Mindenféle hirtelen

Hát, igen... ahogy itten fogalmaznak, most éppen egy kicsit GYES-en vagyok. Muszáj, mert nem lehet a bébit se rögtön mélyvízbe dobni (már csak a saját jól felfogott érdekemben sem). Szóval, mostantól hallani fogtok rólam, rólunk eleget. Még talán sokat is :)
Amiről először is írni akartam, az a bénázásom. Felnőtt már a kezeim alatt egy tacskó meg egy golden, de amit most művelek ... Mint akinek még soha nem volt kutyája. Először is előkerültek a szakkönyvek. Mert már arra sem emlékeztem, egy kölyök hányszor eszik naponta. És az a fránya könyv arról már nem is ír, hogy mennyit...
Aztán a ruhatár... Merthogy egy kutya (főleg egy kölyökkutya) mellé külön ruhatár dukál, ha nem akarja az ember a rendesebb holmiját hamar átadni az enyészetnek. Colin szőrös (Alessia itt mondaná, hogy mu-ha-ha...), nagyon szőrös. És bár mára eljutottunk a bizalom azon fokára, ahol engedi magát a kefével végiggereblyézni, azért jut is, marad is. A mostani akcióhoz rendszeresített sötétkék (!!!) melegítő nadrágomon főleg. Morgannál világoszöld volt, de az se volt sokkal jobb választás, azon állandóan tappancsnyomok voltak. Szóval, mostanában én is szőrös vagyok, meg a konyha is. Ezen a helyzeten a partvissal igyekeztem javítani. Itt ért a másik "meglepetés".
Colin szerint a házimunka rettentő jó szórakozás. Egy partvis olyan jópofa dolog, ahogy a nózim előtt cikázik, és a már összekotort szeméten is olyan jókat lehet csúszkálni, szétpöckölni. "Anyát" ugyan a szélütés kerülgeti, de hát tudom én, hogy nem haragszik komolyan. Aztán ott a felmosó-mopp. Na, az aztán az igazi. Ha rácsimpaszkodok, még húzni is tudnak vele. Az íze ugyan nem valami finom, de még mindig kisebbet prüszköltem tőle, mint attól a falat banánnak nevezett izétől, amit anya az orrom alá dugott az előbb. Szóval, vidáman múlatjuk az időt. Anya ugyan mondogatja, hogy más dolga is lenne, mint velem játszani, de látom rajta, hogy ezt se mondja komolyan, mert akkor meg minek villog itt azzal az ezüstös valamivel a szeme előtt.