Feladtam...

Ténylegesen és képletesen is.
Először is postán feladtam egy levelet, a levélben egy könyvet. Kicsit megkésett a dolog, mert már a megjelenés után el kellett volna küldenem. Most végre megkerült a cím és talán már a posta rossz szelleme sem kísért, valóban eljut a célba. A címzett nagyon is tehet róla, hogy Velencéről meséket álmodtam, ez az apró köszönet a legkevesebb, amivel tartoztam neki.

Aztán feladtam valami mást is, és emiatt kicsit csalódott vagyok. Feladtam, hogy még egy napnyi bizalmat szavazzak ennek a rőzsebajszú kis ördögbütyöknek, aki napok óta cincálja a karácsonyfát és az idegeimet. Ma arra értem haza, hogy a konyhába alig lehet bejutni, szerteszét papírzsebkendők, hagyma fejek, megrágcsált fonott kosarak (lassan már nem is lesz több), karácsonyfadíszek. De amitől némi lila köd ült az agyamra, amikor észrevettem, hogy az izzósort két helyen is elrágta. Ez már tényleg kiverte a biztosítékot. Szerencsére csak képletesen. Úgyhogy életemben először ilyen korán már leszedtem a fát és elpakoltam mindent. Talán megnyugszik ez a kis bestia. Nagyon remélem, hogy nem talál magának más rombolni valót.

Aztán este már majdnem az utolsó kenetet is feladtam - magamnak. Csinálom a vacsorát, egyszer csak belém szúr a görcs, de olyan brutál módon, hogy levegőt alig kaptam. Elvonultam csendes kis zugomba, hátha csak a levegő szorult meg rossz helyen, de nem jött a megkönnyebbülés. Reggel letudtam a letudni valókat, az sem lehet a gond... A végén már nem tudtam, melyik végemen érkezik a megkönnyebbülés, ha érkezik is valaha. Hányinger, hidegrázás és végül megérkezett az a másik is. Félórányi kínlódás után bekúsztam az ágyba felöltözve, magzatpózba görbülve, apus két takarót terített rám. Lázam nem volt, de úgy rázott a hideg, majd leestem az ágyról. Kutyák mellém bújtak, elaludtam. Éjjel 2-kor arra ébredtem, hogy vége, jól érzem magam. Az érzés még kitart, reggel már én fagyasztottam ki a lelkem a parkban a kutyákkal, de ha csak eszembe jut a tegnap este, kiráz a hideg.