Mérleg

2010 nyugis év volt... mondjuk
2010-ben Kiskölök mégsem ment egyelőre világgá (kicsit sajnáltam is, de leginkább örültem), most boldog egy új kapcsolatban (szóval, egyértelmű örülés van). Nagyfiú végleg a pályamódosítás mellett döntött (begyöpösödött agyam sajnálta, anyai szívem meg örült, hogy azt csinálja, amihez igazán kedve van). Párommal csendben, de minden tekintetben viszonylag zökkenőmentesen éldegéltünk. L-betűs lettem, ami nem rázott meg. Csak kicsit később, de akkor valahogy maradandóan :) Hónapról hónapra barátosnék is osztoztak ebben az érzésben. Májusban elmentem megszállott barátnőkkel Velencébe egy egész hétre, ami már akkor kevés volt, most már még kevesebbnek tűnik. Volt egy kis dugipénzem, aminek követhetetlenül és menthetetlenül a fenekére vertem. Nyáron itthon áztunk-fáztunk, mert Morgant nem akartuk itthon hagyni. Szeptemberben nyeremény-hétvégén kényeztettük magunkat Egerszalókon. Mégse kamu minden nyeremény-játék?! Decemberben nagyon szomorúak voltunk Morgan miatt, aztán nagyon örültünk (itt inkább jelen időben beszélnék) Colin miatt. Most meg reménykedősen várjuk az új évet. Ha rosszabb nem lesz, mint az idei, akkor már jó lesz!
Ha még erre járna valaki az év utolsó napján (vagy az új év első napján), akkor innen is nagyon boldogot Neki, egészséget, sikert és reményt, hogy a vágyak egyszer csak valóra válnak!

B. U. É. K! 2 0 1 1

Még nem tudom mi ez ...

Szóval megállapítás, vagy reménykedés, vagy felismerés, vagy hit-remény-és szeretet... szóval még nem tudom, mi ez, de szóvá kell tennem, hogy amióta feladtam a barikádépítési kényszeremet és az eb-gyerek szabad bejárást kapott távollétemben is a lakás összes termeibe, nem pisil anyós féltett szőnyegére, meg az én kevésbé féltettemre se, meg egyáltalán sehová, sőt nem is eszik papucsot és más, az étrendjébe nem szervesen tartozó lakberendezési tárgyakat, szóval ha hiszek, ha bízom, akkor talán ő is megembereli, azaz kutyulja magát és tényleg túlzás nélkül mondhatom lassan, hogy szobatiszta (és jóindulatú). Hála érte :)
De ha most megint elkiabáltam...

We are Golden

Más

Megrendítő volt látni, hogy a táskám évvégi lomtalanítása során a benne levő dolgok fele szemétnek minősült, egy jelentős része pedig még befizetendő számlának :)

Ünnepek után

Amikor aztán újra elkezdődtek a dolgos hétköznapos, nem is csoda, hogy Colin nem értette, miért vonul el otthonról mindenki. Neki az a néhány nap, amikor minden percet együtt tölthetett velünk, volt az igazi ünnep. Mivel elő-előfordulnak még a nagyszobai bakik, alaposan eltorlaszoltam a bejáratot, fotel, dupla rács, hokedli, asztal. De Colin előtt nincs akadály! Hazatérve egyrészt az előszobaajtónak támaszkodva vakkantott érkezésem örömére (átugorva a jobb híján vizes kartonokból épített akadályon), másrészt a barrikád is el volt mozdítva a helyéről, ő pedig még be is mutatta, milyen egyszerűen jutott be a nagyszobába. Ahol aztán megtaláltam házipapucsom maradványait is. Viszont javára legyen írva, hogy most legalább a szőnyeget nem tisztelte meg.

Ha itthon vagyok, szoros emberfogásban követ (ami nem is baj, legalább látom, miben töri éppen a buksi fejét). Ahol egy kis időre letelepszem, ott azonnal „mély” álomba esik, amiből aztán az első mozdulatomra felriad és jön velem tovább.

Vendégek. Nem kutyások, macskások, bár, Morgannal már megtanultak együtt lenni egy helyiségben. Colin meg ugye gyerek még. De azért visítás az elkerülhetetlen közeledéstől, amitől az illető még csábítóbb prédává válik egy kutya szemében. Küzdelem, fenyítés. Aztán végre kihűl a csülökcsont. És onnantól béke, mert Colin a „szereléssel” van elfoglalva. Aztán kétszer is békés pössentés a szőnyegre. Csak hogy anyának se legyen igaza, amikor a „majdnem szobatisztaságról” mesél.

Az első igazi parkbeli kaland! (dec.28.) 5 felnőtt kutya és Colin. Semmi rettegés, pedig volt, aki úgy megnézte, hogy rögtön hanyatt is vágta magát az ifjonc. Utána azonban vidáman futkorászott együtt a nagyokkal. Igazából Lizát, a szépkorú szukát próbálta volna pótmamának felfogadni, de legalább játszani vele, de Liza sosem volt az a babázós fajta. Ennek ellenére nem zavarta el a kölyköt, hagyta maga körül sertepertélni, és már ez is nagy engedmény volt a részéről. És mindez póráz nélkül! A kezdeti bizonytalanságra építettem, hogy időnként azért nálam keres majd menedéket. Egyelőre működik, de jobb, ha nem kiabálom el. Viszont azt a bilétát minél hamarabb meg kéne csináltatni! Az viszont nyilvánvaló, hogy társaságban hazasétálni már nem olyan egyszerű. Sokkal erélyesebben kell utasítani a sarkon való leülésre, illetve a „ne húzz”, „lábhoz” is sokkal gyakrabban (és kevésbé eredményesen) hangzik el, mint amikor egyedül rójuk az utcákat. De hát gyakorolunk, aztán majd csak lesz valami eredmény. És most magára hagyom néhány órácskára. Szabadon a lakásban, korlátok nélkül. Kicsit izgulok, mire jövök haza, de hát az is bebizonyosodott, hogy a korlátokkal se értem valami sokat. Most akkor építsünk a bizalomra! Jézusom!

