Ma megyünk anyóstársékhoz. A minap beszereztünk nekik egy kis kedvenc nasit, sertés jerkyt, ha ez mond bárkinek is valamit. A jerky vagy charqui egy sovány, csíkokra, néha nagyobb négyzetekre vágott, dehidratált hús. Az eljárással tulajdonképpen megakadályozzák a megromlását. Ez általában magában foglalja só hozzáadását is, illetve mindenféle, elsősorban chilis fűszerezést. A jerky a kecsua ch'arki szóból származik, ami szárított, sózott húst jelent. Általában alacsony hőfokon füstölik 70 fok körül. Sok termék tartalmaz édesítőszereket, elsősorban barnacukrot. Hónapokig tárolható hűtés nélkül. Legnépszerűbbek a marha és sertés jerkyk, de készülhet kecskéből bárányból, szarvasból, pulykából, csirkéből és a vadvilág állataiból, például kenguruból, struccból, bölényből, krokodilból, oroszlánból, medvéből, de akár kígyóból is. Ilyesmit nem tudom, hol árusítanak, mert itt a kevés számú és elég drága üzletben a marha, sertés és csirke variáció dívik. Rettentő puccosan lehet becsomagoltatni a meglepetésnek szánt szeleteket, igazi ajándék számba megy.
Szerencsére a tegnapi puskaporos hangulat mára lecsillapodott. Délelőtt bebuszoztunk a város nagy bevásárló utcájára, az Orchard roadra. Nekem mondjuk nem sokat jelent, mert nyilván nem a Gucci és hasonló üzletek kínálata vonz, de tagadhatatlanul van egy hangulata, ahogy a luxus márkák mellett, alatt ott bujkálnak a szinte piaci érzetet keltő kis boltocskák. Nem éppen a Takashimayában, amiről már korábban írtam. Érdekes ez a hatalmas üzlet-komplexum, mert azért megtalálod benne a magad kis üzleteit is meg olyanokat is, amiknek még a bejáratához sem mersz közelebb menni. Na, ilyenek például a műszaki és a játékboltok. Nekünk most az utóbbi volt a célpont, mivel valami karácsonyi ajándékot kerestünk a gyerekeknek és menyem bátyja kisfiának is. Jayden már ott volt a gyerekek esküvőjén is, háromévesen elhozták a Nagy Napra Budapestre és azonnal mindenki kedvence lett a kis totyogó pasi, aki egy táblát cipelt az ifjú pár előtt a templomban: Tibi bácsi, még van idő lelépni. Szerintem az én unokáim is azért szeretik a csoki fagyit, mert Jayden már aprónak is megingathatatlan volt fagyi kérdésben, csak a csoki! Levi és Leia nagyon szeretik őt és viszont, régebben sokszor időztek a nagyszülőknél és olyankor olyanok voltak, mint három testvér. Tehát ajándék neki is jár!
Aztán a Takashimayában van nekünk egy "törzshelyünk". Fura ezt így kijelenteni, hiszen még otthon Budapesten se mernék ilyet állítani egyetlen vendéglátó helyről sem, de tagadhatatlan, hogyha itt vagyunk és az Orchard roadra vetődünk, akkor a japán Matchaya teázóba be kell menni. Semmi extra, mégis megkedveltünk az első, véletlen találkozásra. A dolog oda vezethető vissza, hogy van egy koreai tea, a yuzu, amit én első kóstolásra magaménak éreztem ezelőtt sok-sok évvel. Azóta én is viszek haza a lekvárszerű cuccból, a gyerekek is hoznak, a lényeg, hogy soha ne fogyjunk ki belőle, bár, igazság szerint sokan nem értik, mitől vagyok belebolondulva. A yuzu, másként a japáncitrom amúgy egy gyümölcs természetesen, olyan mint a mandarin és citrom szerelemgyereke némi grapefruit beütéssel. Rendkívül egészséges, háromszor több C vitamint tartalmaz, mint a citrom. Különböző nemzetek másképpen használják fel, én a koreai változattal találkoztam és azt kedveltem meg, amikor is a gyümölcsöt és annak héját összekeverik rengeteg cukorral vagy mézzel és folyékony, szirupszerű lekvárt főznek belőle, amit aztán teaként fogyasztanak. Na, lényeg a lényeg... első sétáink alkalmával beleboltottunk ebbe a teázóba, ahol mocktailokat, azaz alkoholmentes és gyógynövényeket tartalmazó koktélokat árulnak sok más mellett. A yuzu nekem akkor már "hívónév" volt, úgyhogy rendeltem egy ilyen mocktailt. Apus rendelt mellé egy tálka sült krumplit, amit fűszereznek, parmezánnal és friss zöldhagyma karikákkal szórnak meg, és tulajdonképpen abbahagyhatatlan, nyúlkálsz érte, amíg csak el nem fogy. Már csak azért is, mert nem tudom, hogy sütik ezt a krumplit (julienne), de a környéken nincs a jellegzetes olajszag, a krumpli sem szívja meg magát, szinte száraz kívülről, csak a fűszereketet morzsolgatod az ujjbegyeden. Na szóval, a helyet elsőre véletlenül fedeztük fel, a következő alkalommal meg az istennek se akadtunk rá ebben a hatalmas labirintusban, végül már az egész család azt próbálta kitalálni, mi lehet a neve (mert azt ugye elsőre nem jegyeztük meg), hátha úgy ráakadunk az épület üzletrajzán. Végül meglett, de akkor már harmadszor mentünk vissza keresgélni. Most megint úgy estünk be, mint aki hazajár, azóta sem értem, a múltkor mitől voltunk olyan bambák.
