Colinról...

 Sokan kérdezik mostanában, hogy hogyan viselem Colin hiányát?

 Hát, eltelt most már jó három hét, és az az igazság, hogy a kezdeti megkönnyebbülés már a múltté. A mindennapos feladatoktól, kakaszedéstől, lépcsőn cipeléstől, a hihetetlen szőrmennyiség összetakarításától meg egyáltalán, szegény kutyának a látványos leépülésétől való elkeseredettségtől megszabadulni elsőre megkönnyebbülés volt. Ráadásul emiatt lelkiismeretfurdalásom is volt, hogy így érzek a dologgal kapcsolatban. Tehát ez a része elmúlt. 

Most a vegytiszta hiány van, és "hál istennek" állandóan találkozom goldikkal és ez annyira tud fájni, hogy az valami félelmetes. Látni egy életerős, szép állatot, emlékezni, hogy ilyen volt ő is valaha..., rettenetesen hiányzik. A szelídsége, a puszta látványa, a társasága, a szófogadása, a tekintete; most sokkal rosszabb, mint a friss veszteség idején. Hát, ez van. Most nagyon nehéz észnél lenni.

A másik kérdés, hogy Jamie hogyan viseli? Nos, hiba volt abba a hitbe ringatnom magam, hogy már nem voltak partnerek jó ideje, tehát ő könnyebben átvészeli. Nem. Fura, új szokásai lettek. Például kiköltözött az előszobába olyankor is, ha mindenki itthon volt. Ez tartott vagy két hétig és nem akarom elkiabálni, de talán ezt a részét már elengedte, újra itt szunyókál a fotelben a közelemben. Aztán - ahogy szakemberek fogalmazzák meg a dolgot - alighanem szeparációs szorongásos tüneteket produkál. Hétköznap szó nélkül tudomásul veszi, hogy reggel elmegyünk itthonról, de délután vagy este, illetve hétvégén nélküle, na, azt már nem. Olyankor farkasvonyításban ül az előszobában, pedig nincs is egyedül, hiszen az anyu itt van vele. Ha belegondolok, amióta csak az eszét tudja, Colin itt volt vele, hiszen még az anyjától is együtt hoztuk el. Amikor már nem játszottak együtt, akkor is látta, érezte, hogy itt van vele a Mester. Amikor külön vittük sétálni őket, mindig nagy öröm volt számára az újbóli találkozás. Igazából nem is nagyon voltak külön, mert amíg Colin a kozmetikában volt, addig vele sétáltam, nem hagytam itthon egyedül. Ugyanakkor remek az étvágya (mondjuk, ma éppen ott hagyta a reggeli felét), lelkesen sétálunk, a Sziget is ugyanolyan remek hely a számára, mint amikor még ketten kóboroltak, a parkban a többi kutyával sem változott a viszonya. Azt még nem tudom, a nyaralóra hogyan reagál majd, hiszen ott is majd mindenhol a barátja szaga fogadja. Meg fogja szokni és talán hamarabb oldódik benne a hiányérzet, mint bennünk.