Az ebgyerek nem élt vissza a bizalommal. Ugyan a papucsokat összehordta a nagyszobába, de mindegyik épségben maradt. És nem történt baki sem. Viszont az öröm, amivel fogadott... Istenem, mennyire hiányzott már ez! Annyira más így hazajönni, mint az üres lakásba! És bár nagyfiú miatt tele a fejem baljós gondolatokkal, ez a kis lüke percekig képes feledtetni, ahogy hasasokat ugrik, szétterpesztett mancsokkal a puha hóba. Tisztára mint egy kisgyerek, aki élvezi, hogy az összekotort havat végre szétrugdoshatja. J

Új mániája bebújni az íróasztal alá (nemcsak olyankor, ha odaülök, de egyébként is), és ott szundikálni. Most még megteheti, de kíváncsi vagyok, hogy majd 40 kilósan hogyan oldja ezt meg? J Ellopta a portörlő kendőmet. Akkor ez most azt jelenti, hogy ne takarítsak? Mert eddig se nagyon buzgott bennem az akarat J

Karácsonyi apróságok

Kétlábú kölykök már kirepültek. Négylábú meg ... hát, ő még kicsit anyás :)

Nagy gondolatok

Lehet egy három hónapos ebgyereknek "terhességi" csík a hasán? Mert tisztára olyan csíkok vannak ott azon a kis pucér részen. Mert le nem fogyasztottam, hiszen már majdnem 15 kiló. Mi a fene lehet az a sok fehér vonalka? Mert az nem lehet, hogy ennyire koszos volna, aztán itt-ott lekarcolta a koszt valamivel :) Amúgy meg egyébként is rózsaszín, mint egy malac. (mint egy vadmalac? - az is csíkos... igaz, az meg felül, nem alul) Szóval, így a karácsonyi sütés-főzés közepette akadnak itt nagy gondolatok. Meg infantilisek. Ez van :)

Békés, boldog ünnepeket minden errejárónak!

no comment :)

Figyelemelterelés

Tegnap abszolút ideális feltételeket biztosítottunk egy bankrabláshoz eb-gyerekkel a bankban. Történt ugyanis, hogy a reggeli séta alatt, mellett, közben be kellett fizetnem egy kisebb összeget és persze egy ilyen kis csöppséget még nem teszek ki annak a bizonytalan érzésnek, hogy "pótanyád ideköt, aztán eltűnik és ki tudja, mikor jön vissza, ha egyáltalán...". Szóval fogtam a lentebb fotóval illusztrált bébihordót és a bejárat előtt beleültettem a kölköt, aztán az ajtón szereplő "Kutyával bejönni Tilos!" táblát tökéletesen és tudatosan figyelmen kívül hagyva, besétáltam. Tíz másodperc alatt a bank összes alkalmazottja, valamint a biztonsági őr körbezsongott bennünket, simogatták, duruzsoltak neki. Egy valaki viccesen megjegyezte, hogy kutyát behozni tilos, mire az összes többi lehurrogta, hogy hol lát ő itt kutyát, ez egy csecsemő, csak kicsit szőrös. A kicsi szőröst egyébként először kuvaszkölyökként azonosították, majd a pireneusi hegyikutya is említésre került, de tisztáztuk, hogy csak egy jól fejlett golden-kölök húzza a nyakamat a laza 15 kilójával. Aki egyébként az egész tranzakció alatt jólnevelten bújt hozzám és csendben memorizálta a pin-kódomat. Távozás után pedig vidáman ugrabugrált a közeli park havában, amíg egy szálkásszőrű tacskó majdnem megette. Hát, igen... ezért gondoltam úgy, hogy inkább megint egy nagy kutya, mint még egyszer egy tacskó. Buksikám, bocs - emléked megőrizzük, mint törpe-terminátorét...

Kései névadó

Az eb-gyereket asszem RUMLI-nak kéne hívni, grrr...

Kéretik nem röhögni

Megvan a megoldás, hogy talajmenti fagynál is hosszabb sétákat lehessen tenni az eb-gyerekkel. És bár ez a képen nem vagy csak alig látszik, az eb-gyerek ezt még élvezi is :) (nekem meg nem szakad le a kezem)

Válasz Alessia kérdésére

A kép tegnap este készült. Kiskölök követte el, aki mint tudjuk, legalább annyira szeret takarítani, mint Kiskorú. Ja, aztán angolosan távozik itthonról, itt hagyva nekem egy elrontott kutyát :)

Mert ugye Én nem rontom el :)

Ünneplés

Ma vagyok három hónapos!
És ma lakom itt pont egy hete!
Ez meg itt a puha labdám, amit olyan jó harapdálni.
És pszt... megsúgom ... anya ma beengedett a szobába is. :)

Baki

Upsz, ez alighanem felkerül majd a baleseteim listájára. Anya kiment az erkélyre kirázni az ágyamat. Én meg aggódtam. Egyrészt az ágyam miatt, mert nem tudtam, hogy ki akarja dobni vagy minek lengeti ott a szélben. Másrészt még sose jártam idekint. Pedig micsoda tuti hely. Még lépcsőzni se kell és máris kint vagyok a friss havon. Olyan jót pisiltem ennek örömére. Csak azt nem értem, anya miért sikított egy fülrepesztőt. Hó van, fű van, akkor mi lehetett a gond? Eddig is így volt, csak egy csomó macera előzte meg. Most meg azt mondja, ez műfű … hát, honnan tudjam én az ilyesmit, kölyök vagyok még. Méghogy műfű, micsoda marhaság… De pisilni jó volt ezen is 

Nincs jó napja ma szegény anyának. Reggel ugyebár az a bőrgyógyászat (bár, meglepően hamar visszaért). Aztán lementünk focizni a kertbe és visszafelé nem tudtunk bemenni az ajtón. Ő azt mondja, nyitva hagyta a kisablakot, de az bizony nem volt nyitva. Mehettünk a szomszédhoz telefonálni. Jól fel is húztam Gizmót, mert a gazdájától én is kaptam kutyakekszet. Jut eszembe, ilyet otthon miért nem adnak? Szóval, anya kicsukott minket a lakásból. Pedig már az ebédidő is közelgett. Komolyan aggódtam. És nála persze se telefon, se kulcs. A Papáékat meg hiába hívtuk, nem vették fel. Már éppen kezdett volna ő is pánikba esni, amikor a Papáék megálltak a ház előtt. Hiába, na, úgy látszik nem csak a kutyáknak van hatodik érzékük. Jöttek, kulcsuk is volt, ebédet is kaptam, meg sok simogatást is. Mindenki elégedett volt. Kivéve anyát. Ő morog a sok szétforgácsolt ágacska miatt a konyhában. De hát apától kaptam, hogy játsszak vele nyugodtan. Meg vakarózik. Állítólag miattam, ami nem igaz, mert én tuti, hogy nem csíptem meg. Most meg ez a baki az erkélyen… ha ez így megy tovább, a végén még kihúzom nála a gyufát. Ezt így hallottam, de fogalmam sincs, mit jelent. Állítólag nem jót.

Nem kutyás

A szereplő(ke)t szeretjük. A könyvet mindjárt hozza a Jézuska. A filmet meg nagggyon várjuk.
Ja, a címe: Vizet az elefántnak

Colin

Kiskifli - nagykifli :)

Mai más 2.

Az idegbaj öröklődő betegség.
Én is a gyerekektől kaptam.

Mai más

Az alkohol nem válasz, de legalább elfelejted a kérdést.

Még ez is ma

Anya ma is gond nélkül itt hagyhatott két órára. De azért úgy örültem, amikor hazajött. Hallottam a kulcsot fordulni a zárban és már szaladtam is az előszobába. Ő is nagyon örült nekem, felkapott, adott egy puszit és levitt a kertbe. Ezt a lépcsőzés dolgot erőlteti, de mostanában nem fentről kell indulnom, hanem az alsó lépcsőfokon próbálkozik. Ott valahogy nekem sincs gondom a dologgal. Azt hiszem fentről nem kellene rögtön a mélybe néznem, és akkor nem félnék nekiindulni. A kertben kerestem Gizmót, de nem volt lent, így aztán anyával focizgattunk. Azért kipróbálnám Gizmóvai is. Végeztem a dolgom is, de anya még mindig nem elégedett a hurkáimmal. Szerinte ez még túl puha. Látom már, ma tényleg nem kapok semmi rendeset enni. Bár, hallottam anyát, ahogy a dokinak panaszkodott, hogy sztrájkolok a száraz táppal, és így tuti éhen fogok halni. A doki jól meg is ijedt és azt mondta, hogy na jó, keverhet hozzá egy kis rizst is, meg áztassa be a tápot. Aztán ha még mindig finnyáskodnék, akkor tehet rá egy kevés pörköltszaftot. Ez utóbbit nem ismerem, de ennél a száraz kecskebogyónál csak jobb lehet. Anya rögtön neki is látott mindenfélét felaprítani, az illatokból ítélve az a pörkölt nem is lehet olyan rossz dolog. Bár, azt is mondta, hogy csak a szaftot kóstolhatom meg, a húst egyelőre még nem. Mindegy, csak már kapjak valami ehetőt a tányéromba, mert világgá megyek.

Mégis csak maradok. Vacsorára pörköltszaftba áztatott száraz tápot kaptam rizzsel. A pörköltszaft jó dolog, ez már biztos. Úgy bekaptam a vacsorámat, úúúgy … ahogy már régen.
Bi-bi-bí… kint kakiltam a parkban. Mondjuk macerás addig eljutni, mert minden járdaszélen le kell ülnöm, de megérte… ennyi új szagot… Kutyák nem voltak kint, de nem is baj. Útközben úgyis találkoztunk Spottyval, Morgan régi barátjával, aki beagle. És össze-vissza szagolt. Engem. De amúgy barátságos volt. És végre egy méretes kutya, mert az eddigi haverok mind olyan kicsik, még kisebbek, mint én. Mindent összevéve, jó dolog sétálni!

Most

Anya igazán próbálkozik. Most például egy gömbölyű izével lepett meg a kertben. Ő azt mondja labda, de ezt mondta odafönt arra a kis sárga valamire is, ami ráadásul szőrös is. Nagy buli volt focizgatni vele. Egészen addig, amíg be nem gurult a laszti a kocsi alá. Akkor már az volt a még nagyobb buli, ahogy anya próbálta térdelve kiszedni alóla. Segíteni akartam, hogy majd jobban alálököm őt is, de nem fért be.
Na, azért a labdát végül kiszedte és mehetett a meccs tovább. Azt mondja, úgy nézek ki vele, mint egy cica a pamutgombolyaggal. Ezen még nem tudom, hogy megsértődjek-e.

Mai más

Azért jó a mazochistának, mert ha rossz, akkor jó. Ha meg jó, akkor rossz; tehát jó.

Csütörtök reggel

Nehéz az Élet! Főleg, ha az ember (akarom mondani, a kutya) nem kap rendes ételt. Mert ugyan ezt a sok kis szárított kecskebogyót ki nevezné reggelinek. Ezért aludtam csendben, nyugodtan, álmodozva a finom falatokról? Így éhen fogok halni! Pótanyám meg csak nézi majd a lassú éhhalálomat? Jó, próbál kedveskedni, a tenyeréből etetni, de … ezzel? Azt duruzsolja a fülembe, hogy ha megint helyes kis hurkákat rakok le a kertben, akkor főz megint finomakat, de hát mit csináljak, ha még nem megy. És félek, ha nem kapok valami rendes ételt, nem is fog menni…