A játékosztályon aztán hirtelen tele lettünk csomagokkal, úgyhogy hazafelé vettük az irányt. Este anyóstársékhoz megyünk vendégségbe, ahol Sharon testvéréék is ott lesznek, úgyhogy izgalmasnak ígérkezik az este. Alice nagyon jól főz és mivel tudja, hogy én leveses vagyok otthon, mindig meglep valamivel, a múltkor például nagyon fűszeres, fokhagymás, borsos erőlevessel, amiben oldalas csíkok voltak. Érdekes volt, de finom, búcsúzóul kaptam tőle az alapléhez szükséges dolgokat, de az az igazság otthon nem sikerült olyan jól. Amúgy a kínai konyha javát viszik, már az étkező asztal is olyan, mint egy elegáns kínai étteremben (vagy japánban). Középen van egy nagy forgó rész, arra pakolják fel az ételeket, mindig sokfélét és Te kedvedre és ízlésednek megfelelően csipegethetsz a tányérodra. Ettől a csipegetéstől egyébként jól lehet lakni. Alapvetően csípősen főznek, mindig figyelmeztetnek, ha valami tényleg helyi mértékkel is spicy. Ami not spicy, ott is érzed az ízlelőbimbóidon, hogy dehogynem, de az direkt jól esik. A gyerekek mindig kapnak valamit, ami persze tényleg nem csípős és szeretik is a nagyi főztjét, bár otthon elég unalmasnak tűnnek a vacsoráik. Dehát a nagymamák mindenütt nagymamák, itt is kényeztetik a kicsiket.
Jaj, hát tegnap este rántott csirkeszárny volt vacsorára, ezt a két kis finnyást régen láttam ilyen jó étvággyal enni, úgy rágcsálták le a húst a szárnyakról egymás után, öröm volt nézni. Tolták mellé a rizst és a zöldsalátát, ami persze valami párolt zöldség, nem az otthoni saláta, de én is kedvelem. A nagy tálnyi szárny hipp-hopp elfogyott, szerintem dupla mennyiséget is eltüntettünk volna, pedig bőségesen volt.
Na, a családi vacsora megint nem úgy alakult, ahogy délelőtt én elgondoltam. Étterembe mentünk. Anyóstársamnak komoly nagy nyitott szívműtétje volt az idén és nagyon legyengült, féltek, hogy még ez is túl sok lesz neki, nemhogy vendégeket fogadjon. De Alice igazából kivirult ma. Tiborom mellett ült és etette egész este, közben jókat beszélgettünk és dicsértük az összes unokákat. Láthatóan jól esett neki, hogy kaptak kis ajándékot és hogy az első unoka, Jayden is kapott. Jaydenről láttam egy videót, profin pingpongozik 10 évesen, de nem is ezért szeretjük, hanem mert igazi testvérként bánik a kicsikkel. A lényeg, a vacsora finom volt, már megint nem kaptam villát, mert látták, hogy nem fogok éhenhalni pálcikával sem. Azt kell mondjam, ezt sikerélményként könyvelem el. A kocsihoz menet meglestük a szomszéd éttermet, hát, ott alaposan rákészültek a karácsonyra, arról muszáj mutatnom pár képet.
Nem tudom, dicsekedtem-e a herpeszemmel. Ez nekem rendszeresen kijön, ha stressz ér, ha megfázom etc. Szerintem írtam. Hát, most igazán ronda. Úgyhogy a fotókon általában kacéron takargatom magam. Mindenkinek jobb így, ha valaha látni fogja a fotóimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése