"Amikor Torremolinosban, egy ott folyó régészeti ásatáskor több évszázados hihetetlen leletre bukkannak, akkor a régészek ki máshoz fordulhatnának, mint az ebben a kis halászfaluban élő, sejtései szerint már csak hónapokat számláló biológus professzorhoz. És elkezdődik a hihetetlen kalandozás az időben, hogy megfejtsék a titkot, a Tavene rejtélyt, amely talánb megmenti az emberiséget. Lebilincselő gondolatok, gördülékeny stílus teszik felejthetetlenné a regényt minden olvasója számára."
Már megint én vagyok az UFO? Megint egy könyv, ami től sokat ígér és ezért bizonyos fokig csalódást okoz. Tagadhatatlan, hogy voltak benne szép mondatok, mint például: "És Leslie csak mesélt ... Körülöttük enyhülni kezdett a szél zúgása. Mintha hallgatta volna őket, olyan csendessé vált." Ritka azonban az ilyen kedvesen megszemélyesítő gondolat.
Julianne Ward: A Tavene rejtély című könyve érdekes felvetéssel indít. Régészeti leletként élő növényt találnak. Lehet-e egyáltalán növény, amely levegőtől, fénytől, víztől elzárva évszadokon át virulni képes? A lelet azonban féltékenyen őrzi titkát, hiába próbálják azt a legkiválóbb tudósok megfejteni. Aki pedig a közelségét élvezheti csodás módon jobban érzi magát a bőrében, majd a regény egy pontján az is kiderül, hogy halni készülő biológusunk orvosi kontrollon kap bizonyságot arról, hogy a rák már nem pusztítja a szervezetét.
Mi más lenne az emberiség vágya, mint hinni egy minden betegségre gyógyírt jelentő növényben. Ez a vágy az, amely korunk legnagyobb bizniszét életben tartja, a gyógyszeripart. Mi is tanúi vagyunk annak, ahogy a televízió naponta önti elénk a rengeteg gyógyszer és gyógyhatású készítmény nevét, arra buzdítva, hogy ragadjuk meg és azzal megváltoztathatjuk az életünket. Nem csoda hát, hogy kormányok, titkos szolgálatok vetélkednek a csodás leletért. A sajtó is teszi a dolgát: idő előtt nyilvánosságra hoz, informál és félre informál, töredék információkat alapos kutatások eredményeként tálal. A világ pedig bízni kezd. De vajon bárki számára elérhető lenne a gyógyulás? Vagy csak egy kivételezett réteg kiváltsága lenne?
Idővel kiderül, hogy a kutató csoport egyik tagja közvetlen kapcsolatba hozható a lelet mellett talált emberi maradványokkal. Az ősi Mac Marchate család tagjai magukban hordozzák a növény gyógyító erejét. Adott a feladat, felfedezni, hogyan juttathatnák bárki birtokába ezt a csodás erőt. A csodanövényre ráteszi a kormány a kezét, hiszen alapjaiban rengetné meg a gazdaságot, ha az egészségügy és szociális háló mint olyan megszűnne, hiszen nem léteznének beteg emberek, s akkor nem lenne szükség orvosokra, ápolókra sem. Már itt is éreztem egy kis logikai bukfencet, amikor azt írja: "nem lenne képes a világ eltartani ennyi egészséges embert". Mi van? Mást sem hallunk, mint hogy milyen nehéz eltartani a sok beteget. Miért kellene eltartani az egészségeseket? Ezzel olyasmit üzen, mintha az egészségügy tartaná életben a rendszert. Pedig tudjuk, hogy éppern az ellenkezője az igaz, és ez jellemzi a minőségét is. "Mivé lenne az evolúció? Hová tűnne a természetes kiválasztódás?"
A növény egészségesen tart mindenkit, s már a lelet esetében is bizonyosságot nyert, hogy a kb. 40 éves férfi makkegészségesen, erőszakos halállal halt meg. Mint ahogy a rejtélyes erő birtokában levő Moyra nagymamája is, aki a titok egyik őrzője volt, amit egy autó halálra nem gázolta. Utána kapta a növény a Tavene nevet is (bár már a regény elején is így emlegetik, holott addig senki nem tud semmit a drága nagyiról - baki már megint). Mindezek fényében kérdezem én: ha a növény elterjedne a világon, magával hozná az örökéletet? Vagy előbb-utóbb mindenkit elérne a végzet gyilkosság vagy baleset formájában? A regénynek ez a szála kicsit sincs kidolgozva.
Időközben újabb korsó tűnik fel (természetesen egy családtag örökségeként, amelyről senki nem tudta, milyen jelentősége van), és a család saját gyógyszergyárat alapít, ahol további kísérleteket folytat a széles körű terjesztést szem előtt tartva. Hogy ez mekkora költség és erre van-e egyáltalán fedezetük, sosem derül ki, csak gyártanak, költekeznek. Jó nekik! Mivel azonban világméretű ellátásra nem képesek, így közzé teszik a kísérleteik alapján született képletet. Egy idő után már nemcsak a család tagjai örökíthetik tovább az anygot, hanem létrejön egy új emberi gén, amely képes átörökíteni a gyógyító erőt. Utópia! Persze, azért regény. Mindenki vágyát beteljesíteni! De az utolsó sorral sem kapok választ arra, hogy mi történik az emberiséggel, miután felfedezték a gyógyszert. Túlnépesedünk? Apukám Alzheimerét igen gyógyítsák meg vele, de jaj, mi lesz mindannyiunkkal, ha nem lesznek beteg emberek? Ez a 200 oldal nem adott rá választ.
1 megjegyzés:
Ez az egész túlnépesedés csak Dan Brown-t érdekelte az irodalomban (bocs, nyilván hézagosak az ismereteim), és a filmnél az ő kezéből is kivették a megoldást. Mindenki csak meggyógyulni meg örökké élni akar, tovább nem gondolkozik senki, még a fikcióban sem.
Megjegyzés küldése