Na, hát tegnap a gulyáslevessel kicsit átírtuk a Márton napi libavacsorát, de ami késik, nem múlik, majd ma meglesz az is. Ha nem is liba, de legalább kacsa. Korán reggel alig félórás térképböngészés után megtaláltuk a helyet, ahol Sharon tavaly vette a "hungarian ducks"-ot, ami szerintem nem is lehetett kacsa, olyan hatalmas mellei voltak. Vagy nem volt magyar, mert itthon feleakkorákat szoktam venni. Ha szerencsém van, és miért ne lenne, akkor lilakáposztát is felhajtunk valahol. Már csak jól kéne, hogy sikerüljön, de a tegnapi gulyásleves után bizakodó vagyok. Az történt ugyanis, hogy hipp és hopp, a nagy fazék elfogyott, mert amikor a menyem késő este hazaért, megvacsorázott, kicsi fiam nem hagyta, hogy egyedül egyen és utána még poszt is kikerült az Orczakönyvre, hogy ez mennyire finom volt. Büszkeségtől feszült az anyósi kebel.
A két kis ördögfióka már túl van a palacsinta reggelin, apa is hazaér nemsokára az edzésről, rendbe kapja magát és együtt megyünk az oviba. Már láttam, hogy a kiskocsi minden eshetőségre bepakolva vár a bejárat előtt. Úgyhogy azt előbb haza kell hozzuk, aztán indulhat a vadászat a kacsára és más hozzávalókra. Induláskor aztán szerencsére leellenőriztük a bérleteket, mert az egyiken volt ugyan pénz, a másik zsír új volt, ennek megfelelően tök üres, úgyhogy feltöltöttük mind a kettőt, mert bár nem kerül sokba az utazás, de fogunk még annyit mennyi, hogy elfogyjon. Bár, talán ha csak a buszon derül ki, akkor is tudtam volna bankkárytával fizetni, ahogy anno Ausztráliában és most legutóbb a hazai reptéri járaton is.
Na, a nagy kaland röhögéssel indult, diszkréten persze, de azért na... ülünk a buszon, jelesül a 105-ös járaton, miután otthon félórás memorizálás volt arra vonatkozóan, hogy a kimondhatatlan nevű 11. megállónál vagy a korábbi Dempseynél kell-e majd leszállni, hogy megtaláljuk a Hentest. Kacsamellett ugyanis nem kapsz minden bokorban, legalábbis a közeli "kisboltban" biztosan nem, így aztán Sharon eligazított a Henteshez, ami egy svájci színekben pompázó hús-orgia helyszín. A bejáratot jelölő tehén ne tévesszen meg senkit, mert tulajdonképpen az összes általunk is ismert állatvariáció kapható itt a haltól, a marháig. Hogy hány féle feldolgozásban, arra ki sem térek. Megszámlálhatatlan, plusz a belőlük készült felvágottak és más termékek. Szóval, ülünk a buszon, apa a telefonján lóg, én veszekszem vele, mint egy gyerekkel, ő meg elveszti a fonalat, hogy hányadik megállónál is kell majd leszállni, mert a sanszos megálló nevét is csak azért jegyeztük meg, mert Dempsey, és nálunk volt ugyebár a nyolcvanas években egy ilyen sorozat, hogy Dempsey és Makepeace című sorozat. Ez meg pont egy régebbi busz, ami nem jelzi ki a következő megállót. Áll egy ipse a sofőr mellett, őt kocogtatja meg apa hátulról és dugja az orra alá a kérdést, hogy a Dempsey hányadik megálló. A fickó megfordul, kezében fehér bot. Kellett önuralom, hogy ne vihogjak látványosan. Apa sűrű elnézést kér, közben a sofőr megoldja a kérdést, hogy a második megálló lesz majd.
Hát, az üzletről már lényegében minden fontosat elmondtam. Két emeleten húsok. Egy sárga csík mögött kell várakoznod, közben begyűjtheted a fűszereket, chatneykat, zöldségeket, borokat, aztán ha sorra kerülsz egy hentes szólít. Elrebeged, hogy mi érdekelne, ő udvariasan odakísér és boldogan kész teljesíteni az óhajod, végül megköszöni a vásárlást. Leírva merev formalitásnak tűnik, de igazából nagyon kedves érzés. Mondjuk, annyi pénzért, mint 6 db kacsamell ára (inkább át sem számítom), nyugodtan mosolyoghat és udvariaskodhat. Nem himi-humi mellek ezek, verik a két kilót és jócskán a húszezer forintot (na, csak leírtam). A következő kis vihogás a fizetésnél, amikor érintem a kártyám és a ketyere kiírja: Elfogadva! Így, magyarul. Utána, köszönöm a vásárlást! Szingapúr alsón. Mellesleg jó kis hentes volt a régi lakhelyük közelében, a Holland Villageben is. Igaz, nem ilyen hatalmas üzlet, de hívogató portékával az is. És szerintem ha egy nagyobb Cold Storageba betévedünk, onnan se jövünk ki üres kézzel, de hát legalább láttuk a Hentest, aminek a nevét még a helyiek is áhítattal ejtik ki. Az üzlet mögött botanikus kertnek beillő kert (egyébként a Botanic Garden is itt van a közelben, a széles főút túloldalán), játszótér, ha gyerekkel jössz, lekenyerezheted egy nyugodt bevásárlás érdekében.
