Hétfő

 Az első dolgozós nap a gyerekeknek, mióta itt vagyunk. Ezt csak így sokszemközt... a büdös életben nem fogom megérteni, mire jó ez a cigánykaraván minden reggel. Az ovi kb. 10 perc séta, ha kímélni akarjuk a nagymamát, aki már korán reggel kikészül a 28 foktól és a magas páratartalomtól. Közben akárhány kereszteződésen kell átvergődni. De persze nem sétálunk, a gyerekek bicajoznak vagy rollereznek, mindenki más meg szedi a lábát, mert ugyan elvileg megállnak a járda szélén, de mi van, ha mégsem. Ne tudjátok meg! Még nincs reggel kilenc, de már mindenki lefőve, legalábbis a felnőttek közül, jelesül most a nagyszülők. Ma reggel meg küönösen vicces a látvány... kis kézikocsi, dugig az ovis cuccokkal, amit hétvégén ki kellett mosni, haza kellett vinni; gyerekenként 2 nagy szütyő, apa válltáskája, ebédes motyója. Levi bringázik, apa rollerezik, előtte fent áll a leánykája. Mivel csak a járdán közlekednek, ez rendben is van. Tehát én elindulok a kézikocsival előre, apa a két gyerekkel később indul... kell is egy kis előny a nagyinak, nagypapa zárja a sort, aki még mindig nincs topon a gyomrával. Persze, jóval a cél előtt már beelőznek, az ovinál kipakolunk, nagypapa a rollert és bringát berakja a kiskocsiba, mi fel a gyerekekkel... odafönt beléptető és kiléptető rendszer működik, amiben fényképesen benne van, ki viheti el az apróságot. Ha nincs benne, akkor telefon a szülőknek, hogy jóváhagyják-e a dolgot. Mint tavaly a nagypapával. Ezután kis "orvosi" vizsgálat a gyerekeknél, hőmérőzés, tenyerük, talpuk, torkuk megtekintése, hogy az a bizonyos "kéz, száj, láb fertőzés" kizárható legyen, amiről én régen azt sem tudtam, hogy létezik, de állítólag otthon is van ilyen. Ezek után Levi lovagiasan bekíséri hugit a csoportjába, aki így korán reggel kifejezetten értékeli, hogy lám, neki van egy nagy tesója. Majd este ráér megcsapkodni. 

Levi ... reggelinél a mamával valamiféle iskolai munkafüzetet varázsoltak elő. Ötéves. Az otthonihoz hasonló vonalkázott részre kis bizonytalan betűkkel szavak, mondatok beírva. Ő pedig felolvassa őket. Ábrák mellett, szintén általa beírt szavak, felolvassa őket. Itt, mire ötévesek lesznek, tulajdonképpen már tudnak olvasni, sőt írni is. Állam azért leesett egy kicsit, mert ezt még én sem tudtam. Számolni is tudnak, kivonni, összeadni. Kérdem, mit csinálnak majd az iskolában? Oh, hát ez csak amolyan előképzés, játékosan, majd a suliban már élesben megy, komolyan. És a betűket olvassák össze, nem képolvasás, ami otthon sem működött, akárki találta ki. Amúgy meg minden hétvégére hoznak haza házifeladatot: két könyvet, egy angol- és egy kínai nyelvűt. Mesekönyv persze, sok képpel, kevés szöveggel, de azt a családnak együtt el kell olvasni, kicsit beszélgetni róla. Ezt aztán majd számon is kérik a következő héten a foglalkozásokon. De nyilván jó a tematika az oviban, mert a gyerekek szeretnek járni. Rengeteg érdekes foglalkozás van, kirándulások a természetbe, városi környezetbe, vásárolni, főzőcskéznek, amit aztán el is fogyasztanak, kézműveskednek, maszatolhatnak, csupa olyan dolog, amitől odahaza a szülő szeretné megóvni a lakását - oké, ez csak apró kis gonoszkodás, mert a fiam tiszta rendmániás lett idekint, szülőként. 