Az egész reggelben az a nagy kergetőzés volt a legjobb, amit Gizmóval rendeztünk az „óvodának” nevezett kifutóban. Fenemód tudja szedni a lábait ez a kis vakarcs. Csak mindig bevadul. Már nem győzöm a fejem búbját odatartani a kapkodó kis fogainak. Meg a fenekemet. Na, azt haraphatod, ha tudod… he-he. Aztán még ő volt kiakadva, amikor ráléptem a lábára. Örüljön, hogy vissza még nem csíptem, mert azért az én szám már most nagyobb. Tulajdonképpen az egész fejét bekaphatnám (persze, ha egy pillanatra megállna). Na, megyek „ágyazni”, mert normális kaja itt ma már nem lesz. Hallottam, ahogy az állatorvos azt mondta, ha nagyon éhes leszek, majd úgyis megeszem. Kőből van annak is a szíve, tuti. (pedig nem is hívják Edwardnak  )

ma este

Sétáltunk! Nem sokat, csak a sarokig meg vissza. A cél leginkább az ismerkedés volt a közlekedés zajaival, meg a pórázhoz szokás. Mert ott aztán van forgalom. Meg busz. Hogy az milyen ijesztő… Mindenesetre a legény egy őstehetség. Alig akart az úttestre lelépni menet közben. Az átkelésnél az „ül!” vezényszóra letette a fenekét szépen. A pórázt nem rángatja, viszonylag ritkán cserélgeti a követési oldalt. Már csak arról kéne leszoktatni, hogy minden szembejövőhöz oda akarjon rohanni. Na, majd lesz erre is gyógymód. Hiszen még nincs három hónapos.

Este újra sétálni indultunk. Aztán máshogy alakult. Ugyanis Misu éppen hazafelé tartott a gazdájával és azonnal odaszaladt hozzánk. A pórázok meg pillanatokon belül összegabalyodtak. Ezért inkább visszamentünk a kertbe, ott levehettük a pórázt mindkét kutyáról és kezdődhetett a rohangálás. Misu gyors, villámgyors. Colin meg fineszes. Hagyta az idősebb kutyát szélvészként rohanni, ő meg hátraarcot csinált a kocsik takarásában és szemből várta a száguldót. Aztán ott van annak a hatalmas fenyőnek a csonkja, amit még a nyár végén vágtak ki a kert közepén. Arra feltámaszkodva várta a közeledő Misut, majd onnan elrugaszkodva ugrott a nyakába. Futás közben pedig átugrotta, vagy felugrott rá és onnan rugaszkodott tovább. Igazi kis akrobata. Ja, a lépcsőn meg csak lassan, mi?

Állatorvos új utasítást adott, mivel az a kaki még mindig nem tökéletes. Mostantól nem ehet főtt csirkét rizzsel, hanem csak a tápot minden étkezésre (amíg helyre nem állnak a dolgok). Most pedig nem érti, hova lettek a finom falatok, mit is kezdjen ezzel a zörgő bogyóhalmazzal, aminek se íze, se bűze. Ugyanis feláztatni se lehet, csak külön kaphatja a vizet. Eleinte elfogadott pár szemet kézből, aztán már úgy sem kellett. (jó, hogy nem zörögnek a csontjai, de azért fogyóztatni se szeretném; kell az a bébiháj) Aztán egyszer csak halljuk, hogy zörög a tálka, kutya pedig rója a köröket a konyhában, hol itt fekszik le, hol ott, közben ropogtat a foga között, aztán megint megy egy kört, megint zörög a tálka, irány a vacka, aztán minden kezdődik előről. Szóval, az éhség nagy úr, csak le ne járkálja azt a néhány falatot ezzel a nagy jövés-menéssel.

Még mindig ma

Hát, a sütésre már nem maradt idő, de nem is volt baj, nassolni azért volt mit. Meg hát leginkább kutyáztunk. A nagy beszélgetésben, kutyázásban aztán majdnem meg is feledkeztem róla, hogy itt egyesek ebédelni is szeretnének. De már pótoltuk a dolgot és a tojásos-rizses csirke már a pociban van. Ennyi haszna azért volt ennek a tegnapi diétás napnak, mert a napi négyszeri étkezésről szinte észrevétlenül átállhattunk az állatorvos által javasolt háromszorira. Ja, és előadtuk a nagy mutatványt, miszerint „ül!” és tényleg, máris rakja le a kis gömbölyűjét. Persze finom kis falatkával honorálva. Amikor pedig kikísértük a kedves vendégeket, a kertben is azonnal bemutatta a bébis guggolós pisilést. Mert ugye, ha már lementünk a kertbe, akkor ott ez a dolgunk. Mondtam már, hogy egy kis zseni? *anyai büszkeség*

Ma

Hát, lépcső ügyben nincs nagy előrelépés. Viszont… éjszaka nem történt baleset! És nagyszerű az étvágya (persze a rizses, sárgarépás csirkehúst lehet, én se köpném ki, főleg egy nap szegényes kínai koszt (üres rizs) után). A kertben pedig óriásit játszottak Gizmóval, a yorkival. Aztán sikeresen rám hozta a frászt, mert kibújt a kerítésen egy vizslához, a kapu meg persze zárva. Az is igaz, hogy szinte azonnal vissza is bújt. A következő próbálkozásánál pedig elég volt rákiáltani és visszatolatott. (sajnos ez olyan része a kerítésnek, amit hálóval le se tudok védeni) Még futkározott egy kicsit a yorkival, aztán versenyfutást rendeztek az emeletre. (Ami csak azért érdekes, mert a yorkit eddig úgy kellett felimádkozni a lépcsőkön) Utána úgy aludt el a kosarában, hogy kilógott belőle a feje, és mivel nyomta a torkát, meglehetősen hortyogott is.  De aztán anya bepakolta szép kényelmesen. Meg se rezdült rá.

Megint meglógtam két órácskára. Rendbe raktam párom számláit, megvettem a nagyszülők karácsonyi ajándékait, kismenyemnek hímeztettem törülközőt és itthon egy boldog kutyus fogadott. Balesetnek semmi nyoma, odalent a kertben teljes szerviz és vidám rohangálás. Jó kis nap ez! Ha igaz, még Alessia is beugrik. Megyek is, sütök valamit a kávéhoz 

Colin és a kedd délután

A nagyon szuper és főleg csinos „bilétának” annyi. Ez egy kis bogyó, amit szét lehet csavarni, benne egy papír, amin név telefonszám, cím szerepel. A blogban is szereplő ülős képen még egyben van. De az előbb már csak a felső rész fityegett a nyakában. Hát, a fotó óta voltunk a kertben, voltunk az utcán, aztán megint a kertben, de egész más részén, és ráadásul zöld, hogy a fűben még véletlenül se… szóval, annak már annyi. 

