidám rohangálás. Jó kis nap ez! Ha igaz, még Alessia is beugrik. Megyek is, sütök valamit a kávéhoz 

3 megjegyzés:

Lazac írta...

:):):) tök jól telnek a napjaid :):)

Golden írta...

az már igaz :))) Alessia most ment el, és hozott csokit :)))

Golden írta...

ps. sütni már nem volt időm, de kutyázás közben úgyis bonyolult enni :)