Mindenesetre, mi a nagyapával hazaérve úgy éreztük már reggel kilenckor, hogy itt vége is a napnak. A víz már folyik rólunk, hirtelen megittunk egy ültő helyünkbe félliter folyadékot, ami aztán azonnal ki is ütött a bőrünkön, szóval, nehéz így belevágni egy napba. Igazából most nem is nagyon vágyunk rá. Tavaly én voltam rottyon az első napokban, úgyhogy megértő vagyok a nagypapával, aki akkoriban helyettem is kitartott. Lehet, ma csak itthon nyalogatjuk "sebeinket", próbálunk akklimatizálódni (ami úgyse sikerül, de jól hangzik leplezni a lustaságunkat), délután főzök egy jó gulyást, elmegyünk 5-re a gyerekekért, aztán fürdés, játék. 7-kor megjön apa és mire anya is megérkezik, már reményeink szerint aludni fog a két apróság. Durván hangzik, hogy így szanaszét érkeznek? Vagy csak nekem, aki ahhoz szoktam, hogy mindig ott voltam nekik. De Sharon is csak 9 után indult munkába, a fiam is kb. akkor vágott neki a metrózásnak. Későn kezdenek, későn végeznek, ráadásul a menyem munkája elég hektikus, van, hogy még hétvégén is szükség van rá. 

A gulyást meglepetésnek szántuk, de az én férjem nem tudja tartani a száját, aztán amikor kiderült, mit tervezünk, nevetve vettek ki a hűtőből egy kiló felkockázott marhahúst, hogy tulajdonképpen akarták is kérni, hogy főzzek egyet. Nagy szellemek, ha találkoznak. Ahhoz képest, hogy miket esznek általában, a közösen töltött időket mindig kihasználják a magyaros kaják jegyében. Otthon és itthon egyaránt. Lesz itt még sertéspörkölt és csirkepaprikás is. Nokedlivel természetesen, amihez a fiam még a dédivel vetetett megfelelő eszközt. És amit én csinálni utálok, de ez persze nem szempont senkinek. Nekem sem, mert enni annál jobban szeretem a kis guruló nokedliket. Amiket kivételesen a kicsik is, mert amúgy a rizs megy rizzsel és mostanában a sült krumpli, főleg Levivél. A gulyásba viszont alighanem kerül gomba is, mert Leia meg azért bolondul - fene az ízlését. Már próbáltuk, nem rontott az élményen.

Más... a kutyanapköziben Jamie egyre inkább feltalálja magát. Mostanra úgy tűnik, elfogadta a helyzetet és csak remélni merem, nem fog utálni, amikor majd megyek érte. Laci mindennap tölt fel fotókat az aznapi társaságról, így van alkalmam kicsit leselkedni, mit művel a szőrös gyerek. Eddig csak elvolt a többiekkel, de most mintha már játszani is kezdene. Hihetetlen, mennyire tudnak alkalmazkodni, tanulhatnánk tőlük. Huba barátja gazdija is írt, hogy szerdán mennek, majd mesél, ha beszélt az "óvóbácsival". Na, hát így mennek a dolgok nagymamáéknál, ahol még szőrös gyerek is van a családban. 

Viszont arra ébredtem reggel, hogy az orrfújásnak az ipari mennyiségben megevett Lizin ellenére is megjelent a mellékhatása, nevezetesen a herpesz dagasztja az ajkam felsőt részét, az orrom alját. Remek. Pedig tényleg mindent elkövettem, hogy megússzam, de hát nyilván nem sikerült. Úgyhogy sanszos a maszkban való nyilvános megjelenés. Halleluja. Oké, hogy a herpesz olyan dolog, ami ha egyszer elkapott, onnantól rendszeresen rád rúgja az ajtót, ha stresszes vagy, ha náthás, ha süt a nap, ha ... szóval, bármilyen alkalomból. most meg ugyebár az összes "ha" egyszerre adta magát, úgyhogy nyilván naivitás volt arra számítani, hogy megúszom. 