Nem volt könnyű Colint rávenni, hogy rágcsáljon egy kis sárgarépát. Eleinte én próbáltam rávenni, hogy vegye el tőlem, de nem akarta, aztán ott hagytam a konyha közepén felállítva a finom falatot és tüntetőleg nem vettem róla tudomást. Colin rövidesen becserkészte a zsákmányt és természetesen azonnal a „barlangjába”, azaz az ágyába hurcolta. Ott aztán jó félórát eljátszott vele, rágcsálta, pofozgatta, sőt amikor odamentem, mancsát rátette, hogy „mostantól ez az enyém”. Ez volt a cél, bikfic 

Lépcsőügyben talán ma megtört a jég! Colin azonnal visszakozik, ahogy én elérem a lépcsőt. Még ölbekapni se egyszerű, mert menekülne. Ma viszont leültem a lépcső tetején és vártam. Oda-oda óvatoskodott, de a lépcsőtől még visszarettent. Aztán gondoltam egyet és lejjebb ültem két fokkal. Mivel a lépcső rögtön kanyarodik, jó széles fokokon gyakorolhatna a kis mafla, de ő inkább a megfutamodást választja. Amikor újra felbukkant az ajtónál, lehajtottam a fejem és vékony hangon nyafogni kezdtem. Mintha csak saját magát hallaná. Ez azért már sok volt neki. Hogy a pótmama így el van keseredve. Óvatosan közelebb merészkedett, aztán megtörtént a csoda, lelépett egy fokot. Persze nem mind a négy lábával, csak az elsőkkel. Így szaglászott felém, aztán győzött az aggodalom és a hátsó lábaival is kitapogatta a lépcsőfokot. Aztán még lejjebb és már ott is volt mellettem. Kaptam tőle egy vigasztaló puszit, aztán usgyi vissza a tetejére. Én mozdulatlan maradtam, de már nem nyafogtam. Ő meg azt a két lépcsőfokot egyre bátrabban mászta meg lefelé. Mára ennyiben maradtunk. Egyrészt baromi hideg a lépcső és nem akarok felfázni , másrészt ez is olyan dolog, ami bizalmi kérdés (is), így aztán nem szabad elkapkodni. Időnk meg van.

Colin és a kedd délelőtt

Kezdem belátni, hogy a hiba az én készülékemben van. Az én kutyáimnak megy a hasuk. Merthogy most Colinnak is megy. Morgan híres volt az érzékeny gyomráról. Alessia félt is, hogy majd Charlieval is vacakolhat. Erre fel Charlie a vasszöget is ette, ha rántva volt. Azt hittem, Colin is ilyen erős gyomrú, de alighanem sikerült (remélem, csak időlegesen) hazavágnom. Kecsketejhez szokott gyomrát megtámadtam a jó kis bolti tehéntejjel. Amit én szeretek. Elsőre ő is. Aztán két nap csúszással megtudtam, hogy feles tejként kellett volna adni, azaz fele részben vízzel higítva. Mert így túl zsíros neki. Úgyhogy ma alighanem megpróbálok kecsketejet szerezni, addig nem is kap, csak vizet. Meg háztartási kekszet, esetleg főtt rizst. Kevertem ugyan hozzá kutyatápot is, de azt hiszem, azt nem kellett volna, a keksz jobban bejött, meg az üres rizs is. Hoztam friss Bolus adstringenst is, doki szerint segít, de az itthoni pár éve lejárt.  Most már csak a remény marad, hogy mielőbb helyreáll a pocija. Addig meg készenlétben állok a papírtörlőkkel és ecetes vízzel az elkerülhetetlen baleseteket felszámolandó. 

Nagy nap a mai! Intéznivalóm volt, így két órára magára kellett hagynom. Kicsit remegő inakkal nyitottam az ajtót, minő rettenetet találok odabent. De egy bájos és boldog pofin kívül (hálistennek) nem volt más. Az ágyából mászott ki boldogan és jött elém. Persze, azonnal mentünk is le a kertbe. Ott viszont a korábbi kis kommandózások helyett olyan szoros lábnál követést adott elő, a kutyaiskolában se tanulhatta volna jobban. Szóval, ilyen formán azért nem múlt el nyomtalanul az a két óra. Messze nem tudatos az még, hogy a gazdi jön-megy, de tuti, hogy mindig jön 

Szösszenetek még a hétfői napról

Ma már megismerkedtünk a „szomszédokkal” is. Mármint a négylábúakkal. Egyrészt ott van Maci a szomszéd kertben. Német juhászra hajazó igazi keverék. Barátságos kutya, aki azért elég sokszor hozta már a frászt az oda betérőkre, de Morgannal jóban voltak. Most érdeklődve nézegeti ezt a szőrmókot, hangos ugatással hívja ismerkedni, amire persze a kicsi inkább a lábam közé ül és onnan leselkedik. Mert azért kíváncsi ő is.
A másik szomszéd, konkrétan a szomszéd lakásban lakik. Ő Gizmó, a kis yorki. Morgannal imádták egymást. Colint ő szúrta ki a kertben az erkélyről. Hangosan ugatva adta azonnal tudtára a háziaknak, hogy valami betolakodó sündörög a kertben. Aztán ölbe vettem Colint, őt pedig a gazdája és ismerkedni mentünk. Eleinte kicsit bizalmatlanul méregette a nagyra nőtt, de bébi szagú ismeretlent, de már éppen kezdett felengedni, amikor Colin szimpátiája jeleként orron nyalta. Na, ez azért már erőteljes bizalmaskodásnak minősült és halvány, de határozott morgással jutalmazta. Ez volt az a pont, amikor elbúcsúztunk. Nehogy már egy három kilós törpeterminátor ossza ki először ezt a 13 kilós kölyköt 
Hogy teljes legyen a nap, összefutottunk Misuval, a nemtom milyen sicuval is. Misu haver lesz, ez már elsőre látszik. Bírom az olyan kis vakarcsokat, akik nem rettennek meg a nagy kutyáktól, de megenni se akarják őket. Na, Misu ilyen. Már Morgannal is nagy barátságban voltak.

Colin olyat is tud, amit Morgantól 15 év alatt egyszer sem hallottam. Orrát az égnek emelve igazi farkasvonyításba kezd. Tisztára a Vadon szava  Mellesleg azt hiszem, ezt a vonyítást nem vettem elég komolyan akkor, amikor kisebb kupacot találtam az előszobában.

A kefélés mindig is Morgan nagy kedvence volt. (Semmi pajzán gondolat! Bár, egy idő után az is  ) Colin első nekifutásra elég ijedten fogadta a gereblyézést. Mára azonban mintha leesett volna a tantusz, hogy a gazdi addig is vele foglalkozik és végül is, nincs benne semmi kellemetlen (főleg, ha nem fickándozik). Viszont nem sokat „javít” a göndör bundján. Amíg kefélem, szépen pelyhesen kiegyenesedik a szőr, aztán az első mozdulatra visszaugrik báránygöndörbe.

A lépcsőzés még felemás siker. Lefelé egyértelműen nem mer elindulni. Az utolsó két lépcső előtt van egy kis kanyar. Ha ott leteszem, akkor azért bátran nekivág, de a lépcső tetején még ijedten nyüszít. Felfelé már más a helyzet. Szalad, sőt ugrik, bár, ezt meg még nem kéne, de alig lehet visszafogni. Nem baj, gyakorolunk 

Colin

Amikor éppen ébren van és nem viháncol, szóval le lehetett fotózni (nem sok ilyen kép van, de kiderült, hogy a fényképezőgéppel videózni is lehet, szóval lesznek róla ébren-képek is :) )

Colin egyre bátrabb. Ez olyan apróságokban is megnyilvánul, hogy játszani kezdett az asztalterítő elérhető rojtjaival. Sőt, mivel nem egy apróság, két lábra állva (anya térdén támaszkodva) már az asztal tetejét is eléri, tappancsát ráteszi, kíváncsian nézelődik odafönt. Na, itt kell stoppolni a legényt! Egyelőre az orra koppintás és egy erőteljes „elég, Colin” is elég rendreutasításként. Azt mindenesetre feljegyzem a változtatások listára, hogy a terítőt asztali futóra vagy tányéralátétekre kell lecserélni. Ezen a listán egyébként már az érkezése előtt is elég sok pont szerepelt. Például a konyhaszekrény két vége nyitott polcos. Ezeken a polcokon sok olyan dolog volt, ami nekem kézreállt, de mostantól neki is, így zártabb helyre kellett költöztetni. Például a gyógyszeres kosarat, vagy a tiszta konyharuhákat. A hagymás és krumplis kosarak egyelőre maradtak. Ott azért olyan nagy bajt nem tud csinálni (gondolom én).
Eddig féltő szemmel nézegettem a szekrény kerek fagombjait, de Colin itt is lényegretörőbb, nemes egyszerűséggel az asztal lábát, keresztrúdját nézte ki magának. Egyrészt párnának, másrészt alkalmas rágcsálnivalónak. Ezért aztán egyre több játék kerül elő Morgan régi kosarából, amikkel (reményeim szerint) elvonhatjuk a figyelmét ezektől a szálkás falatoktól. Colin pedig gyűjtöget. Minden játékának a kosarában kell lennie. Ott van már a kutyája, a kötél-rágcsa, egy gumikarika és egy teniszlabda is. Ha kiveszem (hogy neki több helye legyen), azonnal kimászik és akkurátusan visszacipeli őket a kosárba

Állatorvos meg egyebek

Az „első” állatorvosi vizsgálatra kocsival mentünk, természetesen rajtam aludt. Határozottan nem stresszel az autóban. Csaba doktornak sikerült meglepetést szereznünk. Morgan elaltatását ő is megszenvedte, így aztán álmában sem gondolta volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk. De aztán széles mosollyal fogadta új páciensét. Aki ettől a helyzettől sem rettent meg. Békésen feküdt a vizsgáló asztalon és nem kevésbé békésen tűrte a vizsgálatot, valamint az oltást, féregűző tablettát, bolha elleni kencét. Újdonsült gazdája pedig büszkén hallgatta az állatorvos elismerő szavait. Tény, ami tény, a kis Colin ugyan még nincs három hónapos, de szép kis darab. Majdnem túl szép is, így aztán orvosi tanácsra áttérünk a napi háromszori étkezésre és egy kicsit csökkentett adagokra. Valamint a jó kis házi kosztról legalább részben a speciális, nagytestű kölyökkutyák számára készült tápra. Ebből rögtön magunkkal is vittünk egy nyolckilós zsákot.  Két hét múlva újra találkozunk újabb szurik ügyében, és egy hónap múlva már a veszettség elleni oltást és a Lyme-kór elleni oltás ismétlődjét is megkapjuk. De utcára tulajdonképpen már most is mehetünk, hiszen a környéken kóbor kutyák nincsenek, akikkel találkozunk, azok mind ápolt, gondozott házi kedvencek, így nem lehet baj. Hazaindulás előtt még szaglásztunk kicsit a kocsi mellett, aztán én felnyaláboltam a kutyust, hogy beüljek vele az autóba. Ebben a pillanatban egy jégfolton én akkorát tanyáztam … szó szerint dobtam egy hátast, miközben csak arra koncentráltam, nehogy a kutyát elejtsem. Így aztán ő a hasamon landolt, még csak meg sem ijedt. Így feküdtünk a kocsi mellett, amíg a párom a segítségemre nem sietett, mert ebből a pózból képtelenség lett volna magamtól lábra állni. A kocsiban aztán Colin újfent kényelmesen elhelyezkedett rajtam és hazáig kedélyesen szundikált a Jazzy rádió kellemes zenéjére.

