Szombat

 Otthon este tíz óra, itt hajnali öt. Igazából nem tudom, mi ébresztett fel, de a telefon után nyúltam, ami rossz szokás. Ne is rakjátok az ágy mellé, mert csak felébresztitek magatokat, még ha alhatnátok is. Szóval, van egy csoport, a régi osztálytársaké, és egyikük egy nagyon jó linket dobott be a közelgő Ügyfélkapus váltásról. A téma már egy ideje idegesít, mint minden, ami a jól bevált rendszereim működését "veszélyezteti". Nem szeretem a változásokat, ahogy telik az idő, egyre kevésbé. Öreges hozzáálás: Lehet. De én se vagyok már pelyhes tollú kiskacsa. Én a papírban hiszek, a sorban állásban a postán vagy az online átutalásban, amiknek nyoma van, akár kinyomtatva is, ha egyszer minden összeomlik, akkor is nyugodtan alhassak, hogy a Hivatal nem talál rajtam fogást. Még a fizikai bizonyítokékot is nehéz néha évekre visszamenőleg megtalálni, nem a felhőben  guberálni, idegesen kapkodni, amikor eleve úgy keresnek, hogy valami retorziót is kilátásba helyeznek. És ez is olyan. Pláne, hogy hivatalos dolgok intézéséről van szó, nem himi-humi akciós pontok érvényesítéséről. Már eleve van egy külön füzetem a millió regisztrációról és jelszavakról, mert ezeket már képtelenség észben tartani, de ha még változtatni is kell rajtuk időnként, az maga az őrület. Ráadásul nemcsak a magaméi, hanem a férjemé, a gyereké is. Szóval, az a füzet tart életben, amikor elszáll a nagy büdös rendszer, mert van honnan visszapótolgatni az adatokat. És akkor jönnek nekem ezzel a DÁP-pal, digitális állampolgárság, aham. Szétnézett már valaki például a hatos villamoson vagy egy keletre tartó vonat utazóközönségén? Oké, már mindenki kezében ott a telefon, de még a változásokat könnyen követő fiataloknak is leginkább csak a tik-tok miatt kell, az idősebbek meg üvöltve telefonálnak mindenütt. Digitális állampolgár, ja. Kell a francnak. Majd én eldöntöm, hogy akarom vagy sem. Már maga az elnevezés is taszít, nem tehetek róla. Elhiszem, hogy sokaknak megkönnyíti az életét, akik napi szinten használják, beleíródik szinte a kezébe, pár kattintás és kész is. De aki hébe-hóba használja, két használat között azt is elfelejti, hogyan működik. Csak egy újabb stresszforrás az életünkben, hogy meg tudok-e birkózni ezzel a változással is, annyi más után. A  médiákban is annyi mindenről esik szó, leginkább ugye a rémhíradókban, de erről például egy szó se. Csak olyan felületeken, ahol digitálisan vagy jelen. De ettől még az átállás akkor is vonatkozik rád, ha amúgy nem lógsz ott állandóan. Nyugodtan éled az életed, mert pár éve már megadtad magad a fejlődésnek, beálltál a digitális sorba, intézed a biztosító váltást meg a leletek böngészését az online felületen, aztán jönnek, hogy dobj el mindent, mert húdefasza, digitális állampolgár lehetsz. Én először is állampolgár szeretnék lenni, akit érdemben figyelemre méltatnak, aki nemcsak egy géppel beszélgethet, ha intézni akar valamit. A francos határidő meg csak közeleg, mert a sirámaim kb. senkit sem érdekelnek. Utálom.

Na, a reggel meglepően izgalmasn indult. Sharon sikított a konyhában, mindenki futott (aki mert), hát a kenyértartóból vett ki egy csomag csokis gofrit, amit tegnap vett és akkor még nem volt kóstoló a csomagolásban, ma meg egy gyík és a gyereke hasaltak a csokis masszán. Odakint még nem is nagyon találkoztam velük, így elég meglepő volt, hogy a szellőző résen és a csomagoláson át bejutottak a kajához. Bezzeg otthon az erkélyen van belőlük bőven egy napsütéses napon. Ott rohangálnak a falon, már szinte lakótársaknak számítanak. Mondjuk, a kenyértartóban találkozva valószínűleg én is sikítottam volna, bármennyire haverok vagyunk. Kicsi fiam persze poénkodva kérdezte, nem kértek-e plusz árat az extra feltétért. A válaszból tudom, hogy tegnap még nem voltak benne. Azt még elmesélem, hogy otthon a gyerekszobában van egy nagy beépített szekrény, de azért egy gyíknyi rés persze van mellette és a fiúk még kicsik voltak, amikor egy be is surrant oda. Kisurranni meg sosem láttuk, úgyhogy valószínűleg a múmiája ott porlik a szekrény mögött. Örökbefogadtuk, bármi is történt vele. 

Néhány éve még a Leedon Heights-on laktak, ami egy hét toronyházból álló lakópark minden földi jóval, sok medencével, játszóterekkel, szép volt és kellemes kis lakás... a 31. emeleten. Azért ez a kis kertes ház még az ágyhoz vezető 37 lépcső ellenére is kellemesebb. Csak nincsenek a medencék. De be lehet járkálni oda, ha egyszer az időjárás is kegyes lesz hozzánk és egy délután kihagy a trópusi eső, akkor talán át is megyünk. A szomszédban volt az Empress Market, ami egyrészt parkolóház, az aljában meg piac, zöldség- és hús árusokkal, no meg számtalan etető, ahol egész nap meleg kaját lehet vásárolni fillérekért. Amikor még ott laktak és sokat dolgoztak otthonról, onnan hordták fel a kaját. Még Leia is oda született a Leedonra, aztán elkészült ez a házikó és átköltöztek, de ők is jó szívvel emlékeznek rá. Mondjuk, a bérleti díjra már nem annyira, mert pontosan olyan magas volt, mint a házak. Ma reggel is átmentünk oda, mert ott árulják ezt a Prata nevű cuccost, ami olyan, mint egy levelestésztás palacsinta. Eszik sósan mindenféle szósszal, ma például curryvel, csípőssel persze. A gyerekek meg cukorral. Na, ennyit az agyon hájpolt egészséges táplálkozásukról. Mondjuk mangót meg papayát két pofára esznek, dinnyelevet isznak meg még sok mást is. (A szívem vérzett a szép kis dinnyéért, amikor leturmixolták).

A szülők ma egy korai esküvőre és az azt követő fogadásra voltak hivatalosak, így persze tervezgettük a programokat, de hát a tervek azért vannak, hogy alakuljanak. Végül nem mentünk el a Botanikus kert gyerek részlegébe, ahol jó kis ügyességi játékok vannak, kis játszóterek, hanem itthon rajzoltunk filccel, zsírkrétával óriási kartonpapírra az árnyékban. Volt persze botrány is, mert Leia átmerészkedett Levi térfelére, meg ebédeléssel is meg kellett szakítani a malackodást, végül már mindannyian olyan koszosak voltunk, hogy komolyan gondolkodtam, az úszóiskola előtt még elmegyünk fürödni. De aztán megint másként alakult. Előbb bent játszottunk a hűvösben, Leia volt a "teacher", mi meg engedelmeskedtünk neki, amíg Levi a mágneses építőből alkotott a kocsiknak valami garázst, aztán nagypapa - aki nem bír magával és rendre olyasmit talál ki, amitől apának a haja hullana - előkerítette a buborékfújókat. Megint botrány, mert Leiáé nem működött, akkor azt megszerelte. Egy idő után előkerültek a vízipisztolyok is, amikkel a buborékokra lehetett vadászni, szóval vígan elvoltunk, amíg akkorát nem dördült az ég, hogy Pinky sürgősen be nem menekült. Akkor már sejtettük, hogy ebből úszósuli sem lesz. Nem is lett, apa hamarosan küldött üzenetet, hogy az edző lemondta a ma délutáni órákat, mivel nyitott a medence, villámlásban nincs tanítás. Tegnap a tenisszel is így jártak volna, de ott a klubházban az aerobik teremben a piciknek még lehet tenisz órát tartani, ha már odakint a pálya elázott. 

Na, hát egyelőre itt tartunk. Megfürödtek, tiszták, illatosak, kaptak uzsonnát és lesték nagypapával a Vukkot, de végül a törpöknél kötöttek ki angol nyelven. Ez van, lehet ezt erőltetni, de nem nagyon érdemes. Talán, ha nagyobbak lesznek. Szülők kb egy óra múlva érnek haza, hát, nem irigylem az ifjú párt, ilyen időben esküvőt tartani. Ugyanis az eső már másfél órája szakad. 

Na, amiről akartam még árulkodni, mert odahaza már kezdjük megszokni a szelektív szemétgyűjtést. Sőt, már lassan a komposztálóra is rászokunk. Itt meg tojnak az egészre. Szerintem a világon a legtöbb vegyes szemetet itt termelik. Jó, talán az ország mérete miatt nem, de akkor is, még nekünk is feltűnő, mennyire nem foglalkoznak vele. Kína közelsége miatt rengeteg dolgot például onnan rendelnek, mert néhány fillérrel olcsóbb az ingyenes szállítással együtt, mintha itt vennék meg a városban. Itt is jönnek a futárok kis túlzással naponta és hoznak ezt-azt. Szemeteszsáktól kezdve kozmetikumon át mindenfélét, azokat a kis praktikus konyhai cuccokat is, amiket én nem mertem rendelni a Temun, mert átverés. Hát, van ami az, de van ami működik. 

