Még süt a nap ...

Még süt a nap, és azt hittem ennyi elég is ahhoz, hogy jó nap legyen. Mondjuk, amikor elmentem a postára egy NAV levélért, akkor azért megkérdőjeleződött a dolog, de aztán egyenesen Alessiához mentem sütizni és kávézni, úgyhogy a mérleg még mindig pozitívnak tűnt. De aztán hazajöttem. Haza ehhez az átok bestiához, ehhez a rőzsebajszú kis ördögbütyökhöz. Colin persze gyanúsan gyorsan vette az irányt a kert felé, amikor beléptem a lakásba, hogy legalább a táskámat letegyem. De a kis alcapone ártatlan pofával sertepertélt a bokám körül, vidáman szaglászott a kertben a lelkiismeretfurdalás legkisebb jele nélkül. Pedig amikor feljöttünk és belső termeinkig jutottam, akkor azért a heveny agyvérzés mára is megadatott. A kis megátalkodott nem bírja a karácsonyfát, legalábbis a ritka magányos órákban nem, mert olyankor olthatatlan vágyat érez a leamortizálására. Eddig még apránként cselekedett, egy dísz itt, egy dísz másnap, esetleg Donna Leon könyvét is hozzácsapta (a krimijei amúgy sem jók, de kár volt a klassz velencei leírásokért). Ma viszont... a fél fa lerángatva, kedvenc üvegdíszeimből, amiket direkt magasabbra is tettem, kettő is romokban hevert, plusz a többi. A látványt színesítette a gyerekszobából behurcolt csomagolópapír és a hálószoba éjjeli szekrényéről megkaparintott és szétszórt rágógumi. Ezernyi más dologgal szórakozhatna, legvégső esetben is ott van neki Colin, de nem, neki a karácsonyfa a gyöngéje. Úgyhogy azt hiszem, a maradékot még ma leszedem, Vízkereszt ide vagy oda.