Fura dolog az ágyon felrakott lábakkal gépelni, miközben a házvezetőnő jön-megy és takarít a házban. Ez annyira szokatlan, hogy eléggé feszélyezi az embert, de nyilván hozzá lehet(ne) szokni, hiszen a fiam is így volt vele eleinte, aztán most meg úgy adja az utasításokat, mint aki így nőtt fel. Vagy rajtam már gyakorolt. Azt azért értékelem, hogy náluk a gyerekek a megfelelő tisztelettel és szeretettel vannak Pinky iránt. Nincs ez mindenhol így. A szomszédban például igazán kedves emberek élnek, de a gyerekeik szó nélkül törlik a maszatos kezüket az alkalmazottjuk ruhájába, ha nincs más megoldás a közelben. És nem bébikről beszélünk. Ennek szemtanúja voltam, azért akadtam is ki rajta, de hát az ember még a saját unokáira is csak olyankor szól, ha nincs ott apjuk, anyjuk, másére meg pláne nem, de feltűnő volt a tisztelet hiánya, ami nem helyes. 

Imádom, hogy a fiam vett egy csomó keretet, amibe a gyerekek rajzait kiteszik a falra. Ismeritek, ez amolyan tároló, amibe többet is bele lehet tenni, mindig a legfrissebb vagy a kedvenc van legfelül... és a lépcsőfordulóban van a kis galéria, a kicsik is szívesen vezetik a tárlatot, láthatóan büszkeséggel tölti el őket a kis alkotásaik bemutatása. Levi különösen ügyes - és ezt most nem is a tagadhatatlanul elfogult nagymama mondatja velem. Mindketten járnak hétvégenként ún. művészeti órára, ami egyáltalán nem a szülők által preferált különóra, hanem az ő kedvükre van. Nyilván elég borsos ára lenne ahhoz, hogy csak anyu vagy apu akaratából járjanak, de így minden "fillért" megér. 

Szerencsére a gyerekeknél nem megy egész nap a légkondi, elég sokkoló az a különböző helyeken, buszon, taxiban, üzletekben. Itt viszont állandó kereszthuzat van, plusz a plafonon megy a ventilátor. Minden ajtó, ablak nyitva és igazából kellemes a légkör, úgyhogy a lakásból kilépve, az első napos flekken ér a pofon, hogy odakint azért a 32 fok (hőérzet 38) nem viccel. 

A főzés amúgy kint a szabadtéri konyhában sem egy fáklyásmenet. tegnap délután amíg a hagymát aprítottam, már folyt rólam a víz, amikor bekapcsoltam a gáztűzhelyet, már majd megzavarodtam, a gyerek rakott ki nekem a pultra egy ventilátort, hogy segítsen. Meg nagy pohár hideg vizet, és nem a főzéshez. Így is mire a kolbászt, paprikát, paradicsomot is felvágtam, már az ereimet nézegettem, olyan elegem volt. Ma is erre számítok, csak a gyerek nem lesz itthon és én tuti nem fogom előbányászni a ventilátort, inkább idebent darabolok előre. Érdekes dolog ez egyébként. Ha ők jönnek haza, akkor tényleg otthon vannak, ott pakol, ahol akar. Én itt vendégségben érzem magam, még a konyhai cuccok között se nagyon kotorászok vagy a frigóban. Lehetne, de bennem a fék. Ilyenkor aztán megértem szegény anyámat, aki otthon ugyanígy érez és nem tudom vele megértetni, hogy ő is otthon van. 

vicces... olvasáshoz, íráshoz szemüvegre van szükségem, de ha felnézek, akkor le kell vegyem, mert zavar, nyilvánvalóan. Tehát ilyenkor feltolom a fejem búbjára. Beszélünk, vagy csinálok valamit, utána visszatolom az orromra, hogy folytassam amit abbahagytam, de nem látok ki rajta, mert a fejem búbján teljesen bepárásodott az üveg. Pedig idebent ugyebár nincs is olyan meleg. Hát, így... 

...és ma ilyen vicces nap van: hazaértünk a gyerekekkel az oviból, ami nem kis teljesítmény, mert ugye a két gyerek, két roller, bukósisakok, három táska, plusz Levi napközbeni alkotása, amit én világítótoronynak néztem (papírpoharakból készült), de mint kiderült ez egy föld alá vezető csatorna, vagy akna, a fene se tudja, de szerintem még átbeszéljük a gyerekkel. Ilyenkor első a zuhany (nekünk se ártana), Leia megy is, Levinek más ötlete lenne, én meg rá akarok szólni a hugára, aki éppen visítani kezdene valamiért és mi jön ki a számon: Leva. Életem párja meg röhög, hogy szólíthatom akár Zlotynak is. Ja és hazafelé csöpögni kezdett az eső, Levi azonnal pánikba esett, hogy jaj, a torony; és mit tesz ilyenkor az önfeláldozó nagymama, bedugja a bőven lengedező ruhája alá. Nem mondom, hogy nem néztem ki hülyén, de a torony száraz maradt. 

Amúgy a gulyásleves most tényleg nagyon összejött, nem fogok szégyenkezni vele, bár akkora húskockák voltak a gyerekek által vásárolt csomagokban, mint amilyet utoljára filmben láttam, a Julie és Juliában, amikor a híres "bífbörginyon" készült. Persze, félbe vágtam őket és a szuper vaslábosban meg is puhult rendesen. Már alig várom, hogy a kölyök hazaérjen, mert együtt eszünk. 

Az a csoda történt, hoigy alig végeztek a zuhanyozással, a szomszéd gyerekek máris átkiabáltak, hogy menjenek át játszani és az én két unokám ugyan tett egy tétova kísérletet, Pinkytől kéredzkedtek el, de végül úgy döntöttek, hogy amíg a papa nem ér haza, nem mennek át. És igen, itt a házvezetőnő amolyan pótnagymama, úgyhogy sok ügyben érdemes kikérni és főleg megfogadni a tanácsát, a gyerekek felett pedig teljes jogú diszponálása van a szülők távollétében. Nyilván minket nem bírálna felül, de ő van tisztában a legtöbb dologgal, úgyhogy nem nagyon érdemes konfrontálódni vele, hiszen ő is csak a mi dolgunkat akarja megkönnyíteni. Egyébként is egy kedves nő, kedveljük. A család is, úgyhogy éppen most hosszabbították meg a szerződését. 

Jaj és hát van a másik alkalmazott, Siri... róla már tavaly is írtam. Bírom, mert az én hangomra is reagál. Olyanokat lehet tőle kérni, hogy pl. a nappaliban kapcsolja be a lámpákat, vagy kapcsolja be a rádiót, ugyanezt megszüntető módban is. Vagy akár lefekvés előtt kapcsolja be a gyerekszobában a légkondit, hogy lehűljön a szoba, mire felmennek. Amúgy nem bírom, hogy egy jégveremben alszanak, de persze véleményem lehet... ahogy valamelyik nap írtam, csak éppen nem érdekli a háziakat. Komolyan, amikor Levi felsírt álmában és átmentem, szabályosan kirázott a hideg a mi szobánk után, pedig ott is ment a légkondi meg a ventilátor. A tök sötétről már nem is beszélek, ezzel nyáron otthon is kiborítottak, hogy rakjak valamit az ablakra, mert az nekik nagyon világos. És ez a gyerek régen simán elaludt egy kivilágított szobában is, most meg ilyen "allűrjei" vannak.

Az est tagadhatatlan fénypontja az volt, amikor jóllakatott gyermekem beült hozzánk a szobába beszélgetni, amíg az asszonya haza nem ért.