Na, közben a chatben a lányokkal váltottunk pár szót a fura kajákról és azt kell mondjam, itt ilyesmivel még nem találkoztam. A legvadabb egy gyümölcs, a durian, ami rettentő büdös, bár állítólag finom. Én nem vagyok hajlandó megkóstolni, mint ahogy otthon a Pálpusztait sem. Amit az orrom nem bír, azt a gyomrom sem. A gyerek Vietnamban kóstolta a sült skorpiót, merthogy az a csillagjegye. A kínai jegye Bika, ami azért sokkal jobb, mint az enyém, ami Patkány. Azt végképp nem kóstolnám meg. Oda nem kell szag, elég a gondolat is. Visszatérve a durianra, az tényleg mindent visz még a héjában is, ha meg megpucolják, pusztító. Tömegközlekedésre tilos felszállni vele, komolyan megbüntetnek, ha megpróbálod és megbuksz. Mert azzal tuti megbuksz, olyan felhőt húzol magad után. Pedig egy kis műanyagdobozt vagy 25 méter fóliába csomagolnak, de az se segít. 7 évvel ezelőtt Tiborom pont akkor kóstolta meg, amikor anyóstársék búcsúebédet adtak és ott ez volt a desszert (mert amúgy különlegességnek számít, mint a fecskefészek leves). Ne tudjátok meg! Már ott tartottam, leragasztom a száját, mert ahányszor levegőt vett a repülőn, annyiszor bukott ki belőle a szag, hiába mosta meg párszor a fogát. 16 óra, kösz szépen! Csoda, hogy nem rakták ki a szárnyra szellőzni, mint Frédit a Flinstone családban. 

Az ázsiai konyha finom, sokszor kicsit (vagy nagyon) csípős, de ritka, hogy valami olyan kerülne a tányérra, ami taszítja az európai embert. A tegnapi vacsorában is voltak dolgok, amik furán hatnak leírva, de nagyon finomak voltak, mint például sült, fűszeres bőrke. Olyan ropogós kis gömb alakúra sült falatok, mint otthon a mogyoró, vagy például a szarvashús (nem is akarom tudni, hol van itt szarvas), vajpuha, fűszeres és sok zöldséget adtak hozzá, egyszerűen csak nyomta befelé az ember, nem gondolt a bársonyos szarvaspillákra. Pálcikával persze, ezért aztán mindent apróra is vágnak, még a fél sült kacsa is úgy van szeletekre darabolva, hogy fel tudod csippenteni. Ami nem megy, azt a pálcikával bekotrod egy kis kerámia kanálba és azzal már betalálsz a szádba. Néha nem tűnik kifejezetten elegánsnak, de nem maradsz éhes. Úgy a harmadik fogás táján még valami leveses cuccot is hoznak sok cérnametélttel, mindezt persze apró tálkában, nem levesestálban. Mivel a faramuci elnevezéseket nem ismerjük, még ha odaírják is angolul az étel alkotórészeit, mindig Sharon rendel és ő sokfélét kér, aztán mindannyian csipegetünk belőle. Működik a dolog. Persze, volt már, hogy magunk oldottuk meg az étkezést és nem is ettünk pizzát, mert azért a balfék külföldieknek fotókat is mellékelnek a szöveg mellé, hátha attól kedvet kapsz. Ez mindig jobb, mint amikor műanyagból alkotják meg az étel "hasonmását", az azért elég morbid és nem is feltétlenül kedvcsináló. Szóval, ettünk így thai meg indiai ételt is, tavaly meg a szingapúri chilis királyrákot. Na, azt se lehet utazás előtt enni, pedig valami isteni eledel, mert annyira csípős, tuti meghajtja a gyenge gyomrú magyart, aztán legyen közel egy klotyó. Hosszabb ideig akár. 

Amikor a szülők megjöttek, megnyugodtak, hogy a gyerekek nem a tv előtt ülnek, a nagypapa a padlón stopperórával méri a pörgettyű pörgését, a két gyerek vidáman kiabál, nagymama elefántfülekkel és szülinapos bolond szemüveggel felékesítve drukkol. Kis bolondokháza. A lakásban viszonylagos rend és vidámság. Ennyi elég is a megnyugváshoz. Az esküvő nyilván kellemes volt, mert később nosztalgiából megnéztük az ő három felvonásos esküvői videójukat is. Vacsorára pizzát sütöttek az aprók hathatós segítségével, aztán megnéztük együtt a Hófehérke "második" részét, ugyanis az ilyen hosszú mesefilmeket általában két részletben nézik meg a hétvégi mozis napokon. Nem tudom, Ti tudjátok-e, de ez a film annyi idős, mint nálunk a dédimama, azaz 1937-ben készült. Lehet nem kedvelni a Walt Disney mesefilmeket, de azért ez (is) nagyon ott van. A rajzok nagyon a gyerekeknek valók, még a gonosz királynő átváltozása se olyan rettenetes, mint Dzsafar őrületben égő szemei az Aladdinban. És én ugyan fejben nehezen szabadulok Hadházi Laci humorista meseelemzős előadásától, és magamban nyilván felröhögök, amikor a mese láttán eszembe jut, ahogy még el is játssza, de emelem kalapom a rajzolók és zeneszerzők előtt. 

Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a fürdőszobai tükör mutatja a pontos időt és az aktuális hőmérsékletet is. Anyum itt biztos nem nyafogna fürdésnél, hogy megfagy.