Az út egyébként megint csak bámulatra készletet, buján zöldell minden, leszálláskor pont leszakad az ég, de mire az üzletből kijövünk, már nyoma sincs a felhőszakadásnak. Itt az eső olyan természetes, mint a levegővétel, senki nem bosszankodik rajta, igaz, az autók nem fröcskölnek rád olajos szennyvizet, meg amúgy semmilyet se, nem állnak kis tavacskák a járdán és az úttesten. Leginkább tetők alatt gyalogolsz, a rövidke távokon meg az esernyő kisegít.
Hazaérve beirdaltam a melleket, befűszereztem, mars be a hűtőbe, a lilakáposztával együtt, aztán majd délután nekilátok a főzőcskének. Apa meglepett egy Sommersby apple ciderrel, úgyhogy kényeztetve vagyok, a tegnapi vacsora sikere még egy darabig kitart. Ha már a gulyás nem, mert a hatalmas fazék tartalma már a múltté, vagy hamarosan így lesz, hiszen a fiam és a menyem elvitték magukkal a maradékot ebédre, és itt éppen ebédidő van.
Jamieről tegnapelőtt kicsit játékosabb, mozgalmasabb képeket kaptunk, tegnap kicsit elveszetten magányoskodott a sok kutya között, sajnálom szegénykémet, miközben tudom, klasszisokkal jobb helyen van, mint itt sok házikedvenc. Ugyanis rengeteg kutya van, nemcsak a "vendégmunkás" családok kutyái, hanem a helyiek részéről is. A gyerekek egy kis zsákutcában laknak, sok zöld felülettel, előszeretettel járnak errefelé a cselédlányok kutyát sétáltatni a reggeli és esti órákban. Én ennyi északi fajtát még otthon sem láttam, spiccek hatalmas fehér bundában, huskyk, de goldenek is szép számmal hatalmas bundában... hogyan érezhetik magukat a napi két egészségügyi sétával pórázon ebben a klímában és otthon a klimatizált lakásban. Hétvégén sincsenek sokkal jobb helyzetben, mert a sportos gazdi elviszi futni, amikor a sima sétától is lóg a nyelvük. Amúgy nem is nagyon engedik közel egymáshoz őket, mert ha valami botrány alakulna ki, csóri cselédlány viselné a felelősségét, és ez neki nem hiányzik. Tömény állatkínzás szerintem, de hát semmi közöm hozzá és a vélemény, mint tudjuk... Jamie ezzel szemben sokat lehet a szabadban, de bent a meleg lakásban is, kutyahaverok veszik körül és Laci is ápolgatja a lelkét, akár az ölébe is veszi, ha az kell neki. Még így, a kóterben is jobb dolga van, na, csak ezt akartam leszűrni az egészből. Ha meg majd hazamegyünk, lesz kárpótlás, nagy kirándulások, bújás ... már ha meg nem sértődik.
Küzdök a lilakáposztával. Eleve Ausztráliából érkezett, lehet, ez a baja. Otthon ennyi idő alatt már rég magára hagyom a konyhában, jóvan, elkészültél, várj a kacsára, ez meg ugyanolyan sótlan, mint a második sózás előtt, ugyanannyira nem érezni a balzsamecetet, mint mielőtt megismételtem a nyakonöntést, ugyanolyan kemény, mint amikor odatettem. Megőrülök tőle. Közben leszakadt az ég megint, Pinky az első nagyobb dörrenés után bemenkült a benti konyhába, fél az égzengéstől. Na, akkor jó helyre jött. Bár, gondolom, ilyenben odahaza a Fülöp szigeteken is volt része elégszer. Lassan indulni kellene a gyerekekért, de ezt a nyüves káposztát szeretném már letudni, és még nem tudom, hogy rollert vagy esőkabátot kell vinni a kicsiknek. Pedig milyen viccesen kezdődött a nap.
Amikor a kétségbeesett nagyi mégiscsak kotorászni kezd, akkor talál... jelesül Heinz féle alma és cider ecetet. Az és nem tudom mit jelent a cimkén, mert az almacider remek itóka, mindenféle és nélkül is. Na, talán ez mostmár elhozza a megoldást, mert harmadszor sóztam meg a cuccost, mert még mindig sótlan (ez a káposzta oké, hogy magába szívja, de az íze nem változik vagymi) és cseppet sem lehetett érezni a balzsamecet aromáját, pedig otthon még az aldis változat is működik, nem kell hozzá organikusnak és bionak meg nem tudom, mi a frásznak lennie. Na, adok neki még öt percet, aztán hozzávágom az első, az utcába bekanyarodó autóhoz, ugyanis még mindig túlságosan ropog. 1 óra elteltével. Agybaj.
Na, hát a vacsora fényesen sikerült, a kacsamell pont kellemesen rozé volt, a káposzta is sikerült és a végül "ijedtemben" összedobott hagymás krumpli már csak feltette a pontot az i-re. Felbontottuk hozzá a portugál bort, amit még otthon vettünk és minő vicc, Szingapúr volt a címkéjén, tökéletesen illett a húshoz a könnyű és mégis telt vörösbor. De most úgy tele vagyok, mint ahogy pestiesen mondják: a déli busz. De jó érzés volt pici fiamat jó étvággyal falatozni látni, mert amúgy olyan, mint az acélpenge. Utána még Super Mario társasjátékoztunk a gyerekekkel, aztán az aprók elmentek anyuval aludni, apu meg dolgozni, mert európai kollégával kellett még tárgyalnia. Szundiiii!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése