A tegnapi nap alaposan kibabrált velünk, mert bár tökéletes idő lett volna a tengerparthoz, mégis a városban bóklásztunk. Nem tudom, ma lesz-e szerencsénk, mert jó lenne kimenni Sentosára. Drukk-drukk.
A drukk bejött, mert csak akkor szakadt le az ég, amikor az utcasarkon feljöttünk a metróból. Ha kicsit fürgébben indulunk haza, szárazon megúszhattuk volna, de így legalább elsőkézből elmesélhetem, hogy itt langymeleg még a zivatar is.
Na, hát Sentosa... a kis függővasúttal (vagy nem is tudom, mi ennek a pontos megnevezése) mentünk át. Nagyon jópofa, kb. akkora, mint egy félbevágott 17-es villamos. Összesen négy megállója van, de ebben benne van az indulási is. Az első kiszálló vezet az Universal studióhoz, ami engem nem különösebben vonz, vagy legalábbis ma nem. A második igazából nem is tudom, hova vezet, nekünk úgyis az utolsó kellett, ami a Beach-hez vitt le, ahova már nagyon vágytam. Hétköznap délelőtt is elég sokan voltak, de azért nem volt vészes, hiszen még a hintaágyaknál is találtunk két üres helyet. A víz meg... kádmeleg, finom, a sótartalom miatt nagyon mozognod se kell, simán ott lebegsz, imádom! Szerencsére eleinte a nap elb újt, így nem kellett félni a leégéstől, meleg meg anélkül is van. Később kisütött, akkor örültünk igazán a fedett hintaágynak, mert a napon szénné lehet égni még naptejjel is, nálunk meg nem volt. A függőhídon átmentünk a kilátóhoz, megkerestük a túlpartról a múltkor látott fekvő figurát, aztán később kiderült, hogy a strandon meg egy majom heverészik hasonló műtárgyként. A fejünk fölötti pálmafán egy hófehér kakadu rikoltozott, az alul csipegető madártársak fejére majdnem ráejtett egy kisebb kókuszdiót, úgyhogy nemcsak a vizet és a hajókat bambulhattuk, hanem még műsort is kaptunk. Igazság szerint naponta elzarándokolnék ide, ami persze túlzás, hiszen azért van a városban éppen elég látnivaló, amik időről időre meg is frissülnek, szóval nem elpocsékolt idő a meglátogatásuk. De nagyon jó volt heverészni a friss tengeri levegőn, az árnyékban, amikor még a vizes fürdőruha se hat hidegnek. Volt aki aludt, legszívesebben én is azt tettem volna. Hazafelé az egyik kis boltnál vettünk még üdítőket, amik le is gurultak ott helyben, az ember nem is hitte, hogy ennyire szomjas, csak amikor már üres volt a palack. Aztán vissza a kisvonathoz és a metróhoz.
Nos, itt vagyunk Ázsiában, konkrétan Délkelet-Ázsiában, annak is a legdélibb pontján, de azt már többször írtam, hogy szerintem az egész hely valahogy "európai", legalábbis abban a tekintetben, hogy nem érzed azt a már-már "félelmetes" sajátosságát. Talán azért is, mert itt tényleg mindenki beszél angolul, nem tudom. Pedig amúgy persze színes a kép, a metrón indiai és maláj, kínai arcok vesznek körbe, de például a tájékoztatás is négy nyelven, elsősorban angolul van kiírva és ha nem vagy írástudatlan és színvak, akkor képtelenség elkeveredni, annyira egyértelmű minden. Őszinte leszek, ha otthon ilyen fekete arcok vennének körül, nem érezném magam biztonságban. Lehet ezt rasszizmusnak nevezni, de hogy egy teljesen profán hasonlattal éljek: a kutyák között a menhelyen mindig a fekete, nagytestű kutyák ragadnak bent, az utcán ha találkozol más kutyákkal, mindig a feketékkel vagy a legbizalmatlanabb. A franc se tudja, miért, de ez így van, másoktól is hallottam, nemcsak én érzek így, igazából tudományos megállapítás. Tényleg már ötödször vagyunk itt, úgyhogy talán megengedhetek magamnak némi általánosítást, de soha egyetlen egyszer nem voltam tanúja sem velem, sem másokkal szembeni "illetlen" viselkedésnek. A metró egyébként ki is van plakátolva, hogy a kamerák mindent látnak, ne is próbálkozz például a mozólépcsőn az előtted felfelé haladó nő szoknyája alá fényképezni, mert úgy lekapcsolnak, mint a sicc. Gyermetegnek hathat, de valamiért nyilván érdemes volt ilyen plakátokat készíteni, még akkor is, ha a közbiztonság is híresen jó. A csomagfutárok többsége is fekete indiai, de olyan udvariasak, szinte zavarba ejtő, pedig nekik egy fillért nem fizet itt senki, hiszen minden előre ki van fizetve, jatt nincs. Mint ahogy az éttermekben sincs, ott a számla már eleve tartalmazza. Az is igaz, a készpénz-használat itt már ritka, mint a fehér papagáj (hehe, olyat pont láttam a strandon). Elfogadják persze, de itt már mindenki telefonnal, órával, legrosszabb esetben is kártyával fizet egy palack ásványvizet is. És ha már plakátok... rengeteg helyen van kiírva, hogy ha úgy érzed, abuzálnak, ne legyél áldozat, van segítség.
Na, a tervek, mint korábban írtam, azért vannak, hogy változzanak. Ma sem kell paprikás csikrét csinálnom, mert vacsorázni megyünk. Holnap csináljam meg, de akkor még nem esszük meg, megy a hűtőbe, mert holnap anyóstársék várnak minket és a gyerekeket vacsorára, amíg a szülők valami céges rendezvényen züllenek. És azért kell megcsinálni, mert akkor szombaton, indulás előtt már nem kell főzőcskézni. Persze, az indulás majd csak a késő éjszakában lesz, de tény, hogy jobb, ha van kész kaja napközben, bármilyen programot is találjanak még ki addigra. Legrosszabb esetben is itt marad nekik vasárnapra. Egészségükre.
Ez az egy, amitől itt a hajam egyenesedik ki, hogy az otthoni naptárba beírt programok után itt ötpercenként változik a vízállás. És akkor anyám még képes azt mondani, hogy mi zaklatott életet élünk odahaza, mert kéthetente, havonta vendég jön vagy mi megyünk vendégségbe. Itt vajon mit mondana?
Szegénnyel nem nagyon tudom, mi van, mert ugyan a testvére három alkalommal volt bent nála, abból egyszer a hülye pénzügyekkel zavarták össze, aztán már azt kérdezte, mi mikor megyünk már haza. Azt sem tudom, vajon az öccséék bementek-e hozzá. Aj, jó dolog is a család... na, mindegy. Otthoni híreket nem nagyon kapunk, néha Alessia ír pár sort a rögvalóságról, amitől az embernek egyből maradhatnékja támad, máskor a nagyfiamék írnak, hogy Carlos nem érzi jól magát, úgyhogy már van kapcsolatuk egy ottani állatorvoshoz is, ha esetleg futni kell. Carlos időközben összekapta magát, mindenki legnagyobb örömére.
A vacsora... A Millenium Walk egy hatalmas épületegyüttes, aminek egyik tornyában dolgozik a gyerek is. A környék éttermeiben, bárjaiban sok helyen nagy kedvezményt kapsz, ha felmutatod a dolgozói kártyád, amivel egyáltalán be tudsz lépni az épületbe. Ez azt jelenti, hogy italokra 50 %, ételekre 25 % kedvezmény jár, illetve például a Pauláner sörözőben egy ebédért kettőt kapsz, tehát meghívhatod valamelyik kollégádat vagy ő téged. Ezzel gyakran élnek is. Az étterem előtt annyi Ferrarit láttam, mint eddig életemben összesen, odabent meg egy Tesla bemutató volt, hát, mit mondjak, a csúcsmodelljük egy valóságos tank és kifejezetten ronda.