Otthon aztán végre elérkezett a vacsoraidő. Utána megérkezett Kiskölök és barátnője. Óriási játék következett, a kis vadócot alig lehetett megnyugtatni. Annyira felhúzta magát, hogy hamvas kora és bája ellenére Eszter lábán igyekezett bizonyítani a férfiúi szimpátiáját. Ennek külön előzménye volt, hiszen vizsgálgattam én a kutyust, de nem mertem volna rá megesküdni, hogy érzem a kis golyóit. Morgané után ugyebár meglehetősen apró kis ékszerekről van szó. Már-már attól tartottam, hogy nem szálltak le a helyükre és majd orvosi beavatkozást igényelnek, de a vizsgálat szerint ezekkel is minden a legnagyobb rendben van.
Közben egyértelműen kiderült, hogy Colin a némajáték híve. Nem szól ő senkinek, de ha érzi a szükséget, máris irány az előszoba, némi szaglászás (a reggeli nyomok keresése) és már görbíti is a farkincáját. Mi meg futunk, felkapjuk és irány a kert. Édes pofa, ahogy az első sikkantásra már egyenesedik is ki, mint akinek eszébe se jutott az imént, hogy odapörköljön.
Most azonban végre béke és nyugalom, ő is bent szuszog az ágyában; jó éjszakát!

Nem kutyás

Nem szeretek vasalni, de azért néha muszáj. Mondjuk, úgy havonta egyszer. Reggeltől estig. De legalább letudom. Szombat délelőtt vettem egy nagy levegőt, nekiálltam. Volna. Merthogy a vasaló inkább meghalt. Meg tudom érteni, ha arra a nagy halom cuccra nézek. Vasárnap elszaladtunk, vettünk egy új vasalót. Ma bedugtam, se kép, se hang, vasalásnak mára is annyi. A lakás összes konnektorát kipróbáltam, sehol nem világít a vasaló lámpája, nem melegszik. Még abban sem, ahol mellesleg megy a mosógép vagy a vízforraló. Tehát a hiba nem az én készülékemben van, hanem a vasaló(k)ban. Holnap vihetem vissza. De mikor lesz ihletem legközelebb a vasaláshoz?

Ps. Estére a vasaló megjavult. Demonstrálni akartam páromnak a hibát, erre a vasaló működik. A régi is :) :) Paranormális jelenség, annyi már biztos. Viszont van egy tartalék vasalóm, amit akár karácsonyi ajándéknak is betudhatok. Pedig kellett a fenének. :)

Nevek

Névválasztásról már írtam, hogy a Morgannal közös ős után lett Colin, de persze azért voltak más ötletek is. Kiskölök részéről kis kedves név volt a kívánság, például Mogyoró. Most kérdezem én, egy közel 40 kilós kutyát hívjunk Mogyorónak? És akkor azt még nem is tudom, hogy a „mogyorói” tényleg rendben vannak-e. Nekem is voltak ötleteim, nehezen múló Twilight-saga mániám kapcsán persze felmerült a Rob, de még a Jasper is. Azt már meg sem említem, hogy Winkler Robi (Kutya utónévkönyv) szerint egy angol vizslának, márpedig a golden az, az Edward név igen kifejező. Egyetértek.  De hát nem lehetett keresztülverekedni az ötletet.  Párom a Jack Sparrow mellett tette le a voksát, akár egyben, akár külön-külön. Nekem tetszett volna, de Kiskölök ezt is megtorpedózta. Áldassék tehát Colin-ős neve, mert ha ő nincs, lehet, még ma se lenne neve szegénynek.

Ehh ... szomszédok

Aszongya a szomszéd, "hogy lehet ilyen nevet adni a kutyának, amit nem lehet megjegyezni?"
Lehet benne valami, én is sokadszor mondom neki, hogy Morgan...

Feledékeny

Az milyen már, hogy napközben állandóan a kert és a lakás között futkosok karomban a túlsúlyos "gyerekkel", de a fényképezőgépet még egyszer sem vittem magammal, pedig kéznél lenne... :(

Mindenféle hirtelen

Hát, igen... ahogy itten fogalmaznak, most éppen egy kicsit GYES-en vagyok. Muszáj, mert nem lehet a bébit se rögtön mélyvízbe dobni (már csak a saját jól felfogott érdekemben sem). Szóval, mostantól hallani fogtok rólam, rólunk eleget. Még talán sokat is :)
Amiről először is írni akartam, az a bénázásom. Felnőtt már a kezeim alatt egy tacskó meg egy golden, de amit most művelek ... Mint akinek még soha nem volt kutyája. Először is előkerültek a szakkönyvek. Mert már arra sem emlékeztem, egy kölyök hányszor eszik naponta. És az a fránya könyv arról már nem is ír, hogy mennyit...
Aztán a ruhatár... Merthogy egy kutya (főleg egy kölyökkutya) mellé külön ruhatár dukál, ha nem akarja az ember a rendesebb holmiját hamar átadni az enyészetnek. Colin szőrös (Alessia itt mondaná, hogy mu-ha-ha...), nagyon szőrös. És bár mára eljutottunk a bizalom azon fokára, ahol engedi magát a kefével végiggereblyézni, azért jut is, marad is. A mostani akcióhoz rendszeresített sötétkék (!!!) melegítő nadrágomon főleg. Morgannál világoszöld volt, de az se volt sokkal jobb választás, azon állandóan tappancsnyomok voltak. Szóval, mostanában én is szőrös vagyok, meg a konyha is. Ezen a helyzeten a partvissal igyekeztem javítani. Itt ért a másik "meglepetés".
Colin szerint a házimunka rettentő jó szórakozás. Egy partvis olyan jópofa dolog, ahogy a nózim előtt cikázik, és a már összekotort szeméten is olyan jókat lehet csúszkálni, szétpöckölni. "Anyát" ugyan a szélütés kerülgeti, de hát tudom én, hogy nem haragszik komolyan. Aztán ott a felmosó-mopp. Na, az aztán az igazi. Ha rácsimpaszkodok, még húzni is tudnak vele. Az íze ugyan nem valami finom, de még mindig kisebbet prüszköltem tőle, mint attól a falat banánnak nevezett izétől, amit anya az orrom alá dugott az előbb. Szóval, vidáman múlatjuk az időt. Anya ugyan mondogatja, hogy más dolga is lenne, mint velem játszani, de látom rajta, hogy ezt se mondja komolyan, mert akkor meg minek villog itt azzal az ezüstös valamivel a szeme előtt.

Kezdődnek a hétköznapok

A kép senkit ne tévesszen meg, azért nem ilyen ám 24 órában :)
A "dolgokat", hát igen, kicsit elkiabáltam. Éjjel nem hallottam, hogy nyafogna, azt igen, hogy jön-megy, pakolászik. Reggel aztán ott volt az előszobában a csomag. Tény, hogy a vackától legmesszebb pakolta le, bele sem léptem, így nagy baj nem történt. A lépcsőn lefelé közlekedésre még nem tudom rávenni, de felfelé már szabályosan szalad. A kis maflája, azt azért látni kéne, ahogy a gömbölyű fenekét viszi felfelé :) Idegei teljesen rendben vannak, mert attól sem kapott frászt, hogy a kukát bevonszoltam az utcáról. Aztán abban is elhelyeztünk egy kis büdi csomagot :)
Kicsit "mama-függő", mert leginkább az tetszene neki, ha ölbe venném, ami tekintve a 13 kilós súlyát, nem könnyű mutatvány. Imádna rajtam aludni, ezt a hazautazásnál úgy látszik azonnal "megszokta". Igazság szerint engem se sokat kellene kapacitálni, mert úgy kapaszkodik, mint egy kisgyerek. De józan ész! Szóval, ilyenkor beéri azzal is, ha alattam, a lábamnál szundíthat. Ami megint csak macerás, ha mást is szeretnék csinálni, mint őt csodálni. A szoba és a konyha közötti rács már nem akadály neki, csak a jóindulatán múlik, hogy tudomásul veszi-e. Szóval, lesznek azért itt gondok :)

Colin

Eltelt az első éjszaka, és az első nap. Éjszaka csendesen aludt, hajnali fél hatkor én nem bírtam tovább, kisettenkedtem a konyhába, ahol egy éber szempárral találtam szembe magam. Sehol semmiféle balesetnek nyoma. Kutyus kézbe, irány a kert. Rögtön tudta, hogy miről van szó, végezte a dolgát (dolgait), aztán kis szaladgálás a kertben, majd irány a reggeli. Colin nem eszik. Erre nincs szebb szó... zabál. És valóban nem válogat. Alig húszszor hangzott el a nap folyamán, hogy Morgan így, Colin úgy. Nem hasonlítgatjuk össze őket, nem, csak valahogy mindig szóba kerül, hogy milyen azonosságok, különbségek vannak köztük. Úgy tűnik (és most el ne kiabáljam!), hogy Colin szobatiszta máris.
Ma nehéz napja volt, mert délelőtt vendégei voltak (Alessia fotója látható fent), délben anyóshoz vittük őt is a családi ebédre. Az autózás semmi gondot nem jelentett. Aztán délután megismerte a szüleimet, majd egy picit később Nagyfiút és nejét. Az anyu kicsit neheztelt, amiért máris itt az utód. Úgy gondolta, majd ő nem fog rögtön összebratyizni vele. Ja, csakhogy erről Colinnak is megvolt a maga véleménye.Addig sündörgött körülötte, feküdt a lábára, amíg ki nem harcolta az első simogatást, és onnantól már ő volt nyeregben.
Ma már a lépcsőn is egyedül közlekedett, ami tekintettel a 13 kilós súlyára, igazi segítség nekem. Anyóshoz menet, a kocsiból kiszállva (életében először) nyakörvben és pórázon sétált a házig mindenféle ráncigálás nélkül. A lifttel még barátkozni kell, de hamar rá fog jönni, mennyivel egyszerűbb azzal suhanni a hetedik emeletig (és ahhoz bizony át kell lépni az ajtón, mert ma még nekem kellett berakni, kivenni).
Most pedig megyek, még aktuális a negyedik étkezés és a kis maszat elég türelmetlenül toporog. :)
Mancsos üdvözlet minden erre járónak.

Búcsú és üdvözlet ...

Morgan elment, de mégis velünk marad örökre! Utódja már van, de nem pótlék (bár, kétségtelen, hogy erős fájdalomcsillapító hatása van), hanem egy belevaló kis fickó. A története kicsit sorsszerű, de éppen ez a szép benne.
Morgantól hétfőn kellett búcsút vennünk. Akkor még azt hittem, most egy olyan szomorú időszak jön, amit nem kívánok senkinek. Aztán (mivel az élet nagy rendező) egészen másként alakult minden. A férjem a maga módján gyászolt, azonnal kiskutya-keresésbe fogott, talált és döntött (egyedül). És mire magunkhoz tértünk, már úton is voltunk Szeged felé. Az újoncról jószerivel csak annyit tudtunk, hogy két hónapos fiú és nagyon aranyos. A választás elsősorban azért esett éppen őrá, mert a gazdája kézben fotózta, ellentétben a többiekkel, akiket szobában vagy udvaron. Kicsit a világ végére kellett menni érte, ahol aztán kiderült, hogy közelebb van a három hónaphoz, törzskönyve sincs, viszont egy óriási fazon. Elhoztuk. Ő pedig nem tiltakozott :)
Az utazást nagyszerűen viselte, a kertünk tetszett neki, mint ahogy a leendő helye és a játékok is. Nagy étvágya van, jó kedve és óriási szíve. Minket már a mancsa köré csavart. Itthon aztán kiderült, hogy a családja és Morgan valami távoli szálon, de kimutathatóan rokonságban vannak, így aztán végre a közös ős révén a nevét is megtaláltuk. Colin lett. Mostantól indul az ő, a mi új közös nagy kalandunk.

Morgan

"Virágok közt Veled lenni, tudom, jó volna kedvesem,
Virág sincsen, Te sem vagy